16. Fejezet ~ Álom

Hola Kedveseim!

Már tűkön ülve vártam, hogy elérkezzen ez a szombat is, főleg, mert ez a rész az egyik, hozzám legközelebb álló, és nagyon izgulok, hogy tetszeni fog-e Nektek is. 

Különösebb hozzáfűznivalóm nincsen ezzel a fejezettel kapcsolatban, ám szeretném megköszönni a támogatásotokat! Köszönöm szépen a kommenteket, a pipákat, a 8 feliratkozót, a több, mint 6000 oldalmegjelenítést! Hihetetlenül hálás vagyok Nektek! :')

Csókollak Titeket,

Adriana

Genova

Barcelona

Shower

A barna, hullámos hajú kislány vidáman szaladgál a szobában. Boldog nevetés visszhangzik az idejétmúlt, fehér lepellel letakart bútorok között, melyekről most az évek során lerakódott porréteg gomolyogva, mint a szürke, fojtó füst, úgy száll fel. A lányka izgatottan hagyja hátra a nagy szobát, majd a régi, nyikorgó lépcsősoron leszáguldva, a kertig szedi apró lábait fürgén. Kezeit széttárva forog a régi villa mögötti hatalmas réten, majd elszédülve, gyöngyöző kacajjal a torkán, elterül a búzavirágok között, és az ég kékjére emeli szürkés tekintetét.

– Olyanok vagytok, mint a bárányok. – jelenti ki az égen elkúszó felhőpamacsokat nézve, aztán megint felül, de továbbra is az égboltot kémleli. – Anyu azt mondta, egyszer én is ott fogok lakni, ahol ti. De az nagyon sokára lesz, akkor, amikor erről a földről örökre Isten országába költözök. És akkor játszhatunk majd együtt! – nevet fel újra,a majd boldogan mosolyogva folytatja a szaladgálást.

– Callie! – hall meg egy ismerősen csengő, kedves, női hangot. – Gyere, Drágám! Megjött apu.

A kislány, akit nyolc éve, a születése után Callistének kereszteltek, gyorsan futva indul el a hátsó ajtóban rá váró, magas, karcsú nő felé.

– Jövök, Mami! – kiáltja, majd szinte nekiszaladt édesanyjának a nagy sietségben. – Hol van Apu? – kérdezi, szürkéskék őzikeszemeit a mosolygó nőre emelve.

– A konyhában vár rád. – mutat az anya hosszú ujjaival a folyosó végére.

A kislány beszalad a hatalmas konyhába, majd a falakon körbefutó fehér konyhaszekrények közé fogott faasztalhoz sétál, és kicsit kifújva magát, a fehér csipketerítővel borított asztallap szélébe kapaszkodik. Egy magas férfi fordul meg, ajkait széles mosolyra húzva, majd leguggol a lánya elé, és kitárja karjait.

– Szia, Csöppség! – köszönti a kislányt.

– Szia, Papa! – ugrik a lány édesapja erős karjaiba, aki nevetve támaszkodik meg fél kézzel maga mögött, nehogy hátraessenek a hideg kőpadlóra.

Nem sokára belép a konyha kétszárnyú, üvegezett, nyitott ajtaján a kislány anyukája is, majd felrak egy adag vizet forrni, és miközben a tea filterek kiáznak a gőzölgő vízben, az ablakon beáramló napfényáradatot figyeli. A kertben nyíló megannyi virág színességét, a gondozott füvet, az aranyhalakkal teli kerti tavat.

– Menj ki a nappaliba, hoztam neked valamit. – mutat a szemben álló helyiségre a férfi, majd amikor a kislányuk kiszaladt, a feleségéhez sétál, és szeretetteljesen megöleli a nőt.

Callie belép a nagy, fényárban úszó nappaliba, s tekintetével az ajándékot kezdi keresni. Végignéz a nagy, fekete zongorán, amin anyu szokott esténként játszani, a hatalmas foteleken, amik a kanapé mellé vannak állítva, majd az asztalra téved a tekintete, ahol egy eddig még nem ismert képkeret van. Elveszi az aranykeretbe foglalt képet, majd a kertben álló hatalmas diófa árnyéka miatt a félhomályban hunyorogva nézi a képet. Ahogy ráeszmél, azon a képen ő van, két ismeretlen ember, egy alacsony, törékeny nő, és egy erős, tekintélyt parancsoló férfi között, mint egy rossz álomban, az ég elsötétül, s a terebélyes diófa ágait jeges szél kezdi tépázni. A telefon vészjóslóan kezd a konyhában csöngeni, miközben kialszik szinte minden fény, s a hatalmas viharban elsötétült ég már nem világítja meg a tájat.

A kislány ijedten szalad vissza a konyhába, ahol az ablakon keresztül hideg szél forgatja fel a helyiséget. Az asztalra helyezett papírok tucatjai sodródnak a világos konyhakőre, miközben Callie rémülten látja, hogy bár szüleit hívogatja, a két felnőtt szemeikből megállíthatatlanul áradó könnyekkel rohannak ki a konyhából. A kislány is utánuk szalad, ám a kiáltozó szülők – már nem is látva sírásra görbülő szájú lányukat –, szaladnak ki a házból a szakadó esőbe, ahol a hideg vízcseppek mellé kemény jéggé fagyott gombócok szállnak alá, ezzel kopogva szüntelenül a háztetőn, és az autón, amibe a kislány szülei szállnak éppen be.

– Papa! Mama! – sír fel a kislány, amikor látja szüleit kikanyarodni a házukhoz vezető töltésút végén, s ahogy eltűnnek a viharokkor veszélyes erdő hatalmas jegenyefái között.

Sír, fájdalmasan. Keservesen kántálja szülei nevét, ám amikor lelépne a tető által védett verandáról, hatalmas villám csap az erdő fái közé, ezzel bevilágítva az egész vidéket.

A kislánynak azon a szörnyű estén kellett felnőnie.

Fly with you

Könnyeitől fuldokolva ül fel hatalmas franciaágyában, majd mellkasára szorítja vékony kezeit, és mélyeket próbál lélegezni. Csak egy rossz álom. – ismételgeti magában, majd hogy megbizonyosodjon róla, kinéz az ablakon is, ám ott csak Barcelona narancsos fényeit látja.

