Sziasztok Édeseim!
Ahogy egyre közeledik a nyár, én is egyre izgatottabb leszek, ugyanis egyre jobban beindul a történet is, és mérnöki pontossággal ki is van számolva az utolsó bejegyzés megszületése is, addig pedig szorgosan dolgozgatok a többi írkálmányomon is, hogy legalább egy elkészülhessen és a nyáron valamikor publikálásra kerülhessen. Szóval nem maradtok még hosszú ideig olvasnivaló nélkül a részemről! ;)
Egyébként, mint látjátok, megváltozott a design, így ha tetszik, nyugodtan osszátok meg. :) Hogy őszinte legyek, ez a letisztultabb kinézet sokkal jobban tetszik nekem, mint a régi. Kicsit világosabb - mindig is valami hasonlót szántam a Sing of Life-nak -, sokkal egyszerűbb (de nagyszerűbb is) a fejléce, és az egész sokkal összetettebb egységet alkot. :)
Mérhetetlenül hálás vagyok mindenkinek, aki kedves szavakkal illet, miután elolvasta a részeket, és azoknak is köszönöm, akik veszik a fáradtságot, és pipálnak a rész alján. Továbbá nagyon jól esik, hogy egyre többen szavaztok nekem bizalmat azzal, hogy feliratkoztok és rendszeres olvasókká váltok. :) Köszönöm!
Puszillak Titeket,
Adriana
Dark paradise |
Barcelona
Cigarettájának füstje egész testét
körbevonja, ahogy az esti órákban már kihalt parkban ül egy padon. Lábait maga
előtt kinyújtva pihenteti, néha meg-meg mozgatja, hogy a vér visszataláljon
beléjük. Tekintetével figyeli a félhomályba burkolódzó park csöndes fáit, és a
halovány fényt adó, díszes, utcai lámpákat, amiknek fénye minden árnyékot
meghosszabbítva vetül a puha fűre. Néha felnéz az égboltra, ami vörösesen izzva
tartja fogságban egészen a horizontig. A lámpák már nem égnek a környező
házakban, csak néhol hallani valamilyen zajt, kutyaugatást. Percekig figyeli a
szemben álló társasház egyik negyedik emeleti ablakát, ami nyitva áll,
beengedve a langyos levegőt az utcáról, s az ablak melletti fehér függöny
meg-meg libbenve színeződik kékké, feketévé, néha fehérré, ahogy a szobában
bekapcsolt tévé képernyője ráveti adásának fényét. A nő hosszú perceken
keresztül, hátradőlve próbálja kitalálni, milyen műsor mehet, még
izgalmasabbnak is találja, mint ha a pontos történéseket is látná. Felvesz egy
pad mellé hajított napilapot, amiben kikeresi a műsorlistát, és végigböngészi a
félhomályban szemét megerőltetve, melyik csatornán mit közvetítenek.
–Szia. – hall meg egy hangot, akinek
tulajdonosa csöndesen áll meg a háta mögött. Összerezzen, és kicsúszik a
kezéből az újság, de megnyugszik, amikor csak a brazil ül le mellé.
–Ciao.
– köszön ő is, és kivéve a férfi kezében tartott vodkás üveget, nagyot kortyol
belőle, majd grimaszolva adja vissza azt gazdájának.
– Mit keresel itt ilyenkor? – kérdi a nő
hosszú percek kellemes csöndje után.
– Ezt én is kérdezhetném tőled. – motyogja
a férfi a fákra szegezve tekintetét.
– Én kérdeztem előbb! – köti az ebet a
karóhoz a nő.
A focista felsóhajt, de örül is
valamennyire, hogy elmondhatja a bajait valakinek. Idejét sem tudja már, mikor
beszélhetett valakivel, aki komolyan vette, nem ítélte el, és meg is értette. A
szüleivel nehéz volt tartani a kapcsolatot, mégis a legtöbbre törekedett, s így
elérhette, hogy havonta lássák egymást a családjával. Ilyenkor nem akart a
problémáiról beszélni, és inkább elhallgatta.
