8. Fejezet ~ Címlapon

Sziasztok Édeseim!

Ahogy egyre közeledik a nyár, én is egyre izgatottabb leszek, ugyanis egyre jobban beindul a történet is, és mérnöki pontossággal ki is van számolva az utolsó bejegyzés megszületése is, addig pedig szorgosan dolgozgatok a többi írkálmányomon is, hogy legalább egy elkészülhessen és a nyáron valamikor publikálásra kerülhessen. Szóval nem maradtok még hosszú ideig olvasnivaló nélkül a részemről! ;)

Egyébként, mint látjátok, megváltozott a design, így ha tetszik, nyugodtan osszátok meg. :) Hogy őszinte legyek, ez a letisztultabb kinézet sokkal jobban tetszik nekem, mint a régi. Kicsit világosabb - mindig is valami hasonlót szántam a Sing of Life-nak -, sokkal egyszerűbb (de nagyszerűbb is) a fejléce, és az egész sokkal összetettebb egységet alkot. :)

Mérhetetlenül hálás vagyok mindenkinek, aki kedves szavakkal illet, miután elolvasta a részeket, és azoknak is köszönöm, akik veszik a fáradtságot, és pipálnak a rész alján. Továbbá nagyon jól esik, hogy egyre többen szavaztok nekem bizalmat azzal, hogy feliratkoztok és rendszeres olvasókká váltok. :) Köszönöm!

Puszillak Titeket,

Adriana

Dark paradise

Genova

Barcelona

Cigarettájának füstje egész testét körbevonja, ahogy az esti órákban már kihalt parkban ül egy padon. Lábait maga előtt kinyújtva pihenteti, néha meg-meg mozgatja, hogy a vér visszataláljon beléjük. Tekintetével figyeli a félhomályba burkolódzó park csöndes fáit, és a halovány fényt adó, díszes, utcai lámpákat, amiknek fénye minden árnyékot meghosszabbítva vetül a puha fűre. Néha felnéz az égboltra, ami vörösesen izzva tartja fogságban egészen a horizontig. A lámpák már nem égnek a környező házakban, csak néhol hallani valamilyen zajt, kutyaugatást. Percekig figyeli a szemben álló társasház egyik negyedik emeleti ablakát, ami nyitva áll, beengedve a langyos levegőt az utcáról, s az ablak melletti fehér függöny meg-meg libbenve színeződik kékké, feketévé, néha fehérré, ahogy a szobában bekapcsolt tévé képernyője ráveti adásának fényét. A nő hosszú perceken keresztül, hátradőlve próbálja kitalálni, milyen műsor mehet, még izgalmasabbnak is találja, mint ha a pontos történéseket is látná. Felvesz egy pad mellé hajított napilapot, amiben kikeresi a műsorlistát, és végigböngészi a félhomályban szemét megerőltetve, melyik csatornán mit közvetítenek.

–Szia. – hall meg egy hangot, akinek tulajdonosa csöndesen áll meg a háta mögött. Összerezzen, és kicsúszik a kezéből az újság, de megnyugszik, amikor csak a brazil ül le mellé.

–Ciao. – köszön ő is, és kivéve a férfi kezében tartott vodkás üveget, nagyot kortyol belőle, majd grimaszolva adja vissza azt gazdájának.

– Mit keresel itt ilyenkor? – kérdi a nő hosszú percek kellemes csöndje után.

– Ezt én is kérdezhetném tőled. – motyogja a férfi a fákra szegezve tekintetét.

– Én kérdeztem előbb! – köti az ebet a karóhoz a nő.

A focista felsóhajt, de örül is valamennyire, hogy elmondhatja a bajait valakinek. Idejét sem tudja már, mikor beszélhetett valakivel, aki komolyan vette, nem ítélte el, és meg is értette. A szüleivel nehéz volt tartani a kapcsolatot, mégis a legtöbbre törekedett, s így elérhette, hogy havonta lássák egymást a családjával. Ilyenkor nem akart a problémáiról beszélni, és inkább elhallgatta.

– Jamilával szakítottunk. – von vállat nemtörődöm módon, de bánatának leplezése jeléül, nagyon kortyol az alkoholból. A nő csak hallgatagon bólint, és tovább figyeli a sötétbe burkolódzó parkot.

A focista is megkönnyebbül; az olasz nő nem kezdi el újabb és újabb, felesleges kérdésekkel bombázni őt, megelégszik a legnagyobb dologgal, amit elmondhatott, nem érdekli a sok apró részlet. Nem tudja, meddig ülhetnek itt, de a nő mélyet sóhajtva áll fel végül, és lenézve a férfira, szólásra nyitja ajkait.

– Hazaküldenélek, de így nem vezethetsz. – kezdi, és szavai okán végignéz a brazilon, aki még egy nagyot kortyol a vodkából, és igazat adva, biccent. – Szóval… tiéd a kanapé.

Csöndben lépnek be a sötétbe borult lakásba. Amíg a focista bevonul a fürdőbe fogat mosni, Genova előszed egy komplett paplanszettet, és megágyaz a kanapén. Már tudja, milyen kényelmetlen az ülőalkalmatosság arra, hogy aludjanak rajta, mégsem teszi ezt szóvá a csatár érkezésekor. Neymar levágja magát újdonsült alvóhelyére, és nyakig magára húzva a takarót, ránéz a nőre.

– Kösz. – szólal meg rekedtesen, s bár elég bunkón hangzik köszönete, mégis hálás a nőnek, hogy az nem hagyta a fél városon átvezetni, ilyen állapotban.

– Jó éjt! – int a nő, majd még a szobája ajtajából visszafordul, és egy pillanatra megáll, hogy szemügyre vegye a férfit, aki talán már félig alszik is, szuszogva, akár egy kisgyerek.

Soon we'll be found

Belép a szobájába, és becsukja az ajtót. Nem kapcsol lámpát, csak felveszi a menta-zöld sortját és világosszürke pólóját, majd bebújik az ágyat fedő, puha paplan alá, és engedi a sötétségnek, hogy ellepje a helyiséget. Hosszú percekig kémleli még a meztelen plafont, melyen az utcai lámpák narancsos fénye lejt elegáns fénytáncot.

Aprót nyikordulva nyílik ki az ajtó. A nő összevont szemöldökkel fordul a nyílászáró felé, ahol a pár perccel előbb még nappaliban alvó férfi áll, kezeit végighúzva borostás arcán. Némán fekszik le a nő mellé, majd betakarózva a nagy takaróval, melynek másik végében az olasz fekszik, közli, mennyire kényelmetlen a kanapé, és hamar újra álomba merül. A nő csak bólint egyet, bár a focista ezt nem láthatja. Igaza van. Mint egész sok mindenben. Talán a csatár nem olyan tapasztalatlan fiatal kora ellenére, mint azt többen gondolnák. Végtére is, Genova sem több huszonháromnál, mégis többet megélt már az életben, mint a nála háromszor idősebbek.

Óvatosan, nehogy felébressze a férfit, szembe fordul vele, és aprót fújtatva figyeli békés vonásait. Egy arcába hulló hajtincset kifésül hosszú ujjaival, majd nagyon sóhajt, és szemeit lassan lehunyva, a férfi finom illatával az orrában, álomba merül.

