2015. július 4., szombat

13. Fejezet ~ Vacsora

Hola!

Szörnyen sajnálom, de azt hiszem, nagyon elszúrtam valamit tegnap este...
Gondolom láttátok, hogy a 12. fejezet kimaradt a sorból. Fogalmam sincs, hogyan történhetett, talán mert siettem, mégis, elfelejtettem egyeztetni, melyik rész is következik. :(
Nagyon sajnálom, de levettem a blogról a 14. fejezetet, amit már többen is elolvastatok biztosan, helyette pedig feltöltöm most ezt. A 14. pedig jövőhéten érkezik! ;)
Még egyszer bocsánatot kérek Tőletek a kellemetlenségért!
De ha már itt vagyunk, szeretném megosztani veletek, hogy létrehoztam egy személyesebb hangvételű blogot, a Breathe-t, amit a blog nevére kattintva meg is nézhettek! :)
Szép napot Nektek!
Puszillak Titeket,
Adriana

Blame
Neymar
Barcelona

Testének minden izmát megfeszítve koncentrál arra, hogy nem csak az edzőknek, hanem saját magának is tökéletesen teljesítve rója a köröket a monumentális edzőkomplexum egyik pályáján. Hallja ugyan a levegőt szelő kiáltásokat és sípszókat, mégis próbál mindent kizárni a gondolatai közül, s csapattársai mögött néhány méterre lemaradva fut.
Kifulladva lép be a fehér csempével burkolt öltözőbe, majd világos fából készült padjához lép, s fém szekrényéből kihúzza az edzés előtt sietősen betuszkolt sporttáskáját. Hallgatagon öltözködik, majd lezuhanyozik, és vérszegény mosollyal nyugtázva Alves sokadik buta viccét, magára kapkodja fekete térdnadrágját és szürke, rövid ujjú pólóját, majd elköszön az öltözőben lévőktől, és maga mögött hagyva az épületet, beül fekete sportkocsijába.
Hazafelé, amíg a lehető leggyorsabban hajt végig a gyorsforgalmi úton, csak az olasz nő jár a fejében. Nem tudja eldönteni, hogy az érintette ennyire mélyen, hogy ilyet tettek egy védtelen nővel, vagy hogy ilyet tettek Genovával. Egy apró része úgy érzi, felelősséggel tartozik a nőért, holott a szexen kívül nem sok minden kapcsolja hozzá. Talán még arra a sok közösre rá lehetne mondani, hogy egymás mellett tartja őket. Például sosem jöttek ki a környezetükben élőkkel, sosem barátkoztak gyorsan, és inkább a bűnös, testi vágyaiknak éltek, mint az érzelmeiknek.
Újra megjelenik előtte a kép, ahogy a nő védtelenül fekszik a nappali közepén, könnytől maszatos arcán csíkokban félig megszáradva a szempilláiról leoldódott fekete festék. Lábát a fékre nyomja, s a kormányt erősen balra rántva, megáll az út szélén. Mellette több autó is hevesen dudálva száguld el. Idegesen szorítja a kormányt, ujjainak hegye fehérré válik szinte. Elengedi a bőr finom anyagát, s erősen a kormányra csap.
– A kurva életbe! – sziszegi szemét erősen lehunyva, majd még jó néhány mély lélegzet után újra a gázra tapos.
Jócskán a megengedett sebesség fölött száguld végig a barcelonai utcákon, már szinte nem is féltve a méregdrága luxusautót, úgy hajt végig a házát is magába foglaló, tehetős negyed keskenyen kanyargó, meredek utcáin. Beáll a garázsába, majd hosszú percek elteltével megy csak be a lakásába, s a félhomályba burkolódzó nappaliban, kezében egy kristálypohárba töltött, nagy adag whiskyvel, utolsó, elkeseredett próbálkozásképp smst ír olasz „lelki társának”.