– Jamilával szakítottunk. – von vállat
nemtörődöm módon, de bánatának leplezése jeléül, nagyon kortyol az alkoholból. A
nő csak hallgatagon bólint, és tovább figyeli a sötétbe burkolódzó parkot.
A focista is megkönnyebbül; az olasz nő
nem kezdi el újabb és újabb, felesleges kérdésekkel bombázni őt, megelégszik a
legnagyobb dologgal, amit elmondhatott, nem érdekli a sok apró részlet. Nem
tudja, meddig ülhetnek itt, de a nő mélyet sóhajtva áll fel végül, és lenézve a
férfira, szólásra nyitja ajkait.
– Hazaküldenélek, de így nem vezethetsz. –
kezdi, és szavai okán végignéz a brazilon, aki még egy nagyot kortyol a
vodkából, és igazat adva, biccent. – Szóval… tiéd a kanapé.
Csöndben lépnek be a sötétbe borult
lakásba. Amíg a focista bevonul a fürdőbe fogat mosni, Genova előszed egy
komplett paplanszettet, és megágyaz a kanapén. Már tudja, milyen kényelmetlen
az ülőalkalmatosság arra, hogy aludjanak rajta, mégsem teszi ezt szóvá a csatár
érkezésekor. Neymar levágja magát újdonsült alvóhelyére, és nyakig magára húzva
a takarót, ránéz a nőre.
– Kösz. – szólal meg rekedtesen, s bár
elég bunkón hangzik köszönete, mégis hálás a nőnek, hogy az nem hagyta a fél
városon átvezetni, ilyen állapotban.
– Jó éjt! – int a nő, majd még a szobája
ajtajából visszafordul, és egy pillanatra megáll, hogy szemügyre vegye a
férfit, aki talán már félig alszik is, szuszogva, akár egy kisgyerek.
Soon we'll be found |
Belép a szobájába, és becsukja az ajtót.
Nem kapcsol lámpát, csak felveszi a menta-zöld sortját és világosszürke
pólóját, majd bebújik az ágyat fedő, puha paplan alá, és engedi a sötétségnek,
hogy ellepje a helyiséget. Hosszú percekig kémleli még a meztelen plafont,
melyen az utcai lámpák narancsos fénye lejt elegáns fénytáncot.
Aprót nyikordulva nyílik ki az ajtó. A nő
összevont szemöldökkel fordul a nyílászáró felé, ahol a pár perccel előbb még
nappaliban alvó férfi áll, kezeit végighúzva borostás arcán. Némán fekszik le a
nő mellé, majd betakarózva a nagy takaróval, melynek másik végében az olasz
fekszik, közli, mennyire kényelmetlen a kanapé, és hamar újra álomba merül. A
nő csak bólint egyet, bár a focista ezt nem láthatja. Igaza van. Mint egész sok
mindenben. Talán a csatár nem olyan tapasztalatlan fiatal kora ellenére, mint
azt többen gondolnák. Végtére is, Genova sem több huszonháromnál, mégis többet
megélt már az életben, mint a nála háromszor idősebbek.
Óvatosan, nehogy felébressze a férfit,
szembe fordul vele, és aprót fújtatva figyeli békés vonásait. Egy arcába hulló
hajtincset kifésül hosszú ujjaival, majd nagyon sóhajt, és szemeit lassan
lehunyva, a férfi finom illatával az orrában, álomba merül.
*
* *
Halkan lép be az előadóba, melyben a
legtöbb diák beült egy ilyen napfényes napon. Leszegve fejét, leül szinte a
leghátsó sorba, és próbál halkan kipakolni, hiszen több kíváncsi tekintet is
felé vonzódik, ahogy megjelenik az óra közepén. Megpróbálja a tanár apró betűit
leírni a lapjára, majd amikor megszólal a folyosón a csengő, belegyűri a
papírját fekete táskába, és lemegy a tanári asztalhoz, hogy aláírja, részt vett az
órán. Utolsóként lép ki a fülledt levegőjű, nyitott folyosóra, ahol Florentina
már vár rá.