* * *

Halkan lép be az előadóba, melyben a legtöbb diák beült egy ilyen napfényes napon. Leszegve fejét, leül szinte a leghátsó sorba, és próbál halkan kipakolni, hiszen több kíváncsi tekintet is felé vonzódik, ahogy megjelenik az óra közepén. Megpróbálja a tanár apró betűit leírni a lapjára, majd amikor megszólal a folyosón a csengő, belegyűri a papírját fekete táskába, és lemegy a tanári asztalhoz, hogy aláírja, részt vett az órán. Utolsóként lép ki a fülledt levegőjű, nyitott folyosóra, ahol Florentina már vár rá.

– Szia, Gen! – mosolyog rá vidáman, és miután gyorsan megölelte, már húzza is magával, az egyetem büféje felé.

A nő csak egy üveg narancslevet és egy szelet puncsos süteményt vesz, Florentina viszont itt ebédel meg. Az olasz nő valahogy nem kíván semmilyen ennivalót, még a süteményt is nehezen gyűri le a torkán. Ezalatt Florentina szakadatlanul csak arról mesél, merre járt már a katalán fővárosban, és említést tesz arról, hogy el kéne menniük együtt is egy jót bulizni. Genova arra hivatkozva, hogy még át akarja nézni az előző órai jegyzeteit, elbúcsúzik Florentinától, aki kifelé tart az iskolából, hogy vegyen az ebédszünetben még néhány dolgot magának.

Ghosttown

Az előadó csöndjét az ajtó hirtelen kicsapódása rázza fel. A táblánál rajzolgató professzor felnéz, majd vissza is fordul munkájához, ami egy görög szobrot hívatott ábrázolni, elnagyolt vonalakkal. Genova, ahogy a többi hallgató is, egy pillanatra felkapja a fejét Florentina érkezésére, aki sietve csúszik be olasz barátnője mellé, és lecsap a padra egy meggyűrődött újságot. Genova furcsállva méregeti a mellette ülő nőt, aki sokatmondóan mered rá, majd szemét megforgatva dobja a napilapot a nő elé, egyenesen egy finoman kidolgozott görög istennő szénceruzából készült képére.

A nő felemeli az újságot, és fellapozza. Az egyik oldal sarka be van hajtva, így ott megáll, de legszívesebben tovább is lapozna, amikor elolvassa a pirossal virító szalagcímet.

Ajkait összeszorítva feláll, s kis híján lesodorva a mögötte ülő ceruzakészletét, kirohan a teremből. Becsapja maga mögött a nagy ajtót, és a kihalt folyosó kellős közepén kezdi el a kétoldalas cikket olvasni. Neymar Juniorról, a világhírű focistáról, és magáról. A cikk végéhez közeledve már alig lát szemébe gyűlt, dühtől kikívánkozó könnyeitől, s szénceruzától feketés ujjai a papír szélét majdnem eltépve szorongatják az újságot. Ez nem lehet igaz!

Újra megzavarva a professzort és a többi hallgatót, belép az előadóba, és a táskáját felemelve, még utoljára Florentina felé fordul. De a lány csalódott tekintetét a professzor művére szegezi, s fogait összeszorítva, rá sem néz a nőre. Az olasz nő hátat fordít, és elhagyja a termet. Nem csak a párás, meleg levegő, de a visszatartott düh is nehezíti légzését, szinte zihálva lép ki a még forróbb utcára. Pár pillanatra kifújja magát, majd egy éppen akkor elhaladó taxit leintve, bediktálja a lakása címét. Tíz perc múlva, néhány euróval kevesebb pénzzel a zsebében, ledobja a táskáját, és azt a bizonyos újságot, majd a telefonjáért nyúl, és remegő kézzel tárcsázza a legutoljára hívott számot, Neymarét.

– Szia, Drága, egyesek nem érnek rá a nap minden pillanatában, mint te, úgy látszik. – veszi fel a csatár gúnyos hangnemben a telefont.

– Neymar. – sziszeg a nő dühtől remegő hangon, majd mélyet sóhajtva próbál érthető mondatokat alkotva, kis szavakat összepakolni. – Egy cikk. Megjelent rólunk egy cikk.

– Milyen cikk? – értetlenkedik a férfi, hangján pedig már hallani, hogy nyugodtabb helyen áll, nem húsz másik focista, edző, és statiszták körében. – Miről beszélsz, Genova?

– Arról, hogy valaki írt egy cikket a kis afférunkról. – túr a hajába idegesen a nő, majd leül a hófehér kanapé puha bőrére, s forró arcát hideg, vékony kezébe rejti. – Ki az, aki még tud erről az egészről?

– Én csak Leónak meséltem róla, egyébként más nem tudja. – kap gyors választ a braziltól. – Vagyis… Jamila! – kiált fel, és most már ő is kellőképpen ideges. – Az a ribanc! Megtudta, hogy összejárunk, és ezért szakítottunk.

– És hogy jön ez ide? – vonja fel a szemöldökét Genova, bár a férfi úgysem látná. – Tudtommal színésznő.

– Is. – szólal meg Neymar indulatosan, majd pár pillanatra mélyeket lélegez. – Mert az apja Brazília egyik legnagyobb magazinjának a tulaja, biztos vannak kapcsolatai. Én is könnyen írogatnék cikkeket, ha az apámnak lenne egy újságja.

– És… mit lehet tenni? – kérdi a nő elveszett hangjától is meglepődve, közben már érzi a gombócot a torkában, ami folyamatosan csak növekszik, s úgy érzi, szinte már nyelni sem tud.

–Semmit. – felel komoran a focista, majd tompa puffanás jelzi, hogy valamit a falnak vágott. Minden bizonnyal a pólója lehetett, mert a telefont a vállához szorítva, elkezdett öltözködni. – Ennyit lehet tenni. Semmit! Egy óriáscéggel állunk szemben, Genova.

– Neymar! – emeli fel a hangját a nő, majd halkabban folytatja. – Én… szóval „elmenekültem” Sevillából, amikor idejöttem. Volt ott egy férfi. Aki becsapott, és nem bírtam már tovább ott. Eljöttem, de tudom, hogy megtalálhat. Most pedig… Mindenki tudja, ki vagyok, hol vagyok, talán még azt is, milyen színű a bugyim.

A telefon másik végén hosszas csönd, majd a Tizenegyes lassan megszólal. Hangja borús, rekedtes, már szinte suttogásba hajlik át. – Fél óra múlva legyél a Camp Nou melletti edzőkomplexumban, és gyere az elnök irodájához. Rám hivatkozz!

Majd a telefon egy éles sípolással jelzi, hogy a hívott fél megszakította a hívást. A nő csak kábultan ül még hosszú percekig, majd sietősen felveszi fekete lakkból készült tűsarkúját, és a liftben egyszerre hív egy taxit, és igazítja meg vékony alakjára simuló, sárga, nyári ruháját. Kilépve az előcsarnok hűvös levegőjéről, elemeli hullámos, sötét hajából fekete napszemüvegét, majd intve az utcába gördülő, sárga taxinak, az orrára helyezi a naptól és kíváncsi tekintetektől egyszerre védelmező kiegészítőt. Beül, elhadarja a katalánok nemzeti futballcsapatának stadionját, illetve annak rövidke nevét, majd felsóhajtva, hátradől az ülésen, és kezeit tördelve figyeli az egyre gyorsuló autóból a járdán sétáló emberek összemosódó alakjait.

