6. Fejezet ~ A "másik"

Hola Drágáim!

Remélhetőleg tartósan derült szombat reggelre ébredtünk, ami mit is jelenthetne mást, ha nem új részt ezen a blogon. Bár ez a hét szörnyen lassan telt el, most mégis újra itt állok, és publikálom az én egyetlenem, szemem fényének újabb fejezetét. A részről nem szólnék különösebben, bár többek érdeklődését is felkeltheti majd egy új szereplő, akit most ismerhetünk meg, és bár nem lesz mindig jelen, a döntései, cselekedetei befolyásolják majd későbbiekben a történetet. ;) 

Ki sem tudom szavakkal fejezni hálámat Nektek, amiért ketten is leírtátok a véleményeteket, és még többen pipáltatok a bejegyzés végén. :') Hihetetlenül jól esik, hogy van, akinek tetszik az, amit írtam, és ezt nem sajnálja elmondani. 

Szóval, ha van bármi észrevételetek, kérdésetek, vagy csak leírnátok, mit gondoltok az adott részről, nyugodtan tegyétek meg, és ha lehetőségetek van rá, nyomnátok egy pipát is a rész alján? :) Így látom, szavak nélkül mit gondoltok.

Ezerszer csókollak Titeket,

Adriana 

Goodness gracious

Genova

Barcelona

A reggel nem éppen könyörületes napsugarai a hálószobában találnak rá, és egyenesen az arcába világítva ébresztik fel. Ahogy feltápászkodik a fejét fogva, rádöbben, hogy meztelen, mellette pedig egy szintén hiányos öltözetű férfi fekszik, akit Neymar személyében ismer fel. Óvatosan, nehogy felébressze a fiatal férfit, kicsúszik a világosszürke selyemtakaró alól, s összeszedve fehér, csipke fehérneműjét, saját pólója híján magára veszi a férfi ingjét, ami a kanapé karfáján lóg.

Kinyitva a hűtőt, néhány mogyoróízesítésű joghurton kívül csak két tojást talál, amikor egy serpenyőbe üt, és amíg az sercegve sül, nekilát egy kancsónyi kávét lefőzni.

– Jó reggelt! – mormog Neymar, amikor belép a konyhába, és leül a pultsziget mellé helyezett bárszékek egyikére, és kajánul végignéz az előtte kávét főző nőn, akinek a feneke alá ér a túlságosan is nagy ing.

– Ciao! – válaszol Genova kicsit megkésve, és lerakja ágypartnere elé a gőzölgő kávéval teli bögrét. Kivesz egy doboz cigit a szekrényből, és miután meggyújtott egyet magának, a férfi felé csúsztatja a pultszigeten, majd nekidől a szemben húzódó szekrénysornak, és mélyet szippant a fehér papírral borított nikotinforrásból. Neymar is a szája közé szorít egy szálat, és élvezettel szívja el, majd a csikket elnyomva a pultsziget másik oldalán lévő mosogatóban, egy kiváló célzással a szoba sarkában álló kukába dobja. Arra eszmélnek csak fel, hogy füst száll fel Genova mellől, és a nőnek ekkor jut az eszébe a tojás.

– A francba! – kiált fel, és miután elzárta a tűzhelyet, kezében a megszenesedett tojást tartalmazó serpenyővel, egyenesen a kukába hajítja. – Marad a joghurt. – jelenti be a férfinak, aki mímelt örömmel teszi szóvá nemtetszését.

Kiveszik a joghurtot, és csöndben kanalazzák be. A nő elindul a fürdő felé, hogy lezuhanyozzon. Percekkel később felfrissülve lép ki a világos fürdőszobakőre. Felveszi a magával hozott farmerját és a kanárisárga, ujjatlan blúzát, majd felhajtja néhány centire a világos nadrág alját, és felveszi a fekete Louboutin tűsarkúját. Megnézi magát a tükörben, és kikulcsolva a fürdőszobaajtót, kilép a folyosóra. Szól Neymarnak, hogy lezuhanyozhat, de a lakásban már senki sincsen. Benéz minden helyiségbe, de sehol sem látja a brazil ruháit. A telefonja is eltűnt a dohányzóasztalról, egyedül egy telefonszámmal ellátott cetli vár rá a konyhapulton.

Fáradtan nyúl a maradék kávéjához, és leülve a bárszékre, lehajtja a torkán. Fintorogva löki a bögrét a mosogatóba, ami csörömpölve érkezik meg az előbb még itt tartózkodó férfiére. Kimerülten hajtja fejét a kellemesen hideg gránitpultra, és csak élvezi a csendet, ami körülveszi. Semmi zaj, semmi dudaszó, vagy madárcsicsergés, csak a jóleső csönd.

* * *

Fáradtan csapja be maga mögött a lakás sötét faajtaját. Ledobja a táskáját, és kilép a kényelmetlen tűsarkúból, majd egyenesen a nappaliba megy, és tekintettel arra, hogy az előző este kiitták szinte az összes alkoholt a bárszekrényből, egy kényelmesebb cipőben leugrik a sarki boltba, ahol vesz néhány üveg alkoholos italt, és ennek örömére végigdőlve a kanapén, felbont egy üveg Rosét, amit öblös borospohárban iszik meg. Fel sem tűnik neki, hogy már a fél üveget megitta, ezért visszarakja a borosüveget a szekrényre, a poharát pedig leteszi a többi, üres üveg mellé, amiben nem is olyan rég még pia volt, és a kanapéra dőlve, álomba szenderül.

If I lose myself

Neymar

Barcelona

Kimerülve lép be a bejárati ajtón, és egyenesen a konyhába megy. Marcelának köszönhetően talál ennivalót, ebből pedig, fittyet hányva a szigorú diétájára, jó nagy adaggal megeszik. Késő estig néz tévét, aztán felvonszolja magát a hálószobájába, és bedőlve az ágyába, azonnal el is alszik.

 Hajnal kettő körül jár az idő, legalábbis az éjjeliszekrényen álló digitális óra ezt mutatja, amikor valaki ráfeküdve a csengőre, veri fel a fiatal focistát. Neymar félálomban vonszolja le magát az előszobába, és még mindig hunyorogva nyitja ki az ajtót.

– Szép estét, Drága! – lép be Jamila, kint hagyva a táskáit az ajtó előtt, és hogy lásson valamit, felkapcsolja a villanyokat. Neymar szemét letakarva húzza be a márkás bőröndöket az előtérbe, és még mindig keresve az eszét, amit az ágyában hagyott, néz rá barátnőjére. Vagyis elvileg még járnak, de jobb lenne, ha nem, mert a férfi úgy érzi, nem bírja már elviselni a nő sokszor fojtó „szeretetét”, másszor meg merő lenézését, csak azért, mert ő gazdag családból származik, a csatárral ellentétben.

– Jamila. – nyögi a nő nevét, aki energikusan mosolyog rá, kezét a csípőjére téve. – Mit keresel itt ilyenkor?

– Hát nem is örülsz? – vonja fel sötét szemöldökét a nő, és alakoskodva eljátssza a sértettet.

– Ilyenkor? – ismétli önmagát a focista, és inkább elindul a konyha felé, hogy igyon valamit a kiszáradt torkára. Végül inkább az italos szekrényt választja, és iszik egy kis Martinit.

Jamila leveszi a bőrdzsekijét, de itt még nem áll meg. Elkezdi levenni az alig valamit takaró ruháját is, és két percen belül már fehérneműben áll Neymar előtt. Eltűnik arcáról a jókislányos álca, és kéjes hangon szólítja barátját.

– Már nem is hiányoztam? – suttogja a férfi, ajkára, majd felsikkant, amikor a focista lecsapja a poharát a komódra, és le is söpörve onnan, a derekánál fogva elkapja a brazil színésznőt, és durván megcsókolja.

 * * *

Hajnal lehet, amikor Jamila felkel, s otthagyva a brazil focistát a kanapén, bemegy a konyhába, hogy főzzön magának egy kapucsínót. Magabiztosan nyúl a focista telefonja felé, amikor már az asztalnál ülve kortyolgatja a habos koffeinbombát. Egyszerűen csak feloldja a képernyőzárat, és rákattintva az üzeneteket rejtő ikonra, végigpörgeti a brazil smseit. Semmi érdekeset nem talál, így továbbmegy a híváslistára koppintva. Hosszú sorokon keresztül csak Neymar haverjainak, meg a családjának a nevét olvashatja, de amikor már letenné a telefont, megpillant egy ismeretlen, női nevet.

– Genova? – olvassa félhangosan fel a nevet.

– Jamila! – hangzik fel a nappaliban Neymar hangja, így sietősen lerakja a fekete készüléket, és feláll, hogy mézes-mázosan mosolyogva köszöntse a férfit.

– Hello, Szerelmem! – csókolja meg rámenősen, és a csípőjét rázva indul el a hűtő felé. Neymar nagyot nyelve figyeli, ahogy a nő egy szál alsóneműben áll a nyitott hűtőajtó előtt, de be kell látnia – Genovának sokkal hosszabb, vékonyabb lábai vannak, a feneke is jobban mutat tangában, a mellei is teltebbek, és úgy összességében, nőiesebb, mint Jamila, amikor megfeledkezik a tartásáról.

– Rántotta jó lesz? – néz hátra a lány. Amíg a tűzhely előtt illegeti magát, háttal a férfinak, az unottan fel sem nézve, végignézi az Instagramját.

Megeszik a reggelit, amit Neymar inkább kiöntene az ablakon, hiszen a tojáshéjdarabkák ropognak a foga alatt, de nem teszi szóvá, Jamila elrángatja egy neves divatházba, mondván, „ha már Barcelonában vannak, vásároljanak”.

– Megfognád a telefonomat? – nyomja a fekete iPhone-t a nő kezébe Neymar, és elindul a férfi mosdó felé. Kezdi már unni, hogy Jamila órák óta illegeti magát, és az éppen rajta lévő, rózsaszín ruhát már negyedjére vette fel.

– Persze! – veszi el a készüléket ártatlanul mosolyogva, majd amikor a férfi eltűnik a folyosón, lekezelően elküldi az őt már reggel óta segítő eladót, hogy hozzon neki egy napszemüveget is, ráadásul azt, ami a kirakatban van.

Gyorsan visszapörgeti a híváslistát, és rámered a telefonszámra, ami fölött a Genova név áll. Rányom a „hívás” gombra, és kezével idegesen dobolva a bőrfotel háttámláján, várja, hogy felvegyék.

– Haló! – csendül fel a vonal túlsó végén egy női hang. – Neymar?... Neymar!

Jamila dühösen nyomja ki a készüléket, amiben a számára nem ismert nő a barátját szólongatja, majd rámered az éppen tárcsázott hívásra, és megnézi a nő névjegyét, amit a telefonba mentettek. A telefonszámán kívül egy cím díszeleg még ott. Gyorsan elmenti a sajátjába, és lerakja az asztalra. Amikor visszajön a focista, már teljes nyugalommal méregeti magát a tükörben.

– Ezt megveszem! – jelenti ki, mire egyszerre Neymar, és az éppen visszaérkező eladó is megkönnyebbülve sóhajt fel.

* * * 

Blame

Genova

Barcelona

Sietősen teszi le a tollát, amikor valaki teljes erejéből rátenyerel a csengőre.

– Jövök már! – kiabál ki, de a csengető még így sem száll le az ajtó melletti kis gombról.

Amikor kinyitja az ajtót, egy dühös nővel áll szemben, aki odébb taszítva őt, belép a lakásba.

– Szóval te lennél az a bizonyos Genova? – vonja fel a szemöldökét meglepettséget imitálva, majd gúnyosan elvigyorodik.

Az olasz nő kérdőn néz rá, aztán becsukja az ajtót.

– Segíthetek, esetleg? – kérdi meg óvatosan, hangjában enyhe szórakozottsággal,  még mindig meglepve az ismeretlen nő megjelenésétől.

A barna hajú nő hátat fordítva elindul, lassan, majd a nappaliban hosszas nézelődés után, megáll, és egy éles fordulatot téve hátra, a belépő Genovára néz. Szeméből süt a gúny, az utálat, és a bosszú különös egyvelege, amit az olasz nő egyszerűen nem tud megérteni.

– Ki maga? – szólal meg ellenséges hangnemben végül a még mindig zavart Genova, és hamar ráeszmél; itt fogyott el a türelme. – Mit akar a lakásomban?

– Legyen elég annyi, Genova, hogy ezt a kérdést akár én is feltehetném neked! – emeli fel mindkét kezét a nappali középén álló, ezzel majdnem lesodorva az asztalra állított vázát. – Mit akarsz a barátomtól?!

– Mi? – nyög fel a másik nő, mert már teljesen összekeveredtek a fejében a gondolatok. Kiszolgáltatottnak érzi magát, meg a saját lakásában egy ismeretlen nő oszt neki lapokat, ugyanakkor mintha a másik vezéregyénisége elnyomná a benne korbácsolódó dühöt, amit az elé tárt kész tények ismeretlen háttere miatt nem tud magából kiadni.

– Ne tedd itt az ártatlant! – kiabál rá a másik nő. Közelebb lép, és elkapva az olasz alkarját, megrántja. Genova tompa érzékszerveire nem támaszkodhatva mered rá, és már azt fontolgatja, hogy a hajába kapaszkodva löki ki a folyosóra ezt a nőt. – Neymar az én barátom, és mindegy, hányszor dugatod meg magadat vele, csak egy kurvája maradsz a sok közül. Melegen ajánlom, hogy másoknál kopogtass, mert ha nem… Nem tudod, mire vagyok képes!

Genova csak áll, miután az őrült nő elengedi a karját, és becsapva a bejárati ajtót, kiviharzik a lakásból. Az olasz nő keze már remeg a méregtől, amit eddig elfojtott a benne keltett összezavarodottság.

Át sem gondolva tetteit, amikor a pillantása a fehér, drága vázára esik, amit az előbb még itt álló látogató majdnem levert, felemeli jobb kezét, és a porcelán tárgyat megragadva, a falnak vágja. Megdermedve nézi az apró szilánkokra tört virágtartót, s az összezúzott orchideát, majd odalépve, felmarkolja az éles szilánkokat, és vérével vörösre színezett kezével még egyszer a csupasz falhoz vágja a porcelándarabokat.

Számára is ismeretlen eredetű zokogás tör fel belőle, a fal mellett lecsúszva szorítja vérző tenyerét, s érzi, megint mélyponton van.