– Szia, Gen! – mosolyog rá vidáman, és
miután gyorsan megölelte, már húzza is magával, az egyetem büféje felé.
A nő csak egy üveg narancslevet és egy
szelet puncsos süteményt vesz, Florentina viszont itt ebédel meg. Az olasz nő
valahogy nem kíván semmilyen ennivalót, még a süteményt is nehezen gyűri le a
torkán. Ezalatt Florentina szakadatlanul csak arról mesél, merre járt már a
katalán fővárosban, és említést tesz arról, hogy el kéne menniük együtt is egy
jót bulizni. Genova arra hivatkozva, hogy még át akarja nézni az előző órai
jegyzeteit, elbúcsúzik Florentinától, aki kifelé tart az iskolából, hogy vegyen
az ebédszünetben még néhány dolgot magának.
Ghosttown |
Az előadó csöndjét az ajtó hirtelen
kicsapódása rázza fel. A táblánál rajzolgató professzor felnéz, majd vissza is
fordul munkájához, ami egy görög szobrot hívatott ábrázolni, elnagyolt
vonalakkal. Genova, ahogy a többi hallgató is, egy pillanatra felkapja a fejét
Florentina érkezésére, aki sietve csúszik be olasz barátnője mellé, és lecsap a
padra egy meggyűrődött újságot. Genova furcsállva méregeti a mellette ülő nőt,
aki sokatmondóan mered rá, majd szemét megforgatva dobja a napilapot a nő elé,
egyenesen egy finoman kidolgozott görög istennő szénceruzából készült képére.
A nő felemeli az újságot, és fellapozza.
Az egyik oldal sarka be van hajtva, így ott megáll, de legszívesebben tovább is
lapozna, amikor elolvassa a pirossal virító szalagcímet.
Ajkait összeszorítva feláll, s kis híján
lesodorva a mögötte ülő ceruzakészletét, kirohan a teremből. Becsapja maga
mögött a nagy ajtót, és a kihalt folyosó kellős közepén kezdi el a kétoldalas
cikket olvasni. Neymar Juniorról, a világhírű focistáról, és magáról. A cikk végéhez közeledve már alig
lát szemébe gyűlt, dühtől kikívánkozó könnyeitől, s szénceruzától feketés ujjai
a papír szélét majdnem eltépve szorongatják az újságot. Ez nem lehet igaz!
Újra megzavarva a professzort és a többi
hallgatót, belép az előadóba, és a táskáját felemelve, még utoljára Florentina
felé fordul. De a lány csalódott tekintetét a professzor művére szegezi, s
fogait összeszorítva, rá sem néz a nőre. Az olasz nő hátat fordít, és elhagyja
a termet. Nem csak a párás, meleg levegő, de a visszatartott düh is nehezíti
légzését, szinte zihálva lép ki a még forróbb utcára. Pár pillanatra kifújja
magát, majd egy éppen akkor elhaladó taxit leintve, bediktálja a lakása címét.
Tíz perc múlva, néhány euróval kevesebb pénzzel a zsebében, ledobja a táskáját,
és azt a bizonyos újságot, majd a telefonjáért nyúl, és remegő kézzel tárcsázza
a legutoljára hívott számot, Neymarét.
– Szia, Drága, egyesek nem érnek rá a nap
minden pillanatában, mint te, úgy látszik. – veszi fel a csatár gúnyos hangnemben
a telefont.
– Neymar. – sziszeg a nő dühtől remegő hangon, majd mélyet
sóhajtva próbál érthető mondatokat alkotva, kis szavakat összepakolni. – Egy
cikk. Megjelent rólunk egy cikk.