Genova
Barcelona

Kilép az egyetem régies főkapuján, majd sétálva elindul hazafelé. Kezében tartott telefonja az egyik pillanatban megrezzen, jelezve, hogy a nőnek üzenete jött. Félve koppint a kis borítékot formáló ikonra, majd sietve olvassa el a neki szánt, rövid sorokat. Kiszáradt torokkal fogadja el a brazil focista vacsorameghívását, majd jól megjegyzi az étterem nevét, ahova majd el kell mennie. Talán jobb is, hogy nem jön érte a férfi, és nem is hozza majd haza, mert így elkerülheti azt, hogy fel kelljen magához hívnia. Így sokkal egyszerűbb elkerülni a kínos szituációkat.
A délutánját többnyire tanulással tölti, behozva a lemaradásait, majd beül egy nagy kádnyi forró vízbe, s az illóolajok kellemes árjában egy kicsit kikapcsol.
A nyolcra megbeszélt találkozóhoz vészesen közel, fél hétkor száll ki a már langyosra hűlt vízből, és megszárítva hosszú, hullámos haját, kisminkeli magát. Hosszú perceken át próbál elfogadható tusvonalat húzni magának a fekete szemfestékkel, majd szempillaspirállal dúsítja hosszú pilláit, és egy élénk rózsaszín rúzzsal hangsúlyozza telt ajkait. Belebújik előre kikészített, halványkék, nyári ruhájába, majd a lenge anyagot a derekánál egy ezüstszínű, vékony övvel igazítja karcsú derekához. Gondoskodik arról, hogy megfakult, piros körömlakkja helyett csak egy egyszerű, átlátszó lakkot kenjen a körmeire, majd felvesz néhány ezüst kiegészítőt, s belelépve fehér tűsarkújába, átfésüli lazán fedetlen vállára omló, hullámos hajtincseit. Egy finom illatú parfümöt fúj a nyakára és a csuklójára, majd taxit hív, s fehér borítéktáskáját kezébe véve, lemegy az utcára.
Az otthonos étterem hátsó teraszára kilépve a férfit kezdi tekintetével keresni. A vörös téglával burkolt falak között, fekete térkőn állnak a faasztalok, fekete székekkel körülvéve, s a kerthelyiséget üvegházzá alakító üvegtető alatt hosszasan lámpasorok függnek, ezzel megvilágítva az asztalokat. A falakról futónövények lógnak le, s a stílusos berendezés is azt sugallja, egy elit étteremben jár. Az asztalok mellett kevesen ülnek, s a nő érkezésére sem kapják fel a fejüket.
Egyenesen a hátsó asztalok egyikét elfoglaló brazil férfi felé indul. Az készségesen áll fel, s húzza ki a sajátjával szemben álló széket a nőnek, majd miután Genova leült a puha párnával kényelmesebbé tett székre, a férfi is leül. A nő fehér borítéktáskáját először lerakja az asztal sarkára, majd felnéz.
– Sajnálom, hogy nem kerestelek. – kér tőle bocsánatot a férfi, ám érzéseit túl jól rejti semleges hangszín mögé.
– Sajnálom, hogy nem válaszoltam. – szólal meg a nő is, ezzel eleget téve a bocsánatkérés viszonzásának, majd inkább az étlapot kezdi átolvasni, addig a focista az itallapot tanulmányozza elmélyedve.
See you again
A nő grillezett csirkemellet rendel salátaágyon, bodzás limonádéval, míg a brazil egy tésztába ágyazott zöldséges, húsos töltetű, spanyol ételre szavaz, és citromos ásványvizet rendel magának. Néhány szót váltanak csak, amíg kihozzák nekik a vacsorájukat, majd szótlanul kezdenek el enni, és hasonlóképpen ülnek az étel elfogyasztása után is. A nő zavarában eltekintve a brazil mellett, a sötét téglafalra akasztott, régi stílusú képeket vizsgálja meg, miközben limonádéját iszogatja, a férfi pedig egyenesen és leplezetlenül őt bámulja.
– Miért bámulsz? – néz Neymar barnás szemeibe a nő egyenesen, majd továbbra is merően figyelve várja a választ.
– Csak rajtad gondolkodtam. – válaszol a férfi végtelen nyugodtságot mímelve, közben már érzi, hogy túl hamar tért a vacsora tárgyára. – Vagyis rólunk.
– Miért gondolkodsz rólunk? – vonja fel a nő szépen ívelt, sötét szemöldökét, majd a ruhája szegélyével kezd játszadozni, félve az érkező választól.