Visszahanyatlik a puha párnák közé, s még mindig zihálva próbál gondolkodni. Nem emlékszik rá, álmodott-e valaha hasonlót, ám abban teljesen biztos, hogy valamikor ezeket a hirtelen baljóssá forduló képkockákat látta, s kissé úgy is hat neki, mintha már megélte volna egyszer. Hideg kezét felforrósodott homlokára helyezi, majd lenyugodva a csupasz plafont kezdi kémlelni. Olyan furcsán tökéletes. Nincsen egyetlen repedés sem rajta, mégis úgy érzi, korántsem olyan hibátlan, mint azt mutatni akarja, s a hófehér vakolat csak elkendőzi a romlott belsőt.

Nem sokkal később erős álmosság tör rá, így akarva-akaratlanul is alámerül a jótékony tudatlanságban, ezzel kizárva maga körül a külvilágot.

* * *

Ledobja nehéz könyveit Florentina mellé, majd leül az olasz lány jobb oldalára. Egy öleléssel köszönti barátnőjét, majd előveszi füzetét, amely a következő előadásra kell, s hátradőlve hallgatja, ahogy Flo megállás nélkül mesél neki a nemsokára közelgő esküvőszervezésről. Hidegen hagyja, hófehér vagy tojáshéjszínű legyen a torta marcipánbevonata, mégsem szól egy szót sem, amikor az olasz lány lelkesen mutogat neki képeket egy cukrászdából.

Az órák végeztével mintha puskából lőtték volna ki, olyan gyorsan siet kifelé az épületből. Törzshelyévé vált kávézója fel halad, majd leül egy napernyővel árnyékolt faasztalhoz, és rendel magának egy csokis croissantot és egy csésze kávét.

– Csatlakozhatok? – ül le mellé hanyagul egy férfi, akiben a brazil focistára ismer a pillanat törtrésze alatt.

– Már megtetted, nem? – vonja fel szemöldökét gunyorosan a nő, majd elnéz a csatár öntelten vigyorgó arca mellett, és a hideg vizet árasztó szökőkutat figyeli, ami a kis tér közepén áll.

– Rendeltem magamnak is, ha meg már ide ültem le, a vendégem vagy. – mondja a férfi, vigyorát mosollyá szelídítve. – Mitől van rossz kedved? – vált végül komollyá, amikor látja az olasz nő komor arcát.

– Csak álmodtam valami hülyeséget, aminek nem derült ki a vége, és most ezen kattog az agyam. – von vállat Genova, majd megissza az elé rakott kávét, és hozzálát a crosissantja elfogyasztásához.

A brazil csak csöndesen bólint, és ő is elkezdi meginni jégkockákkal hűsített kóláját. Fél óra múlva Neymar sétára invitálja a nőt, aki vonakodva bár, de tekintettel arra, hogy nincs több órája, belemegy.

Egy közeli parkba mennek, ahol a játszótéren fogócskázó gyerekeken, a szüleiken és néhány futón kívül nincs más. Besétálnak a magas bokrok közötti sétányokra, majd szorosan egymás mellett haladva, csöndesen nézik a lábukat. Mindketten a másikon gondolkodnak. Az eltelt hónapokban kénytelenek voltak rájönni, hogy bá eddig csak magukra számíthattak, most már ott van a másik is, ha baj van. Lehet, hogy szavakkal nem mondják ki, de a tetteik, mozdulataik magukért beszélnek. Elveszettek ebben a hatalmas világban, és megnyugvásra lelhetnek minden éjszaka, amikor egymás mellett merülnek álomba, s minden reggel, amikor együtt térnek vissza ebbe a világba.

A férfi hirtelen megáll, ezzel a nőt is megtorpanásra késztetve.

– Köszönetet szeretnék neked mondani. – kezdi Neymar, közben még magán is meglepődik, hiszen olyan, mint egy elpirulós, tizenéves tini. Miket ki nem hoz belőle ez a nő!

Love me like you do

– Nekem? – lepődik meg Genova, majd érdeklődve várja a csatár folytatását. – Mégis miért?

– Csak mert kiállsz mellettem. – von vállat a férfi nemtörődömségbe burkolva érzéseit, amik az sugározzák az olasz nő felé, hogy valódiak, és valóban fontosak. – Sok ember tart komplett idiótának, többek között szerintem a családom is. – nevet fel kínosan. – Azt érzem néha, hogy már csak a pénzem kell nekik, nem is én. Lehet, ez nem így van, de eddig még csak melletted viseltem el. Minden, hogy berúgva, vagy józanul feküdtünk le, akkor is feltöltött energiával, és valószínűleg még így is olyan vagyok reggelenként, mint a mosott szar, de nem tudom, hol lennék, ha még ennyire sem lennék magamnál.

Genova felkuncog. – Őszintén, ez meglepett. – mosolyog rá a még mindig feszengő focistára, és belekezd saját köszönetnyilvánításába. – Be nem vallanám, de azért megsúgom, te is sokat nyomsz a latba, amiért Barcelonából még nem menekültem el. Te tudod egyedül a történetemet, te vagy az egyetlen, akinek elmondtam, még Matías sem hallotta az igazságot. – vallja be a nő, majd zavartan néz fel hosszú szempillái alól a férfira, aki érdeklődve fürkészi gyönyörű arcát. – Megdöbbentő kijelenteni, de a nyers őszinteségednek és bunkó, de igazságos beszólásaidnak köszönhetem, hogy talpon vagyok.

A férfi pár pillanatig kémleli csak a nő szép vonásait, majd telt ajkaihoz hajol, bal kezét a nő vékony derekára, jobbját puha arcára simítja, s óvatosan megcsókolja. Ajkaik puha táncot járnak, s miközben a nő elveszik csatárja ölelésében, csak arra tud gondolni, végre megtalálta a másik felét.

* * *

Másnap reggel egy behatárolhatatlan érzéssel ébred. Úgy érzi, hogy már nem kell senkihez sem csapódnia, hogy már megtalálta a saját felét, amire oly’ régóta vágyott. Már nem kell többé féltékenynek lennie Penelopéra, amiért Matías is talált magának valakit, többé már nem kell féltékenynek lennie Florentinára, aki boldog a vőlegénye mellett. Végre nem kell más férfiakhoz hasonlítania a kiszemeltjeit, mert van neki egy sajátja, amire mindig is vágyott.