– Milyen cikk? – értetlenkedik a férfi,
hangján pedig már hallani, hogy nyugodtabb helyen áll, nem húsz másik focista,
edző, és statiszták körében. – Miről beszélsz, Genova?
– Arról, hogy valaki írt egy cikket a kis
afférunkról. – túr a hajába idegesen a nő, majd leül a hófehér kanapé puha
bőrére, s forró arcát hideg, vékony kezébe rejti. – Ki az, aki még tud erről az
egészről?
– Én csak Leónak meséltem róla, egyébként
más nem tudja. – kap gyors választ a braziltól. – Vagyis… Jamila! – kiált fel,
és most már ő is kellőképpen ideges. – Az a ribanc! Megtudta, hogy összejárunk,
és ezért szakítottunk.
– És hogy jön ez ide? – vonja fel a
szemöldökét Genova, bár a férfi úgysem látná. – Tudtommal színésznő.
– Is. – szólal meg Neymar indulatosan,
majd pár pillanatra mélyeket lélegez. – Mert az apja Brazília egyik legnagyobb
magazinjának a tulaja, biztos vannak kapcsolatai. Én is könnyen írogatnék
cikkeket, ha az apámnak lenne egy újságja.
– És… mit lehet tenni? – kérdi a nő
elveszett hangjától is meglepődve, közben már érzi a gombócot a torkában, ami
folyamatosan csak növekszik, s úgy érzi, szinte már nyelni sem tud.
–Semmit. – felel komoran a focista, majd
tompa puffanás jelzi, hogy valamit a falnak vágott. Minden bizonnyal a pólója
lehetett, mert a telefont a vállához szorítva, elkezdett öltözködni. – Ennyit
lehet tenni. Semmit! Egy óriáscéggel állunk szemben, Genova.
– Neymar! – emeli fel a hangját a nő, majd
halkabban folytatja. – Én… szóval „elmenekültem” Sevillából, amikor idejöttem.
Volt ott egy férfi. Aki becsapott, és nem bírtam már tovább ott. Eljöttem, de
tudom, hogy megtalálhat. Most pedig… Mindenki tudja, ki vagyok, hol vagyok,
talán még azt is, milyen színű a bugyim.
A telefon másik végén hosszas csönd, majd
a Tizenegyes lassan megszólal. Hangja
borús, rekedtes, már szinte suttogásba hajlik át. – Fél óra múlva legyél a Camp
Nou melletti edzőkomplexumban, és gyere az elnök irodájához. Rám hivatkozz!
Majd a telefon egy éles sípolással jelzi,
hogy a hívott fél megszakította a hívást. A nő csak kábultan ül még hosszú
percekig, majd sietősen felveszi fekete lakkból készült tűsarkúját, és a liftben egyszerre hív egy taxit,
és igazítja meg vékony alakjára simuló, sárga, nyári ruháját. Kilépve az
előcsarnok hűvös levegőjéről, elemeli hullámos, sötét hajából fekete
napszemüvegét, majd intve az utcába gördülő, sárga taxinak, az orrára helyezi a
naptól és kíváncsi tekintetektől egyszerre védelmező kiegészítőt. Beül,
elhadarja a katalánok nemzeti futballcsapatának stadionját, illetve annak
rövidke nevét, majd felsóhajtva, hátradől az ülésen, és kezeit tördelve figyeli
az egyre gyorsuló autóból a járdán sétáló emberek összemosódó alakjait.
Szia Adriana!
VálaszTörlésHétről-hétre mindig izgalmas részeket hozol! Neymar és Genova kapcsolatát nem sietted el, részletesen leírod mi jár mindkettejük fejében.
Izgatottan várom a következőt!
Ölel: Juliet xoxo
Kedves Juliet!