7. Fejezet ~ Segítség

Sziasztok Édeseim!

Már kora reggel publikálom a friss fejezetet, ugyanis az internet nem akaródzik működni, Titeket pedig nem akarlak cserben hagyni. A héten csatlakozott hozzánk két új feliratkozó is, így már négyen vannak, ez nekem pedig hatalmas szám! :') Köszönöm!

A történetről is ejtve néhány szót, meglepő volt hosszabb idő után visszaolvasni, főleg, mert a Wordben 6 oldal lett, tehát szerintem még hosszú is. Ha pedig Diegót meg szeretnétek ismerni, tökéletes helyen jártok. ;)

Még egyszer köszönöm a feliratkozókat, a 3 kommentet, a pipákat és a sok oldalmegjelenítést! Nagyon hálás vagyok Nektek! :) Bármilyen észrevételeteket nyugodtan osszátok meg itt! ;)

Jó olvasást a 7. fejezethez!

Puszillak Titeket,

Adriana

Once upon a dream

Genova

Barcelona

A földön elnyúlva ébred. Hallja, ahogy a bejárati ajtó halkan kinyílik és becsukódik, de egyszerűen úgy érzi, képtelen kinyitni a szemét, felállni, és szembenézni egy újabb váratlan látogatóval. Inkább tetteti, hogy alszik, vagy meghalt, mindegy is, a lényeg, hogy a szobába belépő személy higgyen az álcának.

Egy erős kar csúszik a térde alá, majd az illető másik kezét a hátának támasztva, felemeli a pehelykönnyű nőt, és óvatosan a kanapéra fekteti. Már érzi az illatát. Ez Matías! Genova máris szeretné kinyitni szürkés szemeit, de most nem saját maga, hanem valami már tartja vissza. Talán csak álmodik? Vagy beverte a fejét, és elájult?

Végül sikerül résnyire szétfeszíteni szemhéját, s sűrű szempillái alól rálátása nyílik Matías széles vállára, ahogy a férfi éppen összeszedi a padlóra hullott szilánkokat, és kidobja az élettelenül lekókadt, lila orchideát is. A nő legjobb barátja egy ronggyal tér vissza a konyhából, s elkezdi letörölni a krémszínű falra kent vért. A nő undorodva fordítja el a fejét, és immáron teljesen kinyitott szemekkel kémleli a csupasz plafont.

– Szép jó reggelt, Királylány! – lép oda hozzá Matías, és egy puszit nyom a nő homlokára, lehajolva hozzá. – Hogy aludtál a kemény földön?

– Valahogy a hátam is jobban örült volna az ágynak, de azért a föld is megteszi, ha az van a legközelebb. – válaszol a nő gyenge hangon. – Mat, hozol egy pohár vizet?

A férfi fél percen belül egy vízzel teletöltött pohárral tér vissza, s letérdelve a kanapén hanyatt fekvő nőhöz, segít felemelni a fejét. Genova megissza a pohár egész tartalmát, s nyögdécselve fekszik vissza a párnák közé, hogy elvesszen puha ölelésükben.

– Elárulnád, mégis mit csináltál a fallal? – kérdezi a férfi, miután minden romot eltakarított a nappali falának környékéről, és egy sötétszürke díszvázát leemelve a polc tetejéről, pótolta az összetört fehér után maradt ürességet a dohányzóasztalon.

– Megjelent itt valami nő. – von vállat Genova, aztán rájön, hogy Matías még nem is tud mindenről, ezért inkább befogja a száját, és további unszolásra sem folytatja az lekezdett történetet.

– Na jó, ha nem vagy hajlandó semmit sem mondani, én elmentem. – áll fel Matías, mire a nő is fel a kar ülni, és bocsánatot kér a férfitól. – Ne aggódj! Én nem sértődtem meg. – nevet fel vidáman. – Az utóbbi napok jegyzeteit elkértem Florentinától, lefénymásoltam neked, és elhoztam. Ott vannak a konyhapulton. – mutat a konyha irányába, aztán egy gyors homlokra adott puszi után egy intéssel köszön el Genovától.

– Ja, ne felejtsd el felhívni Florentinát, eléggé ideges volt rád, amiért szó nélkül eltűntél. – szól még vissza a küszöbről Matías, majd válaszra sem várva, becsapódik az ajtó, és a lakásra csend telepszik.

Művészettörténet, három oldal, ráadásul a román korból, és itt van még egy lap, ami a már így is öt oldalas Spanyol művészet óra anyagát egészíti ki. Varázslatos! – Genova kedve még az élettől is elmegy, amikor meglát egy nagy halom papírt a pultra dobva. Felhívná Florentinát, hogy megköszönje neki a jegyzeteket, de a lány nem veszi fel, minden bizonnyal órán van. Egy smst azért ír, amiben biztosítja az olasz lányt arról, hogy felkeresi, még a délután.

Leellenőrzi a Matías által kezelésbe vett kezét, ami megbánta már, hogy összetörte a vázát, de mit lehet tenni? Ami megtörtént, az nem visszafordítható. Lecserélve előző napi ruháit, beáll a zuhany alá, és fél óra forró gőzfürdő után, kilép a hideg fürdőszoba levegőjébe. Megtörölközik, felveszi fekete leggingsét és fehér, denevérujjas pólóját, majd haját kifésülve, és megszárítva, egy laza copfba köti. Megmossa az arcát hideg vízzel, és felfrissülve lép ki a fürdőből.

Telefonját böngészve rendel magának egy olasz étteremből lasagnét, majd összerendezi a saját jegyzeteivel azokat, amelyeket Florentina írt, egyformán kacifántos, fájdalmasan egyenes vonalakban, pontos pontokra szedve, bekezdésekre tagolva. Biztos könnyebb lesz megtanulni, mint a sajátjait, amik olyanok, mintha össze lennének ömlesztve a különböző órák anyagai.

Csengőszó zökkenti ki a délelőtti szappanoperák untató világából. Átveszi a még meleg dobozt, amiben egy jókora adag olasz étel várakozik fogyasztásra készen, megköszöni az ajándékba kapott gyümölcslevet, és jókora borravalóval megáldva a futárt, rácsapja az ajtót. Szed magának a lasagnéból, önt egy jókora pohárba a dobozos narancsléből, és visszabújva a kanapén berendezett, párnákból és puha takarókból álló fészkébe, megebédel a latin-amerikai szappanoperák királynőjének tartott sorozat legújabb részét nézve.

* * *

Something real

Már többször elolvasta azt a nyamvadt oldalt, még sem jut semmire. A monotonon hangzó mondatok tömkelege tölti ki a fejét, mindhiába.

– Miért? – kiált fel félhangosan, és hanyatt vetve magát az ágyán, lelök néhány párnát a földre, és kezei közé rejti arcát. – Ezt nem hiszem el! Maga elé emeli a gyűrött papírt, és kibogarászva a zöld színű szövegkiemelő mögött meghúzódó szöveget, újra elkezd a madridi művészettel foglalkozni.

