14. Fejezet ~ Utolsó

Hola Chicas!

Alig merem elhinni, hogy végre-valahára nyár van, pedig a sok napsütés, a kánikula és az egyre barnuló bőröm is jelenti, bizony itt van a hamisítatlan nyár. Az utóbbi időben eléggé sokszor esett az eső, ezzel lerombolva minden örömünket, de az évszak jelezvén, hogy újraéledt, a hétvégére hőségriadóval készült. Én pedig új fejezettel! :)

Már alig vártam, hogy megoszthassam veletek, hiszen többek között szeretném megköszönni, hogy ennyien támogattok! A csodálatos kommentjeitek, a pipák, a feliratkozók mind boldogsággal töltenek el, ha erre gondolok. Nagyon köszönöm Nektek!

Csókollak Titeket,

Adriana

Poison

Genova

Barcelona

A reggeli napfény első sugarainak érkezésekor a fiatal nő már szorgosan rója a kihalt parkban a köröket. Mélyeket lélegezve készteti egyre fáradó lábait futásra, közben szoros copfba összefogott haját minduntalan lesöpri fedetlen válláról. Fél óra edzés után lezuhanyozik, a szennyes kosárba dobja neon rózsaszín sportmelltartóját, majd felveszi a fehérneműit, és bokájánál felhajtott farmerbe meg barackszínű, ujjatlan pólóba bújva, kivasalja sötétbarna haját. Egy gyors sminkelés után orrára helyezi fekete napszemüvegét, majd fekete táskáját vállára helyezve, kilép a fényárban úszó, belvárosi utcákra. A néha feltámadó szél arcába fújja kókuszillatú hajtincseit, melyeket hosszú ujjaival söpör a háta mögé. Egy zebránál arra várva, hogy a lámpa zöldre váltson, leellenőrzi keskeny, hosszúkás körmeit, melyeken középbarna körömlakk fénye csillan meg a napfényben.

Amikor belép a tágas előadóba, már Florentina is bent van. Leül az olasz lány mellé, és gyors öleléssel köszönti. Hálás neki, amiért az utóbbi időben végre elterelte a focista körüli gondolatait kicsit, így most sem ellenkezik, csak sejtelmes mosolyra húzza telt ajkait, miközben Florentina az eljegyzési partijáról mesél.

– Tényleg, Gen, már meg akartam kérdezni. – csillan fel Florentina sötétbarna szeme. – Eljönnél a partira?

– Mármint… az eljegyzésire? – kérdez vissza meglepve Genova, miközben elgondolkodik, mikor lettek ilyen jóban a lánnyal.

– Hát persze! – bólint mosolyogva Flo, majd boldogan nyugtázza, hogy Genova elfogadta a meghívást. Nem sokkal később belép a rajztanár, így hozzá is kezdenek a tananyag felvázolásához puha szénceruzáikkal.

* * *

Sötétkék, csavart felsőrészű estélyi ruhájában összehúzva magát lép ki az épület kapuján, majd megáll a járdán. Aranyszínű ékszereit igazgatva várja, hogy megérkezzen Matías, akivel a partira megy. Először bajban volt, amikor Florentina szólt, hogy hozzon magával egy kísérőt, de végül Matíasra esett a választása, aki hosszas rábeszélés után fogadta csak el a meghívást.

A nő – miután már loknikba göndörített haját is megigazította –, kezd egyre türelmetlenebbé válni. Összevont szemöldökkel tekint le az elé gördülő, éjfekete Audira, amiből pillanatokon belül Neymar vigyorog vissza.

– Te mit keresel itt? – néz a nő meglepődve a férfira, míg az még jobban szórakozik rajta.

– Érted jöttem. – kacsint kajánul. – Nem hinném, hogy ilyen ruhában megfeledkeztél volna Florentina barátnőd bulijáról.

– Ez nem buli, hanem eljegyzési parti. – ül be végül fújtatva a nő, szinte már nem is reagálva a brazil epés megjegyzéseire. – De ha már itt tartunk, te honnan tudsz a partiról, és hol van Mat?

– Matías nem tudott eljönni, ugyanis a barátnője szüleihez utaztak, de helyette átengedte az esélyt nekem, hogy a kísérőd legyek.

Genova csak megforgatja a szemeit, majd inkább a már narancsos fényekkel kivilágított várost kezdi pásztázni, s jóleső érzéssel nyugtázza, ahogy a leengedett ablakokon beáramló szél belekap a hajába. Elgondolkodik azon, hogy Matías említette-e, hogy van barátnője, de kicsit rosszul esik neki, hogy a férfi, akit eddig a legjobb barátjának tekintett, most már ennyire sem bízik meg benne.