15. Fejezet ~ Tökéletlen

Hola Életkéim!

A kánikula kellős közepén állva sajnos engem is gyakran szippant magába az "időtlenség", ami alatt én azt értem, hogy egyszerűen nem tudom, mennyi az idő, milyen nap van ma, stb., ehhez mérten pedig még egy ébresztőt is be kellett állítanom a telefonomra a héten, hogyne feledkezzek meg a szombatról.

És mint látjátok, élek és virulok, a 15. fejezet pedig meg is érkezett. Hatalmas ölelésekkel és sok-sok csókkal köszönöm meg Nektek, hogy hétről hétre elolvassátok az írásomat, ez felfoghatatlan nekem. :) Köszönöm a 8 feliratkozót, a kommenteket, és hogy szavaztok az oldalsávban. ;)

Csókollak Titeket,

Adriana

Am I wrong

Neymar

Barcelona

Megkésve érkezik meg az edzésre, ezzel is kivívva a vezetőedző nemtetszését, aki plusz körökkel és jó pár hálátlan feladattal ajándékozza meg kicsapongó csatárját.

– Da Silva, irány a pálya közepe! Ma kétszer többet fogsz bemelegíteni. – osztja ki feladatait Enrique, majd visszaül a kispadra, és kezébe véve néhány papírt, amit alá kell írnia, fél szemét mindig fiatal focistáján tartja, nehogy annak egy percre is lankadjon a figyelme a játékot illetően.

Inkább már nem is ellenkezik. A focihoz sem fűlik a foga már egy ideje, hiszen nem találja benne a megnyugvást, de az, hogy ide-oda hajolgasson, még annyira nem villanyozza fel, mint a fehér labda látványa. Amikor az edző nagylelkűen elküldi Messihez, nyugodtabban fellélegezve áll meg csapattársa előtt.

– Már megint mi nem hagy téged nyugodni? – néz elmondóan barátjára az argentin, aztán még hozzáteszi, szinte tudva a saját kérdésére a választ. – Vagy inkább ki?

–Genova. – nyögi sóhajtva a z olasz nő nevét, közben akaratlanul is a karcsú testre gondol, ami mindig valamilyen nyári, lenge ruhában kergeti őt az őrületbe.

– Összevesztetek? Vagy egyáltalán mi van köztetek? – értetlenkedik a másik csatár, közben elkezd kettejük között egy labdát rugdosni, ezzel fejlesztendő a passzolási technikájukat.

– Már én sem tudom. – adja vissza jobb lábbal a labdát a brazil, majd lopva az edző felé pillant. Az argentin azt hiszi, azért, nehogy lebukjanak beszélgetésért, ám a fiatalabb focista sokkal inkább végezne most büntető feladatokat, minthogy Genováról beszéljen.

Amikor a vezetőedző mégsem néz felé, visszafordul Leo felé, és szűk beszámolót tart az előző napokban esett történésekről. – Elmentünk Genovával vacsorázni pár napja, aztán tegnap előtt felhívott Matías, Genova legjobb barátja, hogy menjek el én az olasszal a legjobb barátnője eljegyzési partijára. Ott kibékültünk, úgy ahogy, aztán meg ugyanúgy az ágyban kötöttünk ki. Ez a nagy helyezet. – sóhajt fel a csatár megfáradva, majd visszarúgja a labdát Alves felé, akitől elgurult a játékszer.

– Azt mondanám, hogy ez sima ügy, de mivel ismerem a részleteket és téged is, tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű. – sóhajt fel az argentin.

Neymar beegyezően bólint, majd egy intéssel köszön el csapattársától, amikor Enrique utasítást ad, és meghallják a kettős sípszót, ami az edzés végét jelenti. Besétál az öltözőbe, és pillanatok alatt készen van a zuhanyzással és öltözködéssel. Belehajigálja a cuccait a szekrényébe, majd amikor az utolsó Barca játékos, Bartra is belép az öltözőbe, ő már a hosszú folyosókon siet a mélygarázs felé, ahova reggel parkolt. Kitolat a hatalmas épület alól, majd egy eldugott étterem felé veszi az irányt. Sült húst rendel ráolvasztott sajttal és krumplit, majd egy rumos kólával hangolódik rá a magányosan töltött, felejtésre viszont tökéletesen alkalmas estére.

Genova

Barcelona

Waves

Félve száll ki a sárga taxiból, majd kifizeti a sofőrt, és reménykedve, hogy otthon találja, felcsönget rég nem látott barátjához. Az ajtó zümmögéssel jelzi, hogy nyitva van, így a nő belép az épület régies, hosszú folyosójára, és elindul az ódon lépcsők irányába. A harmadikon már nyitott ajtó várja.

Belép a belülről modern, világos bútorokkal berendezett lakásba, majd lerúgja magáról a cipőjét, és az előszobaként is használt folyosón eljut a nappaliig.

– Hola! – köszönti Matíast, majd megáll a férfi mögött. A portugál meglepve pillant fel szénceruzával készült rajzai közül, majd feláll, és szorosan magához öleli régi barátját.

– Jó újra látni! – mosolyodik el, még véletlenül sem említve a nőnek, hogy eltűnt. Érti ő az olasz problémáit, és ha mással nem is, ezzel legalább tud neki valamelyest segíteni.

Már egy órája is beszélgetnek – többnyire az egyetemről –, amikor Genova rákérdez Matíasnál a titokzatos nőre. – Hallottam, hogy újabban már barátnőd is van.

– Igen. – mosolyodik el Mat szerényen.

– Hogy hívják? Honnan jött? Ne kelljen már minden harapófogóval kihúzni belőled! – csattan fel a nő haragot mímelve, majd játékosan vállon csapja a portugált.

– Penelopénak hívják, és ausztrál. Két éve költözött Madridba, hogy tanulhasson, néhány hónappal ezelőtt pedig egy kiránduláson voltak a csoportjával, és lejöttek a tengerhez. – ad nem éppen kielégítő, de hosszú választ.

–Mit tanul? – kíváncsiskodik tovább Genova.

