13. Fejezet ~ Vacsora

Hola!

Szörnyen sajnálom, de azt hiszem, nagyon elszúrtam valamit tegnap este...

Gondolom láttátok, hogy a 12. fejezet kimaradt a sorból. Fogalmam sincs, hogyan történhetett, talán mert siettem, mégis, elfelejtettem egyeztetni, melyik rész is következik. :(

Nagyon sajnálom, de levettem a blogról a 14. fejezetet, amit már többen is elolvastatok biztosan, helyette pedig feltöltöm most ezt. A 14. pedig jövőhéten érkezik! ;)

Még egyszer bocsánatot kérek Tőletek a kellemetlenségért!

De ha már itt vagyunk, szeretném megosztani veletek, hogy létrehoztam egy személyesebb hangvételű blogot, a Breathe-t, amit a blog nevére kattintva meg is nézhettek! :)

Szép napot Nektek!

Puszillak Titeket,

Adriana

Blame

Neymar

Barcelona

Testének minden izmát megfeszítve koncentrál arra, hogy nem csak az edzőknek, hanem saját magának is tökéletesen teljesítve rója a köröket a monumentális edzőkomplexum egyik pályáján. Hallja ugyan a levegőt szelő kiáltásokat és sípszókat, mégis próbál mindent kizárni a gondolatai közül, s csapattársai mögött néhány méterre lemaradva fut.

Kifulladva lép be a fehér csempével burkolt öltözőbe, majd világos fából készült padjához lép, s fém szekrényéből kihúzza az edzés előtt sietősen betuszkolt sporttáskáját. Hallgatagon öltözködik, majd lezuhanyozik, és vérszegény mosollyal nyugtázva Alves sokadik buta viccét, magára kapkodja fekete térdnadrágját és szürke, rövid ujjú pólóját, majd elköszön az öltözőben lévőktől, és maga mögött hagyva az épületet, beül fekete sportkocsijába.

Hazafelé, amíg a lehető leggyorsabban hajt végig a gyorsforgalmi úton, csak az olasz nő jár a fejében. Nem tudja eldönteni, hogy az érintette ennyire mélyen, hogy ilyet tettek egy védtelen nővel, vagy hogy ilyet tettek Genovával. Egy apró része úgy érzi, felelősséggel tartozik a nőért, holott a szexen kívül nem sok minden kapcsolja hozzá. Talán még arra a sok közösre rá lehetne mondani, hogy egymás mellett tartja őket. Például sosem jöttek ki a környezetükben élőkkel, sosem barátkoztak gyorsan, és inkább a bűnös, testi vágyaiknak éltek, mint az érzelmeiknek.

Újra megjelenik előtte a kép, ahogy a nő védtelenül fekszik a nappali közepén, könnytől maszatos arcán csíkokban félig megszáradva a szempilláiról leoldódott fekete festék. Lábát a fékre nyomja, s a kormányt erősen balra rántva, megáll az út szélén. Mellette több autó is hevesen dudálva száguld el. Idegesen szorítja a kormányt, ujjainak hegye fehérré válik szinte. Elengedi a bőr finom anyagát, s erősen a kormányra csap.

– A kurva életbe! – sziszegi szemét erősen lehunyva, majd még jó néhány mély lélegzet után újra a gázra tapos.

Jócskán a megengedett sebesség fölött száguld végig a barcelonai utcákon, már szinte nem is féltve a méregdrága luxusautót, úgy hajt végig a házát is magába foglaló, tehetős negyed keskenyen kanyargó, meredek utcáin. Beáll a garázsába, majd hosszú percek elteltével megy csak be a lakásába, s a félhomályba burkolódzó nappaliban, kezében egy kristálypohárba töltött, nagy adag whiskyvel, utolsó, elkeseredett próbálkozásképp smst ír olasz „lelki társának”.

Genova

Barcelona

Kilép az egyetem régies főkapuján, majd sétálva elindul hazafelé. Kezében tartott telefonja az egyik pillanatban megrezzen, jelezve, hogy a nőnek üzenete jött. Félve koppint a kis borítékot formáló ikonra, majd sietve olvassa el a neki szánt, rövid sorokat. Kiszáradt torokkal fogadja el a brazil focista vacsorameghívását, majd jól megjegyzi az étterem nevét, ahova majd el kell mennie. Talán jobb is, hogy nem jön érte a férfi, és nem is hozza majd haza, mert így elkerülheti azt, hogy fel kelljen magához hívnia. Így sokkal egyszerűbb elkerülni a kínos szituációkat.