– Én tényleg nem tudom megérteni magunkat. – kezd bele gondolatmenetének hangos kinyilvánításába a focista, mire a nő magában egy aprót nevetve bólint. Ő sem nagyon érti már a kettejük bonyolult kapcsolatát. – Olyan, minta nem is ismernélek, pedig sok mindenen mentünk keresztül, és sok mindent tudtam meg rólad.
– Te ismered a múltam minden sötét részét, mégis úgy beszélsz a sajátodról, minta folyamatosan takargatnod kéne valamit előlem. – vág közbe a nő indulatosan, majd várja, hogy a csatár tovább folytassa.
A férfi hitetlen arckifejezéssel emeli égnek a tekintetét, majd mintha fensőbbségesebb lenne a nőnél, gunyoros mosollyal az ajkán folytatja. – Már azt is nagyon jól tudom, hogy sajnos nem tudod végighallgatni az embereket, de ezt mintha meg sem említettem volna. – kezeit védekezően emeli izmos mellkasa elé, nem is sejtve, ezzel mennyire megbántotta a nőt, aki inkább haraggal próbálja leplezni csalódottságát.
– Tudod mit? – hajol előre Genova indulatosan. – Ha már itt tartunk. Te talán tökéletes vagy? Neked tökéletes gyerekkorod volt, semmi hiba sincsen az életedben. Vagyis várj! – áll fel, s könnyeit elpalástolandó, mímelt elgondolkodással tekint a csillagokra tökéletes rálátást nyújtó tető felé. – Van hiba az életedben, ez pedig történetesen én vagyok.
– Genova… – néz rá a férfi kérlelően, bűntudattal teli tekintetével elárulva, hogy megbánta, amiket a nő fejéhez vágott.
A nő felkapja a táskáját, s hátat fordítva, fellépked a három lépcsőfokon, amely elválasztja az étterem belső terétől, majd a kijárat helyett a mosdókat rejtő folyosó felé fordul. Kivágja a női mosdó ajtaját, és ledobja a hosszú pultra a táskáját. Megtámaszkodik az egyik csap fölött, majd hálát adva az égnek, hogy egyedül lehet egy kicsit, felnéz meggyötört tükörképére. Beletúrva a hajába, próbál egy összeszedettebb külsőt varázsolni magának, majd újra átfuttatva ajkain a rózsaszín Chanel rúzst, visszaindul az asztalukhoz.
Kilép a teraszra, de jeges vízárként éri a tudat, hogy a Neymarnak már hűlt helye. A hajába túr, és közelebb megy az asztalhoz, ahol az üres tányérjaik mellett néhány bankót talál, és egy kis poharat, amelyben erős barackillatú pálinka gyöngyözik. Ajkaihoz emeli a kristálypoharat, majd egy kortyra lehajtja a torkát maró alkoholt. Arcára keserűen gúnyos mosoly húzódik a gondolatra, hogy a férfi, aki eddig valamelyest foglalkozott vele, ennyit tesz meg érte.
– Kisasszony, az úr néhány percre távozott. – lép mellé egy fehér inges pincér, és óvatosan a nőre néz. – Hívjak esetlen egy taxit?
– Megköszönném. – biccent a nő, majd leküzdi az arcára kiülni készülő grimaszt az erős vodkától, és követi a pincért. Mire kiér, az étterem előtt már egy sárga taxi várja. Beül, elhadarja a címét, és hátradőlve kényelmes bőrülésében, mélyet sóhajtva szegezi tekintetét Barcelona narancsos fényeinek áradatára.
Már végleg úgy érzi, nemcsak az volt rossz döntés, hogy ennek az egésznek az elején belekeveredett egy kapcsolatba Diegóval, s hogy Sevillából Barcelonába menekült, hanem egyáltalán az is, hogy erre a világra született. Régebben azt gondolta, az élet valami nagy dologgal készül neki, azért bünteti folyamatosan. Apa, s szinte anya nélkül nőtt fel, az utca nevelte, s az összes tapasztalatát onnan szerezte. Megtapasztalta, milyen a csalódás, s talán többször is, mint kellett volna, mégis azt gondolta, a nagykönyvben valami jó is meg van írva. Látta ezt az apró jót Neymarban, amikor a férfival elment a Kajmán-szigetekre, ám ez egy téves szüleménye volt segítségért kiáltozó lelkén enyhíteni próbáló elméjének. Talán többet ártott, mint segített. De nem csak a képzelt jó, hanem még Neymar is. A férfi közel férkőzött a nőhöz, majd újra össze akarta törni.