– Tengerbiológus akar lenni, de már többször is járt fotóstanfolyamokon. Akár azzal is szívesen foglalkozna, mondjuk nem ellenkezne, ha természetfotós lehetne. Nagy álma válna valóra, főleg ha a Nat Geo kérné fel. –mosolyog Matías büszkén, ami Genovát jó érzéssel tölti el.

Évekkel ezelőtt, amikor még szinte gyerekek voltak, nyaralni voltak egy portugál halászfaluban, ahol mindenki összeboronálta őket. Egy párként tekintettek rájuk, és bár megbeszélték már előtte is, hogy nincs közöttük barátságnál több, Genova félt, hogy Matías esetleg többet kezdene érezni iránta. Nem akarta őt megbántani, eltaszítani magától egy téves szerelem visszautasításával. Ám most az olasz nő is megnyugodva emeli telt ajkaihoz hideg ásványvizét tartalmazó poharát abban a tudatban, hogy legjobb barátja végre talált valakit maga mellé.

– Mikor találkozhatok vele? – kérdezi mosolyogva. – Ugye be akarsz neki mutatni?

– Persze! – bólint Matías hevesen. – Két hét múlva eljön hozzám, és néhány napig maradunk csak a városban. Elutazunk nyaralni Chilébe.

– Értem. – bólint mosolyogva a nő, de a szíve mélyén, ott, ahol a barátja boldogságát látva már nem öröm uralkodik, összeszorul a lelke. Ő mikor fog magának tökéletes párt találni? Egyáltalán létezik-e olyan számára, hogy tökéletes pár?

Matías – miután képek százait mutogatta meg –, egy beadandó projectmunkára hivatkozva, finom jelzésképp, hazaküldi a nőt. Genova jóval a saját lakásától messzebb száll ki a taxiból, majd a lágy szellő simogató érintési között indul el hazafelé.

Ahogy azt már többen is említették, kezd megint kimerülni a nő. Bőre, amelyet szinte a brazil csatáréhoz hasonló árnyalatúra sült le Karib-tengeri nyaralásuk alatt, most már kezdi visszanyerni régi formáját, s a nő több reggel is bosszankodva konstatálta, hogy több alapozót kell használnia ahhoz, hogy megtartsa a látszatot; még mindig kirobbanó formában van. Holott egy közel sincsen így. A sok futástól és kevés étkezéstől elkezdett fogyni, majd amikor már vészesen közel járt az alsó határokhoz, amiket még feszegethetett, a fogyás birtokba vette egész testét. Kulcscsontja élesen kiütközik vékony, egyenlőre még mediterrán árnyalatokat őrző bőrén, kezei is csontosak és hidegek, arca is vékony lett, könnyen kitapinthatja álla egyre kontúrosabb vonalait. Amikor először fedezte fel, hogy a kulcscsontja sokkal jobban látszik, mint kellene, még ő is megrémült, de Florentina sokkal inkább aggódott barátnője egészségéért. Pedig a fiatal nő tényleg mindent megtett, hogy tökéletes legyen, mégsem vált azzá, s ezzel megint azt a maró érzést fedezte fel szíve mélyén, amely azt sugallta neki, nem elég jó.

Óvatosan belöki a hatalmas fakaput, majd lehajtva fejét, dús, sötét haja mögé bújva megy fel a legfelső emeltre, és megkönnyebbül, amikor hátát az ajtónak vetve hallja, hogy vékony, hosszú ujjai által kattan a zár, és egyedül lehet. Az italos szekrény felé veszi az irányt, majd találomra egy nagy márka brandyjét veszi ki a többi üveg közül, amikben könnyed krémlikőrök sorakoznak. A sok éjszakai italozás miatt már szinte teljesen teljesen kifogyott a normális piákból.

Lecsavarja az üveg fém fedőjét, majd a kupakot a konyhába hajítva, elnyúlik a kanapén, és jóízűen kortyol bele a kesernyés, borostyánszínű italba. Fejét hátravetve enged a csábításnak, mely az alkohol jeges, mégis mámoros ízével kúszik le torkán, ezzel is feledtetve vele mindazt, ami vele történt. 

14. Fejezet ~ Utolsó

Hola Chicas!

Alig merem elhinni, hogy végre-valahára nyár van, pedig a sok napsütés, a kánikula és az egyre barnuló bőröm is jelenti, bizony itt van a hamisítatlan nyár. Az utóbbi időben eléggé sokszor esett az eső, ezzel lerombolva minden örömünket, de az évszak jelezvén, hogy újraéledt, a hétvégére hőségriadóval készült. Én pedig új fejezettel! :)

Már alig vártam, hogy megoszthassam veletek, hiszen többek között szeretném megköszönni, hogy ennyien támogattok! A csodálatos kommentjeitek, a pipák, a feliratkozók mind boldogsággal töltenek el, ha erre gondolok. Nagyon köszönöm Nektek!

Csókollak Titeket,

Adriana

Poison

Genova

Barcelona

A reggeli napfény első sugarainak érkezésekor a fiatal nő már szorgosan rója a kihalt parkban a köröket. Mélyeket lélegezve készteti egyre fáradó lábait futásra, közben szoros copfba összefogott haját minduntalan lesöpri fedetlen válláról. Fél óra edzés után lezuhanyozik, a szennyes kosárba dobja neon rózsaszín sportmelltartóját, majd felveszi a fehérneműit, és bokájánál felhajtott farmerbe meg barackszínű, ujjatlan pólóba bújva, kivasalja sötétbarna haját. Egy gyors sminkelés után orrára helyezi fekete napszemüvegét, majd fekete táskáját vállára helyezve, kilép a fényárban úszó, belvárosi utcákra. A néha feltámadó szél arcába fújja kókuszillatú hajtincseit, melyeket hosszú ujjaival söpör a háta mögé. Egy zebránál arra várva, hogy a lámpa zöldre váltson, leellenőrzi keskeny, hosszúkás körmeit, melyeken középbarna körömlakk fénye csillan meg a napfényben.

Amikor belép a tágas előadóba, már Florentina is bent van. Leül az olasz lány mellé, és gyors öleléssel köszönti. Hálás neki, amiért az utóbbi időben végre elterelte a focista körüli gondolatait kicsit, így most sem ellenkezik, csak sejtelmes mosolyra húzza telt ajkait, miközben Florentina az eljegyzési partijáról mesél.