Persze hosszú, hasztalan percek elteltével megint csak rájön, hogy az a bosszantóan kacifántosra sikeredett mondat nem marad meg a fejében. Nem, és kész!

Megint hanyatt fordul, és eltökélten bámulja a plafont. Mindig ezt csinálta régebben is, ha valamilyen problémája volt. Egy adott pontra szegezte a tekintetét, és ha úgy érezte, ennél már nem is lehet rosszabb, mindig újraértékelte az életét.

Csakhogy a beforrtnak hitt sebek újra felszakadtak, ahogy Diegóra gondolt. A férfi hűnek hitt csókjai, pillantásai, érintései… Mind hamisak voltak, mert az az ember becsapta őt. Genova kezei ökölbe szorulnak, ahogy visszagondol régi, naiv énjére. 

Mindig ugrott a férfi minden szavára, kiszolgálta, megnevettette, és cserébe ajándékokat kapott. Virágot, ékszereket, autót, lakást… És még csak meg sem fordult a fejében, hogy mindez egy illúzió. Egy sötétséget rejtő fantazmagória, ami átvette az irányítást a nő fölött. Ma már oly’ gyanútlannak tartja az akkori nőt, aki a testét lakta. Azok után, hogy az anyja kidobta otthonról a felnőtté válásának évfordulóján, és az után a sok szörnyű esemény után, amikor mindenki becsapta, átvágta a hiszékeny nőt, mégis megbízott egy ilyen férfiban.

Őszintén szólva egyszerűen elfogult volt azzal az emberrel, aki a találkozásuk után folyamatosan udvarolt neki. Hinni szeretett volna végre valamiben, ami valós volt. Nem úgy, mint az a sok telefon, amit annak a rideg, lelketlen nőnek intézett, akit az anyjának nevez, hogy végre felvegyék a vonal túlsó végén, és megtudhassa, minden rendben van. Sokszor próbálta az apját is keresni, de lehetetlennek találta. A férfi az anyja elmondása szerint gazdag volt, dúsgazdag, nős ember, aki pénzzel halmozta el az anyját, de lelépett, miután megtudta, hogy a nő terhes. Genova is egy egyszerű szerelemgyerek, mint ezen a világos sok más ember is.

Hinni akart ebben a férfiban, mert végre látta, egy karnyújtásnyira ott van egy hűséges, idősödő, kedves úriember, aki figyelmesen gondoskodott Genováról. A nő akarta, hogy ilyennek lássa a férfit. Elhitte neki, szemérmetesen, hogy a férfi „üzleti útra” megy egy hétre Amerikába, hogy néhány napra a szomszéd városokba utazik, hogy az óriásvállalata alá tartozó leányvállalatokat ellenőrizze. Sokszor nem aludt otthon, ilyenkor arra hivatkozott kedvesen csipkelődve a nővel, hogy sok a munkája, és inkább otthon csinálja, mert ha Genova mellette van, bizony még az ő cége is csődbe menne.

Ezek az ártatlan bókok, amiket sok nő minden nap hallott a párjától, elkendőzték az árulkodó bizonyítékokat, a sok kis jelet, amik mind kiáltozva akarták Genova tudtára adni, hogy a férfi hazudik. Hazudik, amikor megkérdezi tőle, miért van ismeretlen illatú parfüm a zakóján. Hazudik, amikor azt mondja, egy új parfümmel akarta meglepni a nőt. És ő be is hódol. Mentegetőzik, és bocsánatkérésekkel halmozza el a férfit, aki élvezi, hogy a fiatal nő elhiszi, ő csak jót akart.

* * *

Take me to church

Neymar

Barcelona

Az éj leple alatt keresve menedéket, megbújva néhány fa között, egy padon ül, és a saját kertjében is úgy érzi, mintha bujkálnia kéne. Mutató- és középső ujja közé szorított cigarettáját szájához emeli, s mély slukkot szív a nikotinból. Felsóhajtva hagyja, hogy az elméjének oly’ jótékony füst átjárja a tüdejét, majd száját résnyire nyitva, kifújja a fehéres füstöt az éjszaka sötétjébe. A másik kezében szorongatott whiskys üveg nyaka köré fonva ujjait, felemeli a nehéz üveget, és nagyon kortyol a topázszínű alkoholból.

A mögötte húzódó házban felvillannak a lámpák, és fénnyel borítják be a focista hátát. Ül ott tovább, érdektelenül, miközben hallja, ahogy a távolban kilépnek a teraszra, és Jamila megállás nélkül őt szólongatja. 

– Itt vagyok. – motyogja maga elé, és az előtte tátongó sötétségbe mered. Még egyet kortyol az erős italból, és elnyomja teljesen elszívott cigijének csikkjét.

– Neymar! Hát itt vagy! – lépked felé a füvön Jamila, majd csípőre tett kézzel megáll a férfi előtt. – Te ittál? – Éles hangjának hatására Neymar egyik kezét a halántékára szorítja, és masszírozni kezdi. – Neymar! Figyelj már rám! Mondandóm van.

– Leszarom. – csúszik ki a focistából a részegek őszintesége. Ajkaihoz emeli a whiskys üveget, és nagyot kortyol belőle.

– Neymar! ­– kiált fel megint a brazil színésznő, és elrántja a férfitól az üveget. – Most mondtam el érthetően, hogy mondani akarok neked valamit.

– Én meg érhetően elmondtam, hogy leszarom. – hangsúlyoz a férfi egyre borúsabb tekintettel.

– Ki ez a Genova? – teszi fel az első kérdését Jamila türelmetlenül, és a vállánál fogva visszalöki a dülöngélő brazilt a padra. – Válaszolj!

– Egy város? – próbál viccelődni a másik, de ezzel csak még jobban felidegesíti a hirtelen-haragú Jamilát.

– Igen? – kiált fel az éles hangon, majd hisztérikusan felnevet. – Nem is tudtam, hogy városokkal folytatsz szerelmi viszonyt. Képzeld, én San Franciscónál töltöm a holnap estét!

Neymar csak bosszúsan felnéz az előtte álló nőre, aztán őszintén válaszol.

– Genova eszméletlen. – kezd bele teátrálisan túlzó jellemzésébe, majd mintha az olasz nőre gondolna, elréved a távolba, de egy pillanatra nem szem elől tévesztve Jamila féltékenységtől dühödt tekintetét. – Valami bulin találkoztunk, és ki se néznéd belőlem, de egy hétig vártam még rá, hogy utána megfektessem.

– És én? – csattan fel a vérig sértett nő. – Én már nem számítok? Vártam, hogy haza gyere, hogy együtt legyünk, ehelyett azt kell megtudnom, hogy egy kurvával dugsz, akit egy bulin szedtél fel.

– Miért, téged honnan szedtelek, szerinted? – néz merő gúnnyal a nőre a focista, aztán feláll, hogy egy utolsó mondat után otthagyja a nőt. – Annyi különbséggel, hogy Genova sokkal jobb.

Jamila keze meglendülve csattan a csatár arcán, majd a nő hátat fordítva besiet a házba, és összehajigálva minden ott szétpakolt cuccát, kivonszolja a bőröndjeit a ház elé. Neymar arcára festett mímelt, kedves mosollyal, de hangjából csöpögő gúnnyal áll még meg a bejárati ajtóban.