Fáradtan lép be lakása ajtaján, majd ledobja kezében tartott táskáját az előszobai asztalkára, és levetkőzve, beáll a forró zuhany alá. Fél óra is eltelhet, mire kiszáll a gőzzel megtelt kabinból, s a szúrósan hideg levegőben dideregve csavarja magára fehér törölközőjét. Gyorsan átöltözik, majd egy fogmosás és arcmosás után kimerülve engedi, hogy puha takarója alatt, a sötétség leple alá rejtőzve, a nyugalmat biztosító tudatlanság elnyelje. 

10 megjegyzés:

  1. Annyira imádom, ahogy írsz, ahogy a szavakkal bánsz, ahogy kifejted a gondolatokat, minden cselekvést. Úgy irigyellek (pedig tudom, hogy irigykedni nem szép dolog, de...) egyszerűen megunhatatlan a soraidat olvasni, szenzációsak. Bárcsak egyszer én is eljuthatnék ilyen szintre, de tudom jól, hogy sosem jönne össze, én erre valahogy képtelen vagyok :( Pedig számomra ez lenne az igazi írás és gondolatátadás, valami miatt mégis képtelen vagyok rá. Bár sosem voltam jó fogalmazó, mindig borzalmas jegyeim voltak magyarból is, mégis vágynék ilyen szókincsekre és érzésekre, amiket te kitudsz magadból adni és átadni nekünk olvasóknak. Minden elismerésem és tiszteletem a tiéd. Egyszerűen bele sem tudok kötni, annyira tökéletes az egész. Gratulálok és nagyon-nagyon várom a további részeket. Példaképemmé váltál, ha megtehetem, hogy ilyent kijelentsek.

    Puszi, Lea

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lea!
      El sem hinnéd, mennyire jól estek most ezek a kedves szavak Tőled! :') Könnyek szöknek a szemembe, ha rátok gondolok, hiszen Ti mind támogattok engem, és ez nagyon sokat jelent nekem.
      Az igazat megvallva én sem voltam jó író régebben.Próbálkoztam a blogírással, de végül néhány éve visszahúzódtam, és csak magamnak írtam évekig.
      Ha megengeded, hogy adjak neked néhány apró tanácsot, ami nekem is segített, hogy fejlődjek, akkor most írnék egy kicsit. Szerintem az nagyon fontos, hogy sokféle dolgot olvass. Könyveken kívül blogokat, oldalakat, ahol megjegyezhetsz néhány szófordulatot, vagy az adott író egy-két jellegzetes mondatát. Utána ezek átformálódnak a Te stílusodra, és máris lesz néhány olyan szó, szókapcsolat, amit veled azonosítanak. Nekem főként ez vált be. Nagyon sok blogot olvastam, és egyébként ez a rám jellemző jelenidőben íródott, kifejtegetős stílus nem sok helyen látható, és többek között ezért szerettem bele. :) Ami pedig feldobja az írást, az a leírás. Amivel javíthatod az íráskészségedet, az szerintem az, hogy direkt csak egy-két dologról írsz több mondatot. Szerintem nagyon egyszerű, de hatásos! ;)
      Remélem, nem tűntem okoskodónak, csak én már rájöttem, hogy nekem ezek a dolgok segítenek, gondoltam, hátha Te is sikerrel jársz. :)
      Mérhetetlenül boldog vagyok, és köszönöm Neked, hogy elmondtad, minek tartasz engem. A tudat, hogy valaki amikor az írásaimat olvassa, példaképként tekint rám, felemelő és szinte hihetetlen... :')