TörlésNagyon köszönöm, hogy ilyen harmar írtál is! :)
Igen, én is úgy terveztem, hogy nem sietem el a kapcsolatuk alakulását, és pontosan nyomon is követem azt. A jelek szerint pedig sikerült is. :)
Puszillak,
Adriana
Édes Egyetlen Adrianám!
VálaszTörlésMég az ilyen szörnyű napjaimon is, mint a mai képes vagy felderíteni a fejezeteddel, ami mint az eddigiek, fantasztikus volt! Számomra a Te munkád mindig tökéletes és minden sorodat ámulva falom, ha szappanoperásan szeretném kifejezni vagyok: a történeted rabja vagyok. Érzem, hogy ezzel a résszel végre jobban beindulnak a cselekmények, egyre jobban kezdem kedvelni a negatív hősünket, azaz Jamilát, ezzel a húzásával kiérdemelte a badass címet, s mint ilyen karakter, már most kedvelem :D És már alig várom, hogy megjelenjen a színen a férfi, akitől Genova elszökött. Nem ér, hogy így ért véget a fejezet, én még nagyon szívesen olvastam volna a folytatást, de sajnos jövőhétig kell várnom vele! :/
Mindenesetre epekedve várom a következő részt és hasonlóan kiemelkedő munkára számítok, mint a mostani, aminek minden sorát imádtam!
Szeretlek, imádlak <3
Skyler
Édes Drága Egyetlenkém!
VálaszTörlésNem is tudom eléggé hangsúlyozni, mennyire boldog és végtelenül hálás vagyok, amiért Te minden fejezethez töretlen lelkesedéssel írod a kedves soraidat! Elképesztően jó érzés, hogy amellett, hogy azt csinálhatom, amit a legjobban szeretek, írok, van néhány ember, köztük Te az élen, akik támogatnak. :')
Hát igen, valamiért Jamila karakterének formálása közben hozzám is eléggé közel került. A badass Don't speakos változatát, Jennát én is imádom, olvashattad is, hogy körberajongtam. :D
Reméljük a nyárig ez az utolsó két hét hamar eltelik, és megújult erővel lendülhetünk neki a forró és derűs nyárnak. :)
Csókollak, imádlak ❤
Adriana
Drága Adriana!
VálaszTörlésMár nagyon vártam a következő fejezetet! Kétségem sem volt afelől, hogy ez a rész ugyanolyan jól kidolgozott munka lesz, mint az előzőek.:)
A címet elolvasva már sejtettem, hogy valahogy egy újság címlapjára kerül, ahogyan azt is, hogy egy botrány miatt. Az hogy Jamila keze van a dologban egyáltalán nem ért meglepetésként, már nagyon vártam, hogy mikor mutatja ki a foga fehérjét! Remélem azért visszavág neki a karma:D
Kíváncsi vagyok, hogyha Genova exe megtalálja a lányt az mekkora port fog kavarni és hogy Neymar minden követ meg fog-e mozgatni, hogy segítsen a lánynak!:)
Már nagyon várom a következő epizódot!
Csókpuszi,
Zoé
Drága Zoé!
VálaszTörlésIsmételten hatalmas mosolyt csaltál az arcomra a kedves kommenteddel. :) Ki sem tudom hangsúlyozni, mennyire hálás vagyok Neked, amiért fáradhatatlanul leírod a véleményed, és azt, hogy ki, mi tetszett a fejezetben. Köszönöm!
Igen, valahogy próbálok mindig kikövetkezhetetlen címeket adni a részeknek, de valahogy ez így sikerült. :D Egyébként érdekes, hogy amíg én nem igazán szimpatizálok Jamila karakterével, sok olvasó igen, és ez így van más blogoknál is. Az én esetemben például az egekig dicsértem Skyler történetében Jennát, holott ő sem egy szent. :D
Úgy látom, mindannyiótokat egyre jobban érdekel a titokzatos ex, ám ne aggódj, hamarosan elérkezik az idő, hogy megismerjétek őt. ;)
Legyen szép heted!
Csókol,
Adriana