– Tényleg, Gen, már meg akartam kérdezni. – csillan fel Florentina sötétbarna szeme. – Eljönnél a partira?

– Mármint… az eljegyzésire? – kérdez vissza meglepve Genova, miközben elgondolkodik, mikor lettek ilyen jóban a lánnyal.

– Hát persze! – bólint mosolyogva Flo, majd boldogan nyugtázza, hogy Genova elfogadta a meghívást. Nem sokkal később belép a rajztanár, így hozzá is kezdenek a tananyag felvázolásához puha szénceruzáikkal.

* * *

Sötétkék, csavart felsőrészű estélyi ruhájában összehúzva magát lép ki az épület kapuján, majd megáll a járdán. Aranyszínű ékszereit igazgatva várja, hogy megérkezzen Matías, akivel a partira megy. Először bajban volt, amikor Florentina szólt, hogy hozzon magával egy kísérőt, de végül Matíasra esett a választása, aki hosszas rábeszélés után fogadta csak el a meghívást.

A nő – miután már loknikba göndörített haját is megigazította –, kezd egyre türelmetlenebbé válni. Összevont szemöldökkel tekint le az elé gördülő, éjfekete Audira, amiből pillanatokon belül Neymar vigyorog vissza.

– Te mit keresel itt? – néz a nő meglepődve a férfira, míg az még jobban szórakozik rajta.

– Érted jöttem. – kacsint kajánul. – Nem hinném, hogy ilyen ruhában megfeledkeztél volna Florentina barátnőd bulijáról.

– Ez nem buli, hanem eljegyzési parti. – ül be végül fújtatva a nő, szinte már nem is reagálva a brazil epés megjegyzéseire. – De ha már itt tartunk, te honnan tudsz a partiról, és hol van Mat?

– Matías nem tudott eljönni, ugyanis a barátnője szüleihez utaztak, de helyette átengedte az esélyt nekem, hogy a kísérőd legyek.

Genova csak megforgatja a szemeit, majd inkább a már narancsos fényekkel kivilágított várost kezdi pásztázni, s jóleső érzéssel nyugtázza, ahogy a leengedett ablakokon beáramló szél belekap a hajába. Elgondolkodik azon, hogy Matías említette-e, hogy van barátnője, de kicsit rosszul esik neki, hogy a férfi, akit eddig a legjobb barátjának tekintett, most már ennyire sem bízik meg benne.

Csöndesen ülnek egymás mellett, a rádióból szóló nyári slágereket hallgatják, közben mindketten az utat figyelik. Amikor megérkeznek, Neymar kisegíti Genovát az autóból.

– Hol vagyunk? – néz körbe a nő tanácstalanul, majd Florentináék házát keresve, egy hatalmas, hófehér villára esik a tekintete, amely előtt parkolnak. – Flo nem itt lakik.

– De a szülei igen. – von vállat Neymar, majd felajánlja a karját a nőnek, aki tétovázva belekarol, majd együtt elindulnak befelé.

A hatalmas előcsarnok márványpadlóján már sok elegáns ruhába öltözött vendég társalog a helyiséget megvilágító, hatalmas kristálycsillár alatt állva, valamilyen itallal a kezükben. A focista leemel egy mellettük elhaladó szmokingos pincér ezüsttálcájáról két poharat, majd miközben koccintásra nyújtja whiskyjét, a nő felé nyújt egy drága pezsgőt tartalmazó talpas poharat. A nő óvatosan emeli piros rúzzsal kiemelt ajkaihoz a kristálypoharat, majd a buborékoktól gyöngyöző pezsgőből iszik néhány kortyot.

– Szerettem volna bocsánatot kérni a múltkori miatt. – szólal meg több perc kínos csendben eltelt nézelődés után a brazil. –Nem akartalak megbántani, aztán meg otthagyni.

Good for you

– Megbocsátva. – húzza ajkait apró mosolyra a nő, majd egy újabb korttyal kiüríti poharának tartalmát, így újabbért nyúl.

– Szia, Genova! – öleli meg valaki hirtelen, s a nő pillanatokon belül egy boldogan mosolygó arcot is kapcsol a vékony lányhoz, aki előtte áll, elegáns, krémszínű estélyiben, oldalán egy magas, barnahajú sráccal. – Szia, Neymar! Örülök, hogy megismerhetlek. – ráznak kezet, majd Flo bemutatja barátnőjének és a focistának francia vőlegényét.

Daniel illedelmesen elbeszélget Neymarral, amíg Florentina magával húzza Genovát a szüleihez, hogy bemutassa nekik.

– Ők itt a szüleim, Genova! – mutat az idősödő, kedvesen mosolygó házaspárra, akik büszkén pillantanak egyetlen lányukra.

– Üdvözlünk, Genova! – ráz kezet a férfi az olasz nővel, majd a felesége ad két puszit is. – Szólíts minket nyugodtan Joshepnek és Mariának.

– Örülök, hogy megismerhetem önöket! – húzza kényszeredett mosolyra ajkait Genova, közben kicsit irigykedve néz az előtte álló családra, ezzel is belátva, hogy neki még ez sem adatott meg.

Egy órával később már megint Neymar mellett áll, Joshepet hallgatva az előttük felállított színpadon meghatónak szánt tósztot mondva a jegyespárra. Amíg mindenki meghatottan mosolyogva hallgatja a kedves szavakat, Genova és Neymar szinte már szenved egymás mellett. Meg akarják érinteni a másikat, mégsem lehet. Kibékültek két vérszegény bocsánatkéréssel, s most már javában az ágyban kéne lenniük, nem egy ilyen halálosan unalmas estélyen, sok üzletember és olajmágnás között, akik csak az itt megjelenők ruháinak értékéről tudnak beszélgetni egymás között.

– Szólj, hogy rosszul lettél és szédülsz, aztán lépjük le. – suttog a focista a nő fülébe, majd egy apró csókot nyom annak nyakára. Genova nagyot nyelv indul el a beszéd végén az asztalok köré gyűlő emberek között Florentina felé.