– Hívtam neked taxit! – jelenti be, telefonját felemelve, majd becsapja maga előtt az ajtót, még mielőtt a nő hozzávághatná az esti órákban lábtörlő mellé hajított napilapot. 

6. Fejezet ~ A "másik"

Hola Drágáim!

Remélhetőleg tartósan derült szombat reggelre ébredtünk, ami mit is jelenthetne mást, ha nem új részt ezen a blogon. Bár ez a hét szörnyen lassan telt el, most mégis újra itt állok, és publikálom az én egyetlenem, szemem fényének újabb fejezetét. A részről nem szólnék különösebben, bár többek érdeklődését is felkeltheti majd egy új szereplő, akit most ismerhetünk meg, és bár nem lesz mindig jelen, a döntései, cselekedetei befolyásolják majd későbbiekben a történetet. ;) 

Ki sem tudom szavakkal fejezni hálámat Nektek, amiért ketten is leírtátok a véleményeteket, és még többen pipáltatok a bejegyzés végén. :') Hihetetlenül jól esik, hogy van, akinek tetszik az, amit írtam, és ezt nem sajnálja elmondani. 

Szóval, ha van bármi észrevételetek, kérdésetek, vagy csak leírnátok, mit gondoltok az adott részről, nyugodtan tegyétek meg, és ha lehetőségetek van rá, nyomnátok egy pipát is a rész alján? :) Így látom, szavak nélkül mit gondoltok.

Ezerszer csókollak Titeket,

Adriana 

Goodness gracious

Genova

Barcelona

A reggel nem éppen könyörületes napsugarai a hálószobában találnak rá, és egyenesen az arcába világítva ébresztik fel. Ahogy feltápászkodik a fejét fogva, rádöbben, hogy meztelen, mellette pedig egy szintén hiányos öltözetű férfi fekszik, akit Neymar személyében ismer fel. Óvatosan, nehogy felébressze a fiatal férfit, kicsúszik a világosszürke selyemtakaró alól, s összeszedve fehér, csipke fehérneműjét, saját pólója híján magára veszi a férfi ingjét, ami a kanapé karfáján lóg.

Kinyitva a hűtőt, néhány mogyoróízesítésű joghurton kívül csak két tojást talál, amikor egy serpenyőbe üt, és amíg az sercegve sül, nekilát egy kancsónyi kávét lefőzni.

– Jó reggelt! – mormog Neymar, amikor belép a konyhába, és leül a pultsziget mellé helyezett bárszékek egyikére, és kajánul végignéz az előtte kávét főző nőn, akinek a feneke alá ér a túlságosan is nagy ing.

– Ciao! – válaszol Genova kicsit megkésve, és lerakja ágypartnere elé a gőzölgő kávéval teli bögrét. Kivesz egy doboz cigit a szekrényből, és miután meggyújtott egyet magának, a férfi felé csúsztatja a pultszigeten, majd nekidől a szemben húzódó szekrénysornak, és mélyet szippant a fehér papírral borított nikotinforrásból. Neymar is a szája közé szorít egy szálat, és élvezettel szívja el, majd a csikket elnyomva a pultsziget másik oldalán lévő mosogatóban, egy kiváló célzással a szoba sarkában álló kukába dobja. Arra eszmélnek csak fel, hogy füst száll fel Genova mellől, és a nőnek ekkor jut az eszébe a tojás.

– A francba! – kiált fel, és miután elzárta a tűzhelyet, kezében a megszenesedett tojást tartalmazó serpenyővel, egyenesen a kukába hajítja. – Marad a joghurt. – jelenti be a férfinak, aki mímelt örömmel teszi szóvá nemtetszését.

Kiveszik a joghurtot, és csöndben kanalazzák be. A nő elindul a fürdő felé, hogy lezuhanyozzon. Percekkel később felfrissülve lép ki a világos fürdőszobakőre. Felveszi a magával hozott farmerját és a kanárisárga, ujjatlan blúzát, majd felhajtja néhány centire a világos nadrág alját, és felveszi a fekete Louboutin tűsarkúját. Megnézi magát a tükörben, és kikulcsolva a fürdőszobaajtót, kilép a folyosóra. Szól Neymarnak, hogy lezuhanyozhat, de a lakásban már senki sincsen. Benéz minden helyiségbe, de sehol sem látja a brazil ruháit. A telefonja is eltűnt a dohányzóasztalról, egyedül egy telefonszámmal ellátott cetli vár rá a konyhapulton.

Fáradtan nyúl a maradék kávéjához, és leülve a bárszékre, lehajtja a torkán. Fintorogva löki a bögrét a mosogatóba, ami csörömpölve érkezik meg az előbb még itt tartózkodó férfiére. Kimerülten hajtja fejét a kellemesen hideg gránitpultra, és csak élvezi a csendet, ami körülveszi. Semmi zaj, semmi dudaszó, vagy madárcsicsergés, csak a jóleső csönd.

* * *

Fáradtan csapja be maga mögött a lakás sötét faajtaját. Ledobja a táskáját, és kilép a kényelmetlen tűsarkúból, majd egyenesen a nappaliba megy, és tekintettel arra, hogy az előző este kiitták szinte az összes alkoholt a bárszekrényből, egy kényelmesebb cipőben leugrik a sarki boltba, ahol vesz néhány üveg alkoholos italt, és ennek örömére végigdőlve a kanapén, felbont egy üveg Rosét, amit öblös borospohárban iszik meg. Fel sem tűnik neki, hogy már a fél üveget megitta, ezért visszarakja a borosüveget a szekrényre, a poharát pedig leteszi a többi, üres üveg mellé, amiben nem is olyan rég még pia volt, és a kanapéra dőlve, álomba szenderül.

If I lose myself

Neymar

Barcelona

Kimerülve lép be a bejárati ajtón, és egyenesen a konyhába megy. Marcelának köszönhetően talál ennivalót, ebből pedig, fittyet hányva a szigorú diétájára, jó nagy adaggal megeszik. Késő estig néz tévét, aztán felvonszolja magát a hálószobájába, és bedőlve az ágyába, azonnal el is alszik.

 Hajnal kettő körül jár az idő, legalábbis az éjjeliszekrényen álló digitális óra ezt mutatja, amikor valaki ráfeküdve a csengőre, veri fel a fiatal focistát. Neymar félálomban vonszolja le magát az előszobába, és még mindig hunyorogva nyitja ki az ajtót.

– Szép estét, Drága! – lép be Jamila, kint hagyva a táskáit az ajtó előtt, és hogy lásson valamit, felkapcsolja a villanyokat. Neymar szemét letakarva húzza be a márkás bőröndöket az előtérbe, és még mindig keresve az eszét, amit az ágyában hagyott, néz rá barátnőjére. Vagyis elvileg még járnak, de jobb lenne, ha nem, mert a férfi úgy érzi, nem bírja már elviselni a nő sokszor fojtó „szeretetét”, másszor meg merő lenézését, csak azért, mert ő gazdag családból származik, a csatárral ellentétben.