A délutánját többnyire tanulással tölti, behozva a lemaradásait, majd beül egy nagy kádnyi forró vízbe, s az illóolajok kellemes árjában egy kicsit kikapcsol.

A nyolcra megbeszélt találkozóhoz vészesen közel, fél hétkor száll ki a már langyosra hűlt vízből, és megszárítva hosszú, hullámos haját, kisminkeli magát. Hosszú perceken át próbál elfogadható tusvonalat húzni magának a fekete szemfestékkel, majd szempillaspirállal dúsítja hosszú pilláit, és egy élénk rózsaszín rúzzsal hangsúlyozza telt ajkait. Belebújik előre kikészített, halványkék, nyári ruhájába, majd a lenge anyagot a derekánál egy ezüstszínű, vékony övvel igazítja karcsú derekához. Gondoskodik arról, hogy megfakult, piros körömlakkja helyett csak egy egyszerű, átlátszó lakkot kenjen a körmeire, majd felvesz néhány ezüst kiegészítőt, s belelépve fehér tűsarkújába, átfésüli lazán fedetlen vállára omló, hullámos hajtincseit. Egy finom illatú parfümöt fúj a nyakára és a csuklójára, majd taxit hív, s fehér borítéktáskáját kezébe véve, lemegy az utcára.

Az otthonos étterem hátsó teraszára kilépve a férfit kezdi tekintetével keresni. A vörös téglával burkolt falak között, fekete térkőn állnak a faasztalok, fekete székekkel körülvéve, s a kerthelyiséget üvegházzá alakító üvegtető alatt hosszasan lámpasorok függnek, ezzel megvilágítva az asztalokat. A falakról futónövények lógnak le, s a stílusos berendezés is azt sugallja, egy elit étteremben jár. Az asztalok mellett kevesen ülnek, s a nő érkezésére sem kapják fel a fejüket.

Egyenesen a hátsó asztalok egyikét elfoglaló brazil férfi felé indul. Az készségesen áll fel, s húzza ki a sajátjával szemben álló széket a nőnek, majd miután Genova leült a puha párnával kényelmesebbé tett székre, a férfi is leül. A nő fehér borítéktáskáját először lerakja az asztal sarkára, majd felnéz.

– Sajnálom, hogy nem kerestelek. – kér tőle bocsánatot a férfi, ám érzéseit túl jól rejti semleges hangszín mögé.

– Sajnálom, hogy nem válaszoltam. – szólal meg a nő is, ezzel eleget téve a bocsánatkérés viszonzásának, majd inkább az étlapot kezdi átolvasni, addig a focista az itallapot tanulmányozza elmélyedve.

See you again

A nő grillezett csirkemellet rendel salátaágyon, bodzás limonádéval, míg a brazil egy tésztába ágyazott zöldséges, húsos töltetű, spanyol ételre szavaz, és citromos ásványvizet rendel magának. Néhány szót váltanak csak, amíg kihozzák nekik a vacsorájukat, majd szótlanul kezdenek el enni, és hasonlóképpen ülnek az étel elfogyasztása után is. A nő zavarában eltekintve a brazil mellett, a sötét téglafalra akasztott, régi stílusú képeket vizsgálja meg, miközben limonádéját iszogatja, a férfi pedig egyenesen és leplezetlenül őt bámulja.

– Miért bámulsz? – néz Neymar barnás szemeibe a nő egyenesen, majd továbbra is merően figyelve várja a választ.

– Csak rajtad gondolkodtam. – válaszol a férfi végtelen nyugodtságot mímelve, közben már érzi, hogy túl hamar tért a vacsora tárgyára. – Vagyis rólunk.

– Miért gondolkodsz rólunk? – vonja fel a nő szépen ívelt, sötét szemöldökét, majd a ruhája szegélyével kezd játszadozni, félve az érkező választól.

– Én tényleg nem tudom megérteni magunkat. – kezd bele gondolatmenetének hangos kinyilvánításába a focista, mire a nő magában egy aprót nevetve bólint. Ő sem nagyon érti már a kettejük bonyolult kapcsolatát. – Olyan, minta nem is ismernélek, pedig sok mindenen mentünk keresztül, és sok mindent tudtam meg rólad.

– Te ismered a múltam minden sötét részét, mégis úgy beszélsz a sajátodról, minta folyamatosan takargatnod kéne valamit előlem. – vág közbe a nő indulatosan, majd várja, hogy a csatár tovább folytassa.