– Flo, ne haragudj, de elég rosszul vagyok, szóval hanem baj, Neymarral hazamennénk. – néz félve barátnőjére a nő, majd megnyugszik, amikor Florentina helyeselve kíván nekik jó éjszakát, és egy nagy öleléssel köszön el az olasz nőtől.

Broken-hearted girl

– Add át az üdvözletemet a szüleidnek és Davidnek! – int még a nő Florentina felé, majd sietősen kimegy a villa elé, és beül az autójában rá várakozó Neymar mellé. A férfi türelmetlenül a gázra tapos, majd meg sem állnak a nem is olyan messze álló házáig. Belépve testük úgy köszönti a másikat, mint két rég nem látott ismerős, s végre újra egymásé lehetnek olyan hosszú idő után.

* * *

A sötétszürke szaténból készült sötétítőfüggönyök közötti apró résen is kitartóan furakszik be a napfény, ezzel felkeltve a brazil férfi izmos vállára hajtott fejjel alvó Genovát.

Óvatosan felül, majd a takaróját maga előtt tartva, felöltözik, és lemegy a földszintre. Készít kávét, majd leül az étkezőasztalhoz, és nagyot kortyol a forró koffeinből. Hajába túrva néz ki a hatalmas ablakokon, amelyek egyenes rálátást engednek a park méretű, hatalmas kertre. Figyeli a körben a kerítés körül ültetett pálmafákat, az apró halastavat a kert bal sarkában, a két focihálót a füves terület két végén.

– Jó reggelt! – zökkenti ki némaságából a nőt a házat uraló focista rekedtes hangja. A férfi leül mellé, kezébe vesz egy tiszta bögrét, majd önt magának az előttük gőzölgő kávéból. Beledob két kockacukrot, majd csöndesen elkezd a zsebeiben kutatni, és előhúzza fekete öngyújtóját és egy doboz márkás cigarettát. A nő felé nyújtja, aki készségesen el is fogad egyet, majd már pillanatra visszanyújtja a vékony szál meggyújtása miatt.

– Akkor most kibékültünk? – dől hátra a férfi elégedetten, ajkai közé emelve a nikotint.

– Fogalmam sincs. – von vállat a nő nemtörődöm stílusban, holott már nagyon szeretné tudni, hogyan is állnak a dolgok közöttük. – Lehet, hogy neked megfelel, de tulajdonképpen csak szexelni járunk össze. A problémáinkat is csak azzal tudjuk megoldani.

– Nekem nincs ellene kifogásom. – ejti cigarettás dobozát az asztalra a férfi, majd kitolja a székét, hogy felálljon. – Most inkább hazaviszlek. Nemsokára edzésem van.

A nő csak lemondóan figyeli a csatárt, majd lassan bólint, és feláll. Hátrahagyják a fekete színekbe öltöztetett, világos fából készült bútorokkal berendezett konyhát, és összeszedve a nő dolgait, beülnek Neymar sportautójába. Csöndben telik el az út, csak akkor váltanak néhány szót, amikor a férfi leáll egy pékség mellett, és megkérdezi, mit hozzon a nőnek. Genova csak egy kakaós csigát kér, azt is illemből, ám helyette mindjárt kettőt kap, gőzölgő kávéval megtoldva.

– Nem lesz ez kicsit sok? – néz az előtte illatozó koffeinbombára, majd választ nem is várva kortyol bele a kesernyés italba. – Köszi.

A férfi csak biccent, majd kiveszi a maga mellé helyezett papírpoharat, és iszik néhány kortyot a saját fekete italából. Amikor a lámpa zöldre vált, visszateszi a félig kiürült poharat a pohártartóba, és az útra szegezi sötétbarna tekintetét.

A nő egy gyors köszönömöt elmormolva száll ki az autóból, majd sietősen lép be a hűvös előcsarnokba, és oda sem nézve a portásra, átvág a márványozott termen, hogy lifttel jusson fel a legfelső emeletre. Befordul a folyosón, s lábai ijedten gyökereznek a földbe, amikor meglátja a lábtörlőjén fekvő vörös rózsát.

A vörös szirmok megannyi szomorú emléket ébresztenek benne. Fáj neki, megint fáj. Fájt akkor is, amikor el kellett őt hagynia, most mégis olyan érzése van, hogy csak zuhan, és nem lát a sötét szakadékban senkit, aki érte nyúlna, aki megmentené. Ott áll a folyosón, félelemtől megrémülve, mozdulatlanul, s azt az egyetlen, tökéletesen megteremtett virágszálat nézi. Mintha megigézhetné, és akkor eltűnne onnan…

A rózsa mégsem tűnik el. Lassan lép oda, majd felveszi a virágot, és kinyitja a lakása ajtaját. Leteszi a táskáját a pultszigetre, majd a nappaliba megy.  Kitárja az üvegezett erkélyajtókat, ezzel is levegőt engedve a fülledt lakásba. Kezeit megtámasztja a fémmel borított élű üvegkorláton, s hagyja, hogy ujjai közül kicsúszva a vörös virág leessen az utcára. Szemeit összeszorítja, s vár, hátha a tudatlanság valami csoda folytán abban a pillanatban is elnyeli. Ám ehelyett nem sokkal később inkább egy kesernyés ír whiskyt választ, mely torkát végigégetve feledteti minden baját.

Pont olyan felszínesen, mint ahogy a nő a problémáit oldotta meg mindig is.

13. Fejezet ~ Vacsora

Hola!

Szörnyen sajnálom, de azt hiszem, nagyon elszúrtam valamit tegnap este...

Gondolom láttátok, hogy a 12. fejezet kimaradt a sorból. Fogalmam sincs, hogyan történhetett, talán mert siettem, mégis, elfelejtettem egyeztetni, melyik rész is következik. :(

Nagyon sajnálom, de levettem a blogról a 14. fejezetet, amit már többen is elolvastatok biztosan, helyette pedig feltöltöm most ezt. A 14. pedig jövőhéten érkezik! ;)

Még egyszer bocsánatot kérek Tőletek a kellemetlenségért!

De ha már itt vagyunk, szeretném megosztani veletek, hogy létrehoztam egy személyesebb hangvételű blogot, a Breathe-t, amit a blog nevére kattintva meg is nézhettek! :)

Szép napot Nektek!