      Sokszor puszil,
      Adriana

      Törlés
    2. Így olvasva nagyon könnyűnek tünnek a tanácsaid, bár tudom jól, hogy nekem ez nem menne ilyen egyszerűen, sajnos... Persze igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni és talán majd 1x egy magasabb szintre is eljuthatok, bár tudom jól, hogy az nem mostanában lesz, vagy talán soha, de nem adom fel, nem szokásom :)
      Köszönöm szépen a tanácsokat, nagyon jó érzés, hogy egy ilyen csodás író bepillantást enged, hogy neki mi használt... tényleg megpróbálom, hátha (persze a mostani blogomon erre már nem lenne esély - talán majd egy későbbin, ha lesz olyan) Mégegyszer köszönöm és azt is, hogy hétről-hétre olvashatom a történeted.

      Puszi, Lea

      Törlés
    3. Én örülök, hogy elolvastad a tanácsaimat és ha megoldást találsz benne, meg is fogadod őket! :) Az emberek sosem rekednek meg egy szinten, legyen szó az írásról, vagy akár a kocogásról. Mind fejlődünk, és Te is látni fogod néhány év múlva, hogy egy magasabb szinten állsz már. :)

      Puszillak,
      Adriana

      Törlés
  2. Édes Egyetlen Adrianám!

    A tegnapi nap folyamán nem jutott időm a fejezetedhez, de ma amint időm engedte jöttem olvasni! :)

    Eszméletlen amit csinálsz. Hétről-hétre leveszel a lábamról, egyszerűen nem vagyok képes betelni a fogalmazásoddal, a történeteddel, a karakter ábrázolásaiddal. Én határozottan az a fajta "író" vagyok, aki ihlet nélkül képtelen olyan munkát kiadni a kezei közül, amivel meg van elégedve, ezért gyakran esem abba a hibába, hogy nem vagyok képes betartani a kijelölt időpontot, csúszok, halasztok, kapkodok. Te azonban lelkiismeretesen minden hétvégén megajándékozol bennünket egy csodás résszel és őszintén mondom: fejet hajtok előtted. Számomra varázslatos, amit művelsz! A fejezetet még órákig képes lettem volna olvasni, olyan gyorsan a végére értem de minden szavát élveztem. Nagy kedvencem a brazil focista karaktere, de most még én is orrolok rá, amiért ezt tette, erre a fordulatra nem számította, de a kiszámíthatatlanság csak még inkább felcsigáz!

    Nagyon, nagyon várom a következő részt! Azért sajnálom, hogy tegnap nem tudtam elolvasni, de talán jobb is így! :)

    Szeretlek, imádlak ♥

    Hű "rajongód", Skyler

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Egyetlen Skylerem!

      Nem tagadom, minden héten, amikor belépek a Bloggerre, titkon a Te megjegyzésedet várom a legjobban. :) El sem hittem volna néhány hónapja, hogy lesz valaki, aki ennyi mindent megtesz értem, támogat és vele átvészelhetem a nehéz időket. :) Hálás vagyok Neked érte!
      Igazad van, talán ez a fejezet rövidebb lett, de élmény volt írni. :) Nekem személyes kedvencemmé vált a brazil karaktere, holott szöges ellentéte annak, aki a valóságban ő. Szinte már tűkön ülve várom, hogy legyen időm leülni és megírni a fejezetet a focista szemszögéből. :) Egy kihívás volt ez számomra ilyen erős jellemű karaktert kialakítani, és úgy gondolom, sikerült teljesítenem. :)