– Jamila. – nyögi a nő nevét, aki energikusan mosolyog rá, kezét a csípőjére téve. – Mit keresel itt ilyenkor?

– Hát nem is örülsz? – vonja fel sötét szemöldökét a nő, és alakoskodva eljátssza a sértettet.

– Ilyenkor? – ismétli önmagát a focista, és inkább elindul a konyha felé, hogy igyon valamit a kiszáradt torkára. Végül inkább az italos szekrényt választja, és iszik egy kis Martinit.

Jamila leveszi a bőrdzsekijét, de itt még nem áll meg. Elkezdi levenni az alig valamit takaró ruháját is, és két percen belül már fehérneműben áll Neymar előtt. Eltűnik arcáról a jókislányos álca, és kéjes hangon szólítja barátját.

– Már nem is hiányoztam? – suttogja a férfi, ajkára, majd felsikkant, amikor a focista lecsapja a poharát a komódra, és le is söpörve onnan, a derekánál fogva elkapja a brazil színésznőt, és durván megcsókolja.

 * * *

Hajnal lehet, amikor Jamila felkel, s otthagyva a brazil focistát a kanapén, bemegy a konyhába, hogy főzzön magának egy kapucsínót. Magabiztosan nyúl a focista telefonja felé, amikor már az asztalnál ülve kortyolgatja a habos koffeinbombát. Egyszerűen csak feloldja a képernyőzárat, és rákattintva az üzeneteket rejtő ikonra, végigpörgeti a brazil smseit. Semmi érdekeset nem talál, így továbbmegy a híváslistára koppintva. Hosszú sorokon keresztül csak Neymar haverjainak, meg a családjának a nevét olvashatja, de amikor már letenné a telefont, megpillant egy ismeretlen, női nevet.

– Genova? – olvassa félhangosan fel a nevet.

– Jamila! – hangzik fel a nappaliban Neymar hangja, így sietősen lerakja a fekete készüléket, és feláll, hogy mézes-mázosan mosolyogva köszöntse a férfit.

– Hello, Szerelmem! – csókolja meg rámenősen, és a csípőjét rázva indul el a hűtő felé. Neymar nagyot nyelve figyeli, ahogy a nő egy szál alsóneműben áll a nyitott hűtőajtó előtt, de be kell látnia – Genovának sokkal hosszabb, vékonyabb lábai vannak, a feneke is jobban mutat tangában, a mellei is teltebbek, és úgy összességében, nőiesebb, mint Jamila, amikor megfeledkezik a tartásáról.

– Rántotta jó lesz? – néz hátra a lány. Amíg a tűzhely előtt illegeti magát, háttal a férfinak, az unottan fel sem nézve, végignézi az Instagramját.

Megeszik a reggelit, amit Neymar inkább kiöntene az ablakon, hiszen a tojáshéjdarabkák ropognak a foga alatt, de nem teszi szóvá, Jamila elrángatja egy neves divatházba, mondván, „ha már Barcelonában vannak, vásároljanak”.

– Megfognád a telefonomat? – nyomja a fekete iPhone-t a nő kezébe Neymar, és elindul a férfi mosdó felé. Kezdi már unni, hogy Jamila órák óta illegeti magát, és az éppen rajta lévő, rózsaszín ruhát már negyedjére vette fel.

– Persze! – veszi el a készüléket ártatlanul mosolyogva, majd amikor a férfi eltűnik a folyosón, lekezelően elküldi az őt már reggel óta segítő eladót, hogy hozzon neki egy napszemüveget is, ráadásul azt, ami a kirakatban van.

Gyorsan visszapörgeti a híváslistát, és rámered a telefonszámra, ami fölött a Genova név áll. Rányom a „hívás” gombra, és kezével idegesen dobolva a bőrfotel háttámláján, várja, hogy felvegyék.

– Haló! – csendül fel a vonal túlsó végén egy női hang. – Neymar?... Neymar!

Jamila dühösen nyomja ki a készüléket, amiben a számára nem ismert nő a barátját szólongatja, majd rámered az éppen tárcsázott hívásra, és megnézi a nő névjegyét, amit a telefonba mentettek. A telefonszámán kívül egy cím díszeleg még ott. Gyorsan elmenti a sajátjába, és lerakja az asztalra. Amikor visszajön a focista, már teljes nyugalommal méregeti magát a tükörben.

– Ezt megveszem! – jelenti ki, mire egyszerre Neymar, és az éppen visszaérkező eladó is megkönnyebbülve sóhajt fel.

* * * 

Blame

Genova

Barcelona

Sietősen teszi le a tollát, amikor valaki teljes erejéből rátenyerel a csengőre.

– Jövök már! – kiabál ki, de a csengető még így sem száll le az ajtó melletti kis gombról.

Amikor kinyitja az ajtót, egy dühös nővel áll szemben, aki odébb taszítva őt, belép a lakásba.

– Szóval te lennél az a bizonyos Genova? – vonja fel a szemöldökét meglepettséget imitálva, majd gúnyosan elvigyorodik.

Az olasz nő kérdőn néz rá, aztán becsukja az ajtót.

– Segíthetek, esetleg? – kérdi meg óvatosan, hangjában enyhe szórakozottsággal,  még mindig meglepve az ismeretlen nő megjelenésétől.

A barna hajú nő hátat fordítva elindul, lassan, majd a nappaliban hosszas nézelődés után, megáll, és egy éles fordulatot téve hátra, a belépő Genovára néz. Szeméből süt a gúny, az utálat, és a bosszú különös egyvelege, amit az olasz nő egyszerűen nem tud megérteni.

– Ki maga? – szólal meg ellenséges hangnemben végül a még mindig zavart Genova, és hamar ráeszmél; itt fogyott el a türelme. – Mit akar a lakásomban?

– Legyen elég annyi, Genova, hogy ezt a kérdést akár én is feltehetném neked! – emeli fel mindkét kezét a nappali középén álló, ezzel majdnem lesodorva az asztalra állított vázát. – Mit akarsz a barátomtól?!

– Mi? – nyög fel a másik nő, mert már teljesen összekeveredtek a fejében a gondolatok. Kiszolgáltatottnak érzi magát, meg a saját lakásában egy ismeretlen nő oszt neki lapokat, ugyanakkor mintha a másik vezéregyénisége elnyomná a benne korbácsolódó dühöt, amit az elé tárt kész tények ismeretlen háttere miatt nem tud magából kiadni.

– Ne tedd itt az ártatlant! – kiabál rá a másik nő. Közelebb lép, és elkapva az olasz alkarját, megrántja. Genova tompa érzékszerveire nem támaszkodhatva mered rá, és már azt fontolgatja, hogy a hajába kapaszkodva löki ki a folyosóra ezt a nőt. – Neymar az én barátom, és mindegy, hányszor dugatod meg magadat vele, csak egy kurvája maradsz a sok közül. Melegen ajánlom, hogy másoknál kopogtass, mert ha nem… Nem tudod, mire vagyok képes!

Genova csak áll, miután az őrült nő elengedi a karját, és becsapva a bejárati ajtót, kiviharzik a lakásból. Az olasz nő keze már remeg a méregtől, amit eddig elfojtott a benne keltett összezavarodottság.