Puszillak Titeket,

Adriana

Blame

Neymar

Barcelona

Testének minden izmát megfeszítve koncentrál arra, hogy nem csak az edzőknek, hanem saját magának is tökéletesen teljesítve rója a köröket a monumentális edzőkomplexum egyik pályáján. Hallja ugyan a levegőt szelő kiáltásokat és sípszókat, mégis próbál mindent kizárni a gondolatai közül, s csapattársai mögött néhány méterre lemaradva fut.

Kifulladva lép be a fehér csempével burkolt öltözőbe, majd világos fából készült padjához lép, s fém szekrényéből kihúzza az edzés előtt sietősen betuszkolt sporttáskáját. Hallgatagon öltözködik, majd lezuhanyozik, és vérszegény mosollyal nyugtázva Alves sokadik buta viccét, magára kapkodja fekete térdnadrágját és szürke, rövid ujjú pólóját, majd elköszön az öltözőben lévőktől, és maga mögött hagyva az épületet, beül fekete sportkocsijába.

Hazafelé, amíg a lehető leggyorsabban hajt végig a gyorsforgalmi úton, csak az olasz nő jár a fejében. Nem tudja eldönteni, hogy az érintette ennyire mélyen, hogy ilyet tettek egy védtelen nővel, vagy hogy ilyet tettek Genovával. Egy apró része úgy érzi, felelősséggel tartozik a nőért, holott a szexen kívül nem sok minden kapcsolja hozzá. Talán még arra a sok közösre rá lehetne mondani, hogy egymás mellett tartja őket. Például sosem jöttek ki a környezetükben élőkkel, sosem barátkoztak gyorsan, és inkább a bűnös, testi vágyaiknak éltek, mint az érzelmeiknek.

Újra megjelenik előtte a kép, ahogy a nő védtelenül fekszik a nappali közepén, könnytől maszatos arcán csíkokban félig megszáradva a szempilláiról leoldódott fekete festék. Lábát a fékre nyomja, s a kormányt erősen balra rántva, megáll az út szélén. Mellette több autó is hevesen dudálva száguld el. Idegesen szorítja a kormányt, ujjainak hegye fehérré válik szinte. Elengedi a bőr finom anyagát, s erősen a kormányra csap.

– A kurva életbe! – sziszegi szemét erősen lehunyva, majd még jó néhány mély lélegzet után újra a gázra tapos.

Jócskán a megengedett sebesség fölött száguld végig a barcelonai utcákon, már szinte nem is féltve a méregdrága luxusautót, úgy hajt végig a házát is magába foglaló, tehetős negyed keskenyen kanyargó, meredek utcáin. Beáll a garázsába, majd hosszú percek elteltével megy csak be a lakásába, s a félhomályba burkolódzó nappaliban, kezében egy kristálypohárba töltött, nagy adag whiskyvel, utolsó, elkeseredett próbálkozásképp smst ír olasz „lelki társának”.

Genova

Barcelona

Kilép az egyetem régies főkapuján, majd sétálva elindul hazafelé. Kezében tartott telefonja az egyik pillanatban megrezzen, jelezve, hogy a nőnek üzenete jött. Félve koppint a kis borítékot formáló ikonra, majd sietve olvassa el a neki szánt, rövid sorokat. Kiszáradt torokkal fogadja el a brazil focista vacsorameghívását, majd jól megjegyzi az étterem nevét, ahova majd el kell mennie. Talán jobb is, hogy nem jön érte a férfi, és nem is hozza majd haza, mert így elkerülheti azt, hogy fel kelljen magához hívnia. Így sokkal egyszerűbb elkerülni a kínos szituációkat.

A délutánját többnyire tanulással tölti, behozva a lemaradásait, majd beül egy nagy kádnyi forró vízbe, s az illóolajok kellemes árjában egy kicsit kikapcsol.

A nyolcra megbeszélt találkozóhoz vészesen közel, fél hétkor száll ki a már langyosra hűlt vízből, és megszárítva hosszú, hullámos haját, kisminkeli magát. Hosszú perceken át próbál elfogadható tusvonalat húzni magának a fekete szemfestékkel, majd szempillaspirállal dúsítja hosszú pilláit, és egy élénk rózsaszín rúzzsal hangsúlyozza telt ajkait. Belebújik előre kikészített, halványkék, nyári ruhájába, majd a lenge anyagot a derekánál egy ezüstszínű, vékony övvel igazítja karcsú derekához. Gondoskodik arról, hogy megfakult, piros körömlakkja helyett csak egy egyszerű, átlátszó lakkot kenjen a körmeire, majd felvesz néhány ezüst kiegészítőt, s belelépve fehér tűsarkújába, átfésüli lazán fedetlen vállára omló, hullámos hajtincseit. Egy finom illatú parfümöt fúj a nyakára és a csuklójára, majd taxit hív, s fehér borítéktáskáját kezébe véve, lemegy az utcára.

Az otthonos étterem hátsó teraszára kilépve a férfit kezdi tekintetével keresni. A vörös téglával burkolt falak között, fekete térkőn állnak a faasztalok, fekete székekkel körülvéve, s a kerthelyiséget üvegházzá alakító üvegtető alatt hosszasan lámpasorok függnek, ezzel megvilágítva az asztalokat. A falakról futónövények lógnak le, s a stílusos berendezés is azt sugallja, egy elit étteremben jár. Az asztalok mellett kevesen ülnek, s a nő érkezésére sem kapják fel a fejüket.

Egyenesen a hátsó asztalok egyikét elfoglaló brazil férfi felé indul. Az készségesen áll fel, s húzza ki a sajátjával szemben álló széket a nőnek, majd miután Genova leült a puha párnával kényelmesebbé tett székre, a férfi is leül. A nő fehér borítéktáskáját először lerakja az asztal sarkára, majd felnéz.

– Sajnálom, hogy nem kerestelek. – kér tőle bocsánatot a férfi, ám érzéseit túl jól rejti semleges hangszín mögé.

– Sajnálom, hogy nem válaszoltam. – szólal meg a nő is, ezzel eleget téve a bocsánatkérés viszonzásának, majd inkább az étlapot kezdi átolvasni, addig a focista az itallapot tanulmányozza elmélyedve.

