2015. május 22., péntek

7. Fejezet ~ Segítség

Sziasztok Édeseim!

Már kora reggel publikálom a friss fejezetet, ugyanis az internet nem akaródzik működni, Titeket pedig nem akarlak cserben hagyni. A héten csatlakozott hozzánk két új feliratkozó is, így már négyen vannak, ez nekem pedig hatalmas szám! :') Köszönöm!
A történetről is ejtve néhány szót, meglepő volt hosszabb idő után visszaolvasni, főleg, mert a Wordben 6 oldal lett, tehát szerintem még hosszú is. Ha pedig Diegót meg szeretnétek ismerni, tökéletes helyen jártok. ;)
Még egyszer köszönöm a feliratkozókat, a 3 kommentet, a pipákat és a sok oldalmegjelenítést! Nagyon hálás vagyok Nektek! :) Bármilyen észrevételeteket nyugodtan osszátok meg itt! ;)
Jó olvasást a 7. fejezethez!
Puszillak Titeket,
Adriana

Once upon a dream
Genova
Barcelona

A földön elnyúlva ébred. Hallja, ahogy a bejárati ajtó halkan kinyílik és becsukódik, de egyszerűen úgy érzi, képtelen kinyitni a szemét, felállni, és szembenézni egy újabb váratlan látogatóval. Inkább tetteti, hogy alszik, vagy meghalt, mindegy is, a lényeg, hogy a szobába belépő személy higgyen az álcának.
Egy erős kar csúszik a térde alá, majd az illető másik kezét a hátának támasztva, felemeli a pehelykönnyű nőt, és óvatosan a kanapéra fekteti. Már érzi az illatát. Ez Matías! Genova máris szeretné kinyitni szürkés szemeit, de most nem saját maga, hanem valami már tartja vissza. Talán csak álmodik? Vagy beverte a fejét, és elájult?
Végül sikerül résnyire szétfeszíteni szemhéját, s sűrű szempillái alól rálátása nyílik Matías széles vállára, ahogy a férfi éppen összeszedi a padlóra hullott szilánkokat, és kidobja az élettelenül lekókadt, lila orchideát is. A nő legjobb barátja egy ronggyal tér vissza a konyhából, s elkezdi letörölni a krémszínű falra kent vért. A nő undorodva fordítja el a fejét, és immáron teljesen kinyitott szemekkel kémleli a csupasz plafont.
– Szép jó reggelt, Királylány! – lép oda hozzá Matías, és egy puszit nyom a nő homlokára, lehajolva hozzá. – Hogy aludtál a kemény földön?
– Valahogy a hátam is jobban örült volna az ágynak, de azért a föld is megteszi, ha az van a legközelebb. – válaszol a nő gyenge hangon. – Mat, hozol egy pohár vizet?
A férfi fél percen belül egy vízzel teletöltött pohárral tér vissza, s letérdelve a kanapén hanyatt fekvő nőhöz, segít felemelni a fejét. Genova megissza a pohár egész tartalmát, s nyögdécselve fekszik vissza a párnák közé, hogy elvesszen puha ölelésükben.
– Elárulnád, mégis mit csináltál a fallal? – kérdezi a férfi, miután minden romot eltakarított a nappali falának környékéről, és egy sötétszürke díszvázát leemelve a polc tetejéről, pótolta az összetört fehér után maradt ürességet a dohányzóasztalon.
– Megjelent itt valami nő. – von vállat Genova, aztán rájön, hogy Matías még nem is tud mindenről, ezért inkább befogja a száját, és további unszolásra sem folytatja az lekezdett történetet.
– Na jó, ha nem vagy hajlandó semmit sem mondani, én elmentem. – áll fel Matías, mire a nő is fel a kar ülni, és bocsánatot kér a férfitól. – Ne aggódj! Én nem sértődtem meg. – nevet fel vidáman. – Az utóbbi napok jegyzeteit elkértem Florentinától, lefénymásoltam neked, és elhoztam. Ott vannak a konyhapulton. – mutat a konyha irányába, aztán egy gyors homlokra adott puszi után egy intéssel köszön el Genovától.
– Ja, ne felejtsd el felhívni Florentinát, eléggé ideges volt rád, amiért szó nélkül eltűntél. – szól még vissza a küszöbről Matías, majd válaszra sem várva, becsapódik az ajtó, és a lakásra csend telepszik.