      Köszönöm, hogy mindig mellettem állsz és bármikor számíthatok Rád! ♥

      Szeretlek, csókollak ♥
      Adriana

      Törlés
  3. Drága Adriana! ♥

    Megint egy fantasztikus fejezetet olvashattunk a tolladból, és hihetetlen, de amikor már azt hiszem, hogy ennél jobb nem lehetsz, és mégis képes vagy mindig felülmúlni magad. Hihetetlenül tehetséges vagy, ahogy megfogalmazod az egészet, egyszerűen varázslatos. Őszintén felnézek rád, amiért ilyen magas színvonalon vagy képes megírni minden fejezetet és hogy töretlenül hozod hetente a részeket.
    Már vártam, hogy mikor olvashatunk a brazil focista szemszögéből, és megérte, mert annyira hitelesen át tudod adni, meg egy annyira ráillő karaktert adtál neki, hogy nem találok szavakat. Mondjuk most nem viselkedett férfihoz méltóan, amikor otthagyta a lányt az étteremben. De éppen ez is tetszik benne, hogy annak ellenére, hogy híres focista, nem ábrázolod tökéletesnek, és ettől olyan emberinek hat, sokkal közelebb érzem magamhoz. És talán ezért is kezdek el egyre jobban szimpatizálni vele, ami megint a te érdemed! :)
    Tetszik, hogy a kapcsolatuk sokkal inkább testiségen alapszik, mintsem érzelmeken, de mégis van valami megfoghatatlan, ami összeköti őket, és a bajban is ott vannak egymás mellett. És nagyon kíváncsi vagyok, hogy ezt a kapcsolatot hogyan szövöd tovább kettejük között.

    Alig várom a folytatást! Imádom, szóval csak így tovább Drága! ♥

    Puszillak,
    Noemi

    VálaszTörlés
  4. Drága Nomi! ♥

    Még mindig hihetetlen számomra, hogy egy olyan tehetséges írónő tart engem is hasonlónak, akinek a története, az Álmok útján is közrejátszott abban, hogy én magas is megosszam az írásaimat. Egyszerűen oda vagyok most is a történetedért, és felemelő érzés azt tudni, hogy Te is elolvasod az fejezeteimet, hétről hétre.
    Őszintén örülök, hogy sikerült átadnom ezt a karaktert és a mögé rejtett üzenetemet a tökéletlenséggel kapcsolatban. :) A brazilt szándékosan próbálom minél férfiasabb jellemmel megáldani, de akár férfi valaki, akár nem, még ő is félhet vagy megrémülhet valamitől, vagy éppen valakitől, és megesik az is, hogy a legbátrabb, a leghősiesebb is inkább visszavonul. Ezt próbáltam érzékeltetni, és úgy látszik, sikerült is. :) A testiség melletti láthatatlan érzelmek pedig a történet kibontakozása során néha még előttem is rejtve maradtak, így én sem tudnám pontosan megfogalmazni, mi köti a két főszereplőt össze.

    Nagyon hálás vagyok Neked, hogy támogatsz minden héten, a Te megjegyzéseidből sok erőt merítek a folytatáshoz! ♥

    Puszillak,
    Adriana

    VálaszTörlés
  5. Szia Adriana!

    Tegnap találtam rá a történetedre. Meg kell vallanom, szenzációs író vagy, olyan átéléssel írsz meg egy-egy részt, hogy csak pislogok. Fantasztikus, magával ragadó, teljes mértékben olvasásra késztető. Pár óra alatt olvastam végig az összes részt, annyira gördülékeny az egész. A szókincsed és használatod pedig frenetikus… Minden elismerésem a tiéd. :)