See you again

A nő grillezett csirkemellet rendel salátaágyon, bodzás limonádéval, míg a brazil egy tésztába ágyazott zöldséges, húsos töltetű, spanyol ételre szavaz, és citromos ásványvizet rendel magának. Néhány szót váltanak csak, amíg kihozzák nekik a vacsorájukat, majd szótlanul kezdenek el enni, és hasonlóképpen ülnek az étel elfogyasztása után is. A nő zavarában eltekintve a brazil mellett, a sötét téglafalra akasztott, régi stílusú képeket vizsgálja meg, miközben limonádéját iszogatja, a férfi pedig egyenesen és leplezetlenül őt bámulja.

– Miért bámulsz? – néz Neymar barnás szemeibe a nő egyenesen, majd továbbra is merően figyelve várja a választ.

– Csak rajtad gondolkodtam. – válaszol a férfi végtelen nyugodtságot mímelve, közben már érzi, hogy túl hamar tért a vacsora tárgyára. – Vagyis rólunk.

– Miért gondolkodsz rólunk? – vonja fel a nő szépen ívelt, sötét szemöldökét, majd a ruhája szegélyével kezd játszadozni, félve az érkező választól.

– Én tényleg nem tudom megérteni magunkat. – kezd bele gondolatmenetének hangos kinyilvánításába a focista, mire a nő magában egy aprót nevetve bólint. Ő sem nagyon érti már a kettejük bonyolult kapcsolatát. – Olyan, minta nem is ismernélek, pedig sok mindenen mentünk keresztül, és sok mindent tudtam meg rólad.

– Te ismered a múltam minden sötét részét, mégis úgy beszélsz a sajátodról, minta folyamatosan takargatnod kéne valamit előlem. – vág közbe a nő indulatosan, majd várja, hogy a csatár tovább folytassa.

A férfi hitetlen arckifejezéssel emeli égnek a tekintetét, majd mintha fensőbbségesebb lenne a nőnél, gunyoros mosollyal az ajkán folytatja. – Már azt is nagyon jól tudom, hogy sajnos nem tudod végighallgatni az embereket, de ezt mintha meg sem említettem volna. – kezeit védekezően emeli izmos mellkasa elé, nem is sejtve, ezzel mennyire megbántotta a nőt, aki inkább haraggal próbálja leplezni csalódottságát.

– Tudod mit? – hajol előre Genova indulatosan. – Ha már itt tartunk. Te talán tökéletes vagy? Neked tökéletes gyerekkorod volt, semmi hiba sincsen az életedben. Vagyis várj! – áll fel, s könnyeit elpalástolandó, mímelt elgondolkodással tekint a csillagokra tökéletes rálátást nyújtó tető felé. – Van hiba az életedben, ez pedig történetesen én vagyok.

– Genova… – néz rá a férfi kérlelően, bűntudattal teli tekintetével elárulva, hogy megbánta, amiket a nő fejéhez vágott.

A nő felkapja a táskáját, s hátat fordítva, fellépked a három lépcsőfokon, amely elválasztja az étterem belső terétől, majd a kijárat helyett a mosdókat rejtő folyosó felé fordul. Kivágja a női mosdó ajtaját, és ledobja a hosszú pultra a táskáját. Megtámaszkodik az egyik csap fölött, majd hálát adva az égnek, hogy egyedül lehet egy kicsit, felnéz meggyötört tükörképére. Beletúrva a hajába, próbál egy összeszedettebb külsőt varázsolni magának, majd újra átfuttatva ajkain a rózsaszín Chanel rúzst, visszaindul az asztalukhoz.

Kilép a teraszra, de jeges vízárként éri a tudat, hogy a Neymarnak már hűlt helye. A hajába túr, és közelebb megy az asztalhoz, ahol az üres tányérjaik mellett néhány bankót talál, és egy kis poharat, amelyben erős barackillatú pálinka gyöngyözik. Ajkaihoz emeli a kristálypoharat, majd egy kortyra lehajtja a torkát maró alkoholt. Arcára keserűen gúnyos mosoly húzódik a gondolatra, hogy a férfi, aki eddig valamelyest foglalkozott vele, ennyit tesz meg érte.

– Kisasszony, az úr néhány percre távozott. – lép mellé egy fehér inges pincér, és óvatosan a nőre néz. – Hívjak esetlen egy taxit?

– Megköszönném. – biccent a nő, majd leküzdi az arcára kiülni készülő grimaszt az erős vodkától, és követi a pincért. Mire kiér, az étterem előtt már egy sárga taxi várja. Beül, elhadarja a címét, és hátradőlve kényelmes bőrülésében, mélyet sóhajtva szegezi tekintetét Barcelona narancsos fényeinek áradatára.

Már végleg úgy érzi, nemcsak az volt rossz döntés, hogy ennek az egésznek az elején belekeveredett egy kapcsolatba Diegóval, s hogy Sevillából Barcelonába menekült, hanem egyáltalán az is, hogy erre a világra született. Régebben azt gondolta, az élet valami nagy dologgal készül neki, azért bünteti folyamatosan. Apa, s szinte anya nélkül nőtt fel, az utca nevelte, s az összes tapasztalatát onnan szerezte. Megtapasztalta, milyen a csalódás, s talán többször is, mint kellett volna, mégis azt gondolta, a nagykönyvben valami jó is meg van írva. Látta ezt az apró jót Neymarban, amikor a férfival elment a Kajmán-szigetekre, ám ez egy téves szüleménye volt segítségért kiáltozó lelkén enyhíteni próbáló elméjének. Talán többet ártott, mint segített. De nem csak a képzelt jó, hanem még Neymar is. A férfi közel férkőzött a nőhöz, majd újra össze akarta törni.

Fáradtan lép be lakása ajtaján, majd ledobja kezében tartott táskáját az előszobai asztalkára, és levetkőzve, beáll a forró zuhany alá. Fél óra is eltelhet, mire kiszáll a gőzzel megtelt kabinból, s a szúrósan hideg levegőben dideregve csavarja magára fehér törölközőjét. Gyorsan átöltözik, majd egy fogmosás és arcmosás után kimerülve engedi, hogy puha takarója alatt, a sötétség leple alá rejtőzve, a nyugalmat biztosító tudatlanság elnyelje.