Át sem gondolva tetteit, amikor a pillantása a fehér, drága vázára esik, amit az előbb még itt álló látogató majdnem levert, felemeli jobb kezét, és a porcelán tárgyat megragadva, a falnak vágja. Megdermedve nézi az apró szilánkokra tört virágtartót, s az összezúzott orchideát, majd odalépve, felmarkolja az éles szilánkokat, és vérével vörösre színezett kezével még egyszer a csupasz falhoz vágja a porcelándarabokat.

Számára is ismeretlen eredetű zokogás tör fel belőle, a fal mellett lecsúszva szorítja vérző tenyerét, s érzi, megint mélyponton van.

5. Fejezet ~ Megtalálta

Sziasztok Drágáim!

Rendhagyóan pár órával előbb publikálom most az ötödik fejezetet, mert elutaztunk, és csak most érek rá, de este is felnézek, válaszolva a visszajelzésekre. ;) Álmaimban én is a lentebb látható képen szereplő étteremben üldögélek. És remélem, egyszer valóra is válik.
Egyébként néhány oldalmegjelenítés és elérkezünk az 1000 oldalmegjelenítéshez, ami számomra egy óriási szám, és nagyon köszönöm Nektek, hogy ha nem is írtok, de támogattok. Bár én nem igazán preferálom azokat a bloggerinákat, akik folyamatosan kommentekért sírnak, most én mégis megkérnélek Titeket arra, hogy ha valamennyire is tetszik, amit olvastatok, vagy egyáltalán elolvastátok, hagyjatok néhány szót a rész végén. Ha viszont ezt nem tudjátok valami miatt megtenni, az is sokat jelent nekem, ha csak rányomtok a pipákra a bejegyzés alján, hogy tudjam, az én szavaimmal élve nektek mennyire tetszett a rész.
És egy hatalmas köszönetet szeretnék mondani Skylernek, aki minden hétvégén fáradhatatlanul ír a bejegyzéseim alá, és kedves, támogató szavakkal illeti az írásaimat, amivel feldobja az egész következő hetemet. Köszönöm, Drága! ♥

Puszillak Titeket,

Adriana

Airplanes

Genova

Barcelona

Megnyugvást találva hallgatja a futó léptei alatt súrlódó kavicsok hangját. Egyre jobban fárad, de még le akarja futni a park közepén álló szökőkúttól nyugatra eső szoborig húzódó távot. Elszlalomozik a lassan sétálgató emberek között, és fellélegezve áll meg a Mária-szobor előtt, hogy lenyújtson. Hazafelé már sokkal inkább a környezetét figyeli; úgyis minden reggel csak a szökőkútból feltörő vízcsóvát szemléli kávézgatás közben, most legalább a környéket is megismeri.

Elhalad a viktoriánus kort idéző házak mellett, elbűvölve nézi a sok mintát, amelyek tökéletesen felújítva kápráztatják el formáikkal a hozzájuk értőket, és a naiv, külső szemlélőket is.

Belép a meleg időben szellőzni nyitva hagyott kapun, s intve a portásnak, beszáll a liftbe. A fotocellás ajtó fölött növekvő számokat figyeli, mígnem fel nem villan a piros színnel festett hatos szám a fekete kijelzőn. Kilép a szétnyíló ajtón, és behelyezve a kulcsát a zárba, belép a lakásba. Első útja a fürdő felé vezet. Belép a sötétbarna csempével kövezett, falba épített zuhanyzóba, és becsukja maga mögött a tejüveg ajtót. Megnyitja a csapot, és homlokát a jéghideg csempének döntve, élvezi, ahogy a vízsugár hátára ömölve, lemossa róla minden lelki baját.

Telefonja csörgése csalogatja ki a fürdőszobából. Előveszi a még mindig kitartóan zenélő készüléket a fehér farmerkabátja oldalsó zsebéből, és tétovázva húzza el a zöld ikont az ismeretlen szám alatt.

– Igen? – szól bele színtelen hangon. Lélegzetét visszatartva vár, mintha a választ csak akkor hallaná, ha meg sem moccanna.

– Szia. – szólal meg a vonal túlsó végén egy férfi spanyolul, bár érezni hanghordozásában egy kis brazilos portugál akcentust. – Nem tudom, emlékszel-e még rám.

Genova keze megáll a levegőben, miközben felemelne egy magazint a dohányzóasztal üveglapjáról. Villámcsapásként éri a felismerés. Már tudja, honnan az az ismerős hang.

– A nevedet meg nem tudnám mondani, de emlékszem. – motyogja alig hallhatóan, és gyorsan le is ül a mögötte húzódó, hófehér kanapéra.

– Na igen, én sem tudom a te nevedet, ha már itt tartunk. – felel oldottabb hangnemben a brazil férfi, gúnyos nevetéssel megtoldva kijelentését.

– Mindegy. – tereli tovább a témát Genova. – Mit szeretnél?

– Csak… – kezd bele nagy hévvel a férfi, de elfúló hanggal konstatálja, nem igazán gondolta át a hívása tárgyát. – Megtaláltam a telefonszámodat a dzsekim zsebében. – mondja ki az első dolgot, ami az eszébe jut. Így elkendőzi saját zavarát azzal, hogy a nőt hozza zavarba.

Genova fejét lehajtva, vékony ujjaival orrnyergét kezdi masszírozni, s mielőtt válaszolna, ezerszer elmondja magának, mekkora idióta. – Emlékszem. Kicsit sokat ittam, és nem gondolkodtam…

– Ez már a múlté. – szúrja közbe a véleményét a férfi, és pár pillanat hallgatás után újra megszólal. – Beszélni akarok veled, személyesen.

– Rendben. – ad választ az olasz nő semleges hangszínnel, remélve, hogy így a férfi többet oszt meg vele megvitatandó ötletei kapcsán. – Mikor és hol?

– Holnap délben, a La Tavernában? – ad egy ötletet a férfi.

Genova biccent egyet, bár kétli, hogy a férfi ebből bármit is látott volna. – Megbeszéltük. – még mielőtt a brazil bármit is szólhatna, a nő elemeli a fülétől a telefont, és kinyomja a hívást.

Arcát tenyerébe temetve átkozódik félhangosan. Mintha századjára is elkövetne valami óriási hibát, amihez egy élet is kevés, ha ki akarná javítani. Bosszankodva ír egy smst Florentinának,  akivel időközben számot cseréltek –, és szépen megkéri, a holnapi nap utolsó órájának jegyzeteit küldje majd át. Az másik olasz lány felhívva őt, kíváncsian érdeklődik arról, hova is megy Genova, de a fiatal nő hárít a válaszadással, és sietségre hivatkozva, hamar vége szakad a beszélgetésnek.

* * *

Sietve lép ki az egyetem ódon falai közül, s lépteit megszaporázva, a tengerparttól egy utcányira lévő kis vendéglő felé veszi az irányt. Amikor eléri a kis teret, ami körül sok kávézó és étterem várja a vendégeit, egyre idegesebbé válik, hiszen a La Taverna del Born szőlőlugassal fedett teraszán egy nagyon is ismerős férfi üldögél, előtte egy pohár víz, és a kezében forgatja a telefonját, unaloműzésképp.

Genova kihúzza a vele szemben álló, kényelmes széket, és leül.