A férfi hitetlen arckifejezéssel emeli égnek a tekintetét, majd mintha fensőbbségesebb lenne a nőnél, gunyoros mosollyal az ajkán folytatja. – Már azt is nagyon jól tudom, hogy sajnos nem tudod végighallgatni az embereket, de ezt mintha meg sem említettem volna. – kezeit védekezően emeli izmos mellkasa elé, nem is sejtve, ezzel mennyire megbántotta a nőt, aki inkább haraggal próbálja leplezni csalódottságát.

– Tudod mit? – hajol előre Genova indulatosan. – Ha már itt tartunk. Te talán tökéletes vagy? Neked tökéletes gyerekkorod volt, semmi hiba sincsen az életedben. Vagyis várj! – áll fel, s könnyeit elpalástolandó, mímelt elgondolkodással tekint a csillagokra tökéletes rálátást nyújtó tető felé. – Van hiba az életedben, ez pedig történetesen én vagyok.

– Genova… – néz rá a férfi kérlelően, bűntudattal teli tekintetével elárulva, hogy megbánta, amiket a nő fejéhez vágott.

A nő felkapja a táskáját, s hátat fordítva, fellépked a három lépcsőfokon, amely elválasztja az étterem belső terétől, majd a kijárat helyett a mosdókat rejtő folyosó felé fordul. Kivágja a női mosdó ajtaját, és ledobja a hosszú pultra a táskáját. Megtámaszkodik az egyik csap fölött, majd hálát adva az égnek, hogy egyedül lehet egy kicsit, felnéz meggyötört tükörképére. Beletúrva a hajába, próbál egy összeszedettebb külsőt varázsolni magának, majd újra átfuttatva ajkain a rózsaszín Chanel rúzst, visszaindul az asztalukhoz.

Kilép a teraszra, de jeges vízárként éri a tudat, hogy a Neymarnak már hűlt helye. A hajába túr, és közelebb megy az asztalhoz, ahol az üres tányérjaik mellett néhány bankót talál, és egy kis poharat, amelyben erős barackillatú pálinka gyöngyözik. Ajkaihoz emeli a kristálypoharat, majd egy kortyra lehajtja a torkát maró alkoholt. Arcára keserűen gúnyos mosoly húzódik a gondolatra, hogy a férfi, aki eddig valamelyest foglalkozott vele, ennyit tesz meg érte.

– Kisasszony, az úr néhány percre távozott. – lép mellé egy fehér inges pincér, és óvatosan a nőre néz. – Hívjak esetlen egy taxit?

– Megköszönném. – biccent a nő, majd leküzdi az arcára kiülni készülő grimaszt az erős vodkától, és követi a pincért. Mire kiér, az étterem előtt már egy sárga taxi várja. Beül, elhadarja a címét, és hátradőlve kényelmes bőrülésében, mélyet sóhajtva szegezi tekintetét Barcelona narancsos fényeinek áradatára.

Már végleg úgy érzi, nemcsak az volt rossz döntés, hogy ennek az egésznek az elején belekeveredett egy kapcsolatba Diegóval, s hogy Sevillából Barcelonába menekült, hanem egyáltalán az is, hogy erre a világra született. Régebben azt gondolta, az élet valami nagy dologgal készül neki, azért bünteti folyamatosan. Apa, s szinte anya nélkül nőtt fel, az utca nevelte, s az összes tapasztalatát onnan szerezte. Megtapasztalta, milyen a csalódás, s talán többször is, mint kellett volna, mégis azt gondolta, a nagykönyvben valami jó is meg van írva. Látta ezt az apró jót Neymarban, amikor a férfival elment a Kajmán-szigetekre, ám ez egy téves szüleménye volt segítségért kiáltozó lelkén enyhíteni próbáló elméjének. Talán többet ártott, mint segített. De nem csak a képzelt jó, hanem még Neymar is. A férfi közel férkőzött a nőhöz, majd újra össze akarta törni.

Fáradtan lép be lakása ajtaján, majd ledobja kezében tartott táskáját az előszobai asztalkára, és levetkőzve, beáll a forró zuhany alá. Fél óra is eltelhet, mire kiszáll a gőzzel megtelt kabinból, s a szúrósan hideg levegőben dideregve csavarja magára fehér törölközőjét. Gyorsan átöltözik, majd egy fogmosás és arcmosás után kimerülve engedi, hogy puha takarója alatt, a sötétség leple alá rejtőzve, a nyugalmat biztosító tudatlanság elnyelje.