    Viszont szeretnék pár negatívabb (de nem negatív) meglátást tenni... láttam, hogy mindenki csak a jókra reagál, így (mivel láttam, hogy jelentkeztél versenyekre) gyorsban jelzem ezeket feléd, hogy kijavíthassad, persze csak akkor, ha szeretnéd vagy szükségét érzed…
    Nagyon kevés részt találtam hibák nélkül, nem nevezném őket helyesírási hibának, mivel nem azok - ezek csak elütések, amiket átolvasva szerintem te is észre fogsz venni. Szóvégi elütések, vagy több betűből álló szavak, vagy más betűt raktál az adott kifejezés végére, vagy a vessző valahogy a szóba került véletlenül... Tényleg nem nagy hibák, de hátha a versenynél számít majd... Aztán néhány összetettebb mondatban előfordulnak szóismétlések, amik ismét kiküszöbölhetőek…
    Ami nekem még furcsa, azok a történethez csatolt képek. Nagyon jó képek, viszont sokszor egyértelmű, hogy nem a szereplők vannak rajta (gondolok itt pl. Nina Dobrev képére… szóval nem a „művészi” képekről beszélek, amikor háttal áll egy lány, hanem a konkrét, ismert személyek képeiről beszélek)

    Aztán amin igaziból nem lehet változtatni, de furcsa… nekem kicsit sok volt az elején az alkoholizálás meg a cigizés, ez inkább Neymar szempontjából volt meglepő, hiszen ő mégis egy sportember, aki azért valljuk be, ha iszik is, nem ilyen szinten… dohányozni meg, hát elég nagy büntetést szoktak kapni a focisták (bár titkon biztos rágyújtanak, szóval ez még azt mondom, hogy legyen ok.)
    Akkor ott volt még az elején, hogy Genova nem tudja, hogy ki Neymar… egyáltalán mikor szembesült vele, hogy híres focistával van dolga? Amikor megtudta a nevét, vagy amikor az ex megtépte, vagy amikor az újságok címlapjára került?
    Akkor ott volt a 10 napos elutazás, ami már megint csak fociszezon szempontjából furcsa… nem engedné el így egy Barca a játékosát, egyik percről a másikra… jó biztos megtenné, ha valóban annyira a padlón van, de akkor is fura, na meg ott is lehettek volna paparazzok, ahova mentek…
    Akkor ami a legfurcsább számomra, hogy Genova hajlandó visszamenni a lakásába, hogy egy percig nem gondolja, hogy a „vén tata” talált rá… ennyire naiv ember/nő nincs… végig azon fél, hogy megtalálja, majd simán visszaköltözik egy zárcsere után? Hova lett a nagy félelme? Hiszen semmit nem loptak el tőle, csak szétbarmolták a lakást… totál egyértelmű volt a dolog, én biztos, hogy eladtam volna az egészet… Plusz, hogyan jutott be a Diego? Tisztára olyan volt, mintha Matíassal dolgozott volna össze, ő engedte volna be, főleg, hogy másodszorra a zár sem volt feltörve…

    Szóval mindent összevetve vannak kérdéseim, de ezek már tényleg csak szőrszálhasogatások… és nem akarlak bántani, meg elvenni a kedved az írástól, sőt szeretnélek még jobbá sarkallni, mert egyértelműen hosszú idők óta a legjobb írónak tartalak, akivel a blogolás világában találkoztam, szóval nagyon drukkolok a versenyeken is, valamint epekedve várom a folytatást.

    Minden jót és még egyszer bocsánat, ha bármi olyant írtam volna, ami bántó, nem állt szándékomban… + azért is, hogy ilyen hosszú voltam…

    Pusszantás
    Bogi

    VálaszTörlés
  6. Kedves Bogi! :)
    Köszönöm szépen, hogy elmondtad, miket látsz hibának, mert igazad van, néha valahogy én is elsiklok bizonyos részletek felett. Sokszor hiábavaló az, hogy átolvasom kétszer is a fejezetet, mert van, hogy így sem tűnik fel egy-egy apróbb hiba. Igen, sokszor a nagyon összetett mondataimba még én is belegabalyodok, de szerintem ha visszaolvasva furán hangzik, javítom is. :)
    Egyáltalán nem is gondoltam arra, hogy ez sértő lenne, sőt! Jót tett most, hogy szóltál ilyen apróságokért. :) Amint tudom, javítom! ;)
    Puszillak,
    Adriana

    VálaszTörlés