– Ciao! – köszön a férfinak, aki ráismerve a nő származására, szája sarkában bujkáló mosollyal, és egy Holával válaszol.

Percekig meg sem szólalnak, csak a nő az étlapot, a férfi pedig az itallapot olvassa, nagy figyelmet szentelve a minél szebb megfogalmazásban szereplő ételek leírására.

A pincérlány tollat és jegyzetfüzetet elővéve áll meg az asztaluk előtt. A férfi intve engedi át az elsőbbséget a nőnek, aki rendel magának az étlapról, és remélve, hogy ihat limonádét, azt is kér. A férfi pár szóban letudja a saját ebédjét, és hátradőlve fürkészi a zavarban lévő nőt.

Derniére danse

Genova is hátradől, és szemüvegét levéve a feje tetejéről, bedobja a táskájába. Szeretné már tudni, minek köszönheti, hogy itt ül, és éppen az ebédjére vár, de ódzkodik rákérdezni. Tekintetét a mellettük húzódó tér közepén álló szökőkútra függeszti, és a fényáradattól összehúzva szemeit, a lefelé zúduló vizet figyeli, melyen a napsugarak megtörve szivárványt képeznek.

– Neymar vagyok. – szólal meg végül a férfi megfontoltan, szinte már szórakozottan.

A nő meglepetten kapja a tekintetét a férfira, aztán elárulja a nevét. – Genova.

Neymar bólint, és elveszi a telefonját maga elől, mert a pincér már eléjük is rakja a rendelésüket. Genova kecsesen ujjai közé fogva a kést és villát, hozzálát elfogyasztani a friss salátaágyon tálalt grillezett, sajtos csirkemellet, amire görögszószt csurgattak. Neymar is csöndben ül, miközben elkezdi baconbe csavart hússzeleteit enni a hozzá felszolgált sült krumplival. A nő lopva néz rá a vele szemben ülő férfira, miközben magához emeli bodzával ízesített limonádéját, hogy a szívószálon keresztül ihasson a jégkockáktól hideg italból.

Az egész ebéd alatt feszélyezett csendben ülnek egymással szemben, és ha váltanak pár szót, arra a rendszerint kínos helyzetbe hozott nő válasza zavart, a férfi pedig ezeken magában jót mulat.

– Hazaviszlek. – ajánlja fel Neymar a fuvart a nőnek, de válaszra sem várva indul meg a közeli utcába, miután otthagyott pár eurót az asztalon.

Genova is feláll, és követi a férfit. Már kezd elege lenni a brazil bunkó modorából. Legszívesebben nyakon öntötte volna a poharában maradt, kásává olvadt jéggel, amikor a pirulásig kínos helyzetekbe hozta őt. De a legjobban az bosszantja, hogy az éles megjegyzései egy elrepülő madárral vesztek el, amikor epésen visszaszólt volna a férfi csipkelődő megjegyzéseire.

Beszállnak a fényes, fekete Audiba, majd a halkan szóló rádiót hallgatják. A nő nem is érti, minek ment bele a találkába. Egy egyszerű, egyéjszakás kaland az egész, erre ő ebédelget, meg fuvaroztatja magát egy vadidegen pasival. Elterelve a figyelmét a jóképű férfiról, inkább a mellettük összemosódó sugárutat figyeli.

– Feljössz? – kérdezi udvariasságból, de a férfi igennel válaszol.

Érzi, ahogy egyre dühösebb lesz, amikor nem sikerül az idegességtől remegő kezeivel becsúsztatni a zárba a kulcsot, Neymar pedig ezen jót mulat a háta mögött. Amikor végre kinyílik az ajtó, fújtatva dobja le a táskáját a fal mellé, és erélyesen rászól a férfira, hogy csukja be maga mögött az ajtót, amit sikeresen tárva-nyitva hagyott.

– Mit iszol? – fordul a nappali felé a nő, rá sem nézve a férfira, aki éppen próbál rájönni, milyen nevet takarhat a kacifántos betűkből álló aláírás a folyosóra akasztott képek sarkán.

– Valami erőset. – ad választ, aztán a nappalit díszítő vásznakat is végignézi. – Te festetted?

Genova bólint egyet, s felveszi a szekrény tetejére pakolt alkoholos üvegek közül találomra a legütősebbet, egy Jack Daniel’st. Kiönt belőle egy kiadós adagot egy pohárba, majd talpas borospoharat előtéve, vörösbort tölt magának. Közben egy apró mosollyal nyugtázza, vizet már szinte nem is iszik.

A kanapéra leült Neymar kezébe nyomja a kért italát, aki rezzenéstelen arccal önti le a torkán a keserű alkohol, majd a teljes üveget magához véve, abból iszik. Genova már meg sem lepődve kortyol bele a borába. Amikor kifogy belőle az ital, Neymar ugrik, és már viszi is újratölteni azt. Nem csak bort, hanem egy kész koktélt ad vissza a nőnek, aki bár be nem vallaná, de nagyon ízlik neki az összhatás.

A brazil most már mellé ül. Egyre jobban lerészegednek, a végén már mindketten üvegből isszák a piát. Neymar, miután kiürítette a Jack Daniel’st, találomra elvesz a tálcáról egy másik skót whiskyt, Genova pedig egy narancspálinka-citromlikőr-sangria keveréket iszogat, és a feloldott hangulatban már szinte mindenen nevetnek. Felkapcsolják ugyan a kanapé melletti állólámpát, de az időközben besötétedett ég alatt ez oly’ kevés fényt nyújt.

A férfi megint megnevetteti a fiatal nőt, aki a hasát fogva önti le hófehér pólóját sangriával.

– A francba! – káromkodik, és lerakva egy pillanatra a dohányzóasztalra az üveget, nemes egyszerűséggel leveszi magáról a pólót, és elhajítja a szoba túlsó végébe. Egy szál csipke melltartóban ül a férfi előtt, aki lecsapva saját vodkásüvegét a padlóra, ledönti őt a kanapéra, és durván csap le a nő telt ajkaira. Genova felnyög, mire Neymar még erősebben tépi a száját, majd végigcsókolva álla finom vonalát, selymes bőrét kényezteti, közben leveszi a nő fenekére feszülő farmer sortot, és elhajítja valamerre.

A nő felülkerekedik a férfin, s kihasználva, hogy most ő csókolja meg szenvedélyesen, ledönti a párnák közé, és szinte letépve róla fehér ingjét, felfedi izmos felsőtestét. Végigcsókolja mellkasán és hasán húzódó izmait, s közben leveszi a fekete térdnadrágját is.

Tudják, hogy nem szabad, de megteszik. Mint akik vízre leltek a sivatagban, úgy ragaszkodnak egymáshoz, s minden mozdulatuk összetettebb, mint egy egész zenekari mű. Csókjaikkal égetik egymás bőrét, és a két, jóformán ismeretlen ember néhány óra leforgása alatt letagadhatatlanul talál egymásra. Csakhogy amikor a Nap felkel, már nincs rá garancia, hogy ez az összhang megmarad. Két külön világ, élet, személyiség összeütközésével valami egészen elképesztő születhet. A kérdés csak az, hogy ennek feltétlenül jónak kell lennie?