Művészettörténet, három oldal, ráadásul a román korból, és itt van még egy lap, ami a már így is öt oldalas Spanyol művészet óra anyagát egészíti ki. Varázslatos! – Genova kedve még az élettől is elmegy, amikor meglát egy nagy halom papírt a pultra dobva. Felhívná Florentinát, hogy megköszönje neki a jegyzeteket, de a lány nem veszi fel, minden bizonnyal órán van. Egy smst azért ír, amiben biztosítja az olasz lányt arról, hogy felkeresi, még a délután.
Leellenőrzi a Matías által kezelésbe vett kezét, ami megbánta már, hogy összetörte a vázát, de mit lehet tenni? Ami megtörtént, az nem visszafordítható. Lecserélve előző napi ruháit, beáll a zuhany alá, és fél óra forró gőzfürdő után, kilép a hideg fürdőszoba levegőjébe. Megtörölközik, felveszi fekete leggingsét és fehér, denevérujjas pólóját, majd haját kifésülve, és megszárítva, egy laza copfba köti. Megmossa az arcát hideg vízzel, és felfrissülve lép ki a fürdőből.
Telefonját böngészve rendel magának egy olasz étteremből lasagnét, majd összerendezi a saját jegyzeteivel azokat, amelyeket Florentina írt, egyformán kacifántos, fájdalmasan egyenes vonalakban, pontos pontokra szedve, bekezdésekre tagolva. Biztos könnyebb lesz megtanulni, mint a sajátjait, amik olyanok, mintha össze lennének ömlesztve a különböző órák anyagai.
Csengőszó zökkenti ki a délelőtti szappanoperák untató világából. Átveszi a még meleg dobozt, amiben egy jókora adag olasz étel várakozik fogyasztásra készen, megköszöni az ajándékba kapott gyümölcslevet, és jókora borravalóval megáldva a futárt, rácsapja az ajtót. Szed magának a lasagnéból, önt egy jókora pohárba a dobozos narancsléből, és visszabújva a kanapén berendezett, párnákból és puha takarókból álló fészkébe, megebédel a latin-amerikai szappanoperák királynőjének tartott sorozat legújabb részét nézve.

* * *

Something real
Már többször elolvasta azt a nyamvadt oldalt, még sem jut semmire. A monotonon hangzó mondatok tömkelege tölti ki a fejét, mindhiába.
– Miért? – kiált fel félhangosan, és hanyatt vetve magát az ágyán, lelök néhány párnát a földre, és kezei közé rejti arcát. – Ezt nem hiszem el! Maga elé emeli a gyűrött papírt, és kibogarászva a zöld színű szövegkiemelő mögött meghúzódó szöveget, újra elkezd a madridi művészettel foglalkozni.
Persze hosszú, hasztalan percek elteltével megint csak rájön, hogy az a bosszantóan kacifántosra sikeredett mondat nem marad meg a fejében. Nem, és kész!
Megint hanyatt fordul, és eltökélten bámulja a plafont. Mindig ezt csinálta régebben is, ha valamilyen problémája volt. Egy adott pontra szegezte a tekintetét, és ha úgy érezte, ennél már nem is lehet rosszabb, mindig újraértékelte az életét.
Csakhogy a beforrtnak hitt sebek újra felszakadtak, ahogy Diegóra gondolt. A férfi hűnek hitt csókjai, pillantásai, érintései… Mind hamisak voltak, mert az az ember