Csöndesen ülnek egymás mellett, a rádióból szóló nyári slágereket hallgatják, közben mindketten az utat figyelik. Amikor megérkeznek, Neymar kisegíti Genovát az autóból.

– Hol vagyunk? – néz körbe a nő tanácstalanul, majd Florentináék házát keresve, egy hatalmas, hófehér villára esik a tekintete, amely előtt parkolnak. – Flo nem itt lakik.

– De a szülei igen. – von vállat Neymar, majd felajánlja a karját a nőnek, aki tétovázva belekarol, majd együtt elindulnak befelé.

A hatalmas előcsarnok márványpadlóján már sok elegáns ruhába öltözött vendég társalog a helyiséget megvilágító, hatalmas kristálycsillár alatt állva, valamilyen itallal a kezükben. A focista leemel egy mellettük elhaladó szmokingos pincér ezüsttálcájáról két poharat, majd miközben koccintásra nyújtja whiskyjét, a nő felé nyújt egy drága pezsgőt tartalmazó talpas poharat. A nő óvatosan emeli piros rúzzsal kiemelt ajkaihoz a kristálypoharat, majd a buborékoktól gyöngyöző pezsgőből iszik néhány kortyot.

– Szerettem volna bocsánatot kérni a múltkori miatt. – szólal meg több perc kínos csendben eltelt nézelődés után a brazil. –Nem akartalak megbántani, aztán meg otthagyni.

Good for you

– Megbocsátva. – húzza ajkait apró mosolyra a nő, majd egy újabb korttyal kiüríti poharának tartalmát, így újabbért nyúl.

– Szia, Genova! – öleli meg valaki hirtelen, s a nő pillanatokon belül egy boldogan mosolygó arcot is kapcsol a vékony lányhoz, aki előtte áll, elegáns, krémszínű estélyiben, oldalán egy magas, barnahajú sráccal. – Szia, Neymar! Örülök, hogy megismerhetlek. – ráznak kezet, majd Flo bemutatja barátnőjének és a focistának francia vőlegényét.

Daniel illedelmesen elbeszélget Neymarral, amíg Florentina magával húzza Genovát a szüleihez, hogy bemutassa nekik.

– Ők itt a szüleim, Genova! – mutat az idősödő, kedvesen mosolygó házaspárra, akik büszkén pillantanak egyetlen lányukra.

– Üdvözlünk, Genova! – ráz kezet a férfi az olasz nővel, majd a felesége ad két puszit is. – Szólíts minket nyugodtan Joshepnek és Mariának.

– Örülök, hogy megismerhetem önöket! – húzza kényszeredett mosolyra ajkait Genova, közben kicsit irigykedve néz az előtte álló családra, ezzel is belátva, hogy neki még ez sem adatott meg.

Egy órával később már megint Neymar mellett áll, Joshepet hallgatva az előttük felállított színpadon meghatónak szánt tósztot mondva a jegyespárra. Amíg mindenki meghatottan mosolyogva hallgatja a kedves szavakat, Genova és Neymar szinte már szenved egymás mellett. Meg akarják érinteni a másikat, mégsem lehet. Kibékültek két vérszegény bocsánatkéréssel, s most már javában az ágyban kéne lenniük, nem egy ilyen halálosan unalmas estélyen, sok üzletember és olajmágnás között, akik csak az itt megjelenők ruháinak értékéről tudnak beszélgetni egymás között.

– Szólj, hogy rosszul lettél és szédülsz, aztán lépjük le. – suttog a focista a nő fülébe, majd egy apró csókot nyom annak nyakára. Genova nagyot nyelv indul el a beszéd végén az asztalok köré gyűlő emberek között Florentina felé.

– Flo, ne haragudj, de elég rosszul vagyok, szóval hanem baj, Neymarral hazamennénk. – néz félve barátnőjére a nő, majd megnyugszik, amikor Florentina helyeselve kíván nekik jó éjszakát, és egy nagy öleléssel köszön el az olasz nőtől.

Broken-hearted girl

– Add át az üdvözletemet a szüleidnek és Davidnek! – int még a nő Florentina felé, majd sietősen kimegy a villa elé, és beül az autójában rá várakozó Neymar mellé. A férfi türelmetlenül a gázra tapos, majd meg sem állnak a nem is olyan messze álló házáig. Belépve testük úgy köszönti a másikat, mint két rég nem látott ismerős, s végre újra egymásé lehetnek olyan hosszú idő után.

* * *

A sötétszürke szaténból készült sötétítőfüggönyök közötti apró résen is kitartóan furakszik be a napfény, ezzel felkeltve a brazil férfi izmos vállára hajtott fejjel alvó Genovát.

Óvatosan felül, majd a takaróját maga előtt tartva, felöltözik, és lemegy a földszintre. Készít kávét, majd leül az étkezőasztalhoz, és nagyot kortyol a forró koffeinből. Hajába túrva néz ki a hatalmas ablakokon, amelyek egyenes rálátást engednek a park méretű, hatalmas kertre. Figyeli a körben a kerítés körül ültetett pálmafákat, az apró halastavat a kert bal sarkában, a két focihálót a füves terület két végén.

– Jó reggelt! – zökkenti ki némaságából a nőt a házat uraló focista rekedtes hangja. A férfi leül mellé, kezébe vesz egy tiszta bögrét, majd önt magának az előttük gőzölgő kávéból. Beledob két kockacukrot, majd csöndesen elkezd a zsebeiben kutatni, és előhúzza fekete öngyújtóját és egy doboz márkás cigarettát. A nő felé nyújtja, aki készségesen el is fogad egyet, majd már pillanatra visszanyújtja a vékony szál meggyújtása miatt.

– Akkor most kibékültünk? – dől hátra a férfi elégedetten, ajkai közé emelve a nikotint.

– Fogalmam sincs. – von vállat a nő nemtörődöm stílusban, holott már nagyon szeretné tudni, hogyan is állnak a dolgok közöttük. – Lehet, hogy neked megfelel, de tulajdonképpen csak szexelni járunk össze. A problémáinkat is csak azzal tudjuk megoldani.

– Nekem nincs ellene kifogásom. – ejti cigarettás dobozát az asztalra a férfi, majd kitolja a székét, hogy felálljon. – Most inkább hazaviszlek. Nemsokára edzésem van.

A nő csak lemondóan figyeli a csatárt, majd lassan bólint, és feláll. Hátrahagyják a fekete színekbe öltöztetett, világos fából készült bútorokkal berendezett konyhát, és összeszedve a nő dolgait, beülnek Neymar sportautójába. Csöndben telik el az út, csak akkor váltanak néhány szót, amikor a férfi leáll egy pékség mellett, és megkérdezi, mit hozzon a nőnek. Genova csak egy kakaós csigát kér, azt is illemből, ám helyette mindjárt kettőt kap, gőzölgő kávéval megtoldva.

– Nem lesz ez kicsit sok? – néz az előtte illatozó koffeinbombára, majd választ nem is várva kortyol bele a kesernyés italba. – Köszi.

A férfi csak biccent, majd kiveszi a maga mellé helyezett papírpoharat, és iszik néhány kortyot a saját fekete italából. Amikor a lámpa zöldre vált, visszateszi a félig kiürült poharat a pohártartóba, és az útra szegezi sötétbarna tekintetét.

A nő egy gyors köszönömöt elmormolva száll ki az autóból, majd sietősen lép be a hűvös előcsarnokba, és oda sem nézve a portásra, átvág a márványozott termen, hogy lifttel jusson fel a legfelső emeletre. Befordul a folyosón, s lábai ijedten gyökereznek a földbe, amikor meglátja a lábtörlőjén fekvő vörös rózsát.

A vörös szirmok megannyi szomorú emléket ébresztenek benne. Fáj neki, megint fáj. Fájt akkor is, amikor el kellett őt hagynia, most mégis olyan érzése van, hogy csak zuhan, és nem lát a sötét szakadékban senkit, aki érte nyúlna, aki megmentené. Ott áll a folyosón, félelemtől megrémülve, mozdulatlanul, s azt az egyetlen, tökéletesen megteremtett virágszálat nézi. Mintha megigézhetné, és akkor eltűnne onnan…

A rózsa mégsem tűnik el. Lassan lép oda, majd felveszi a virágot, és kinyitja a lakása ajtaját. Leteszi a táskáját a pultszigetre, majd a nappaliba megy.  Kitárja az üvegezett erkélyajtókat, ezzel is levegőt engedve a fülledt lakásba. Kezeit megtámasztja a fémmel borított élű üvegkorláton, s hagyja, hogy ujjai közül kicsúszva a vörös virág leessen az utcára. Szemeit összeszorítja, s vár, hátha a tudatlanság valami csoda folytán abban a pillanatban is elnyeli. Ám ehelyett nem sokkal később inkább egy kesernyés ír whiskyt választ, mely torkát végigégetve feledteti minden baját.

Pont olyan felszínesen, mint ahogy a nő a problémáit oldotta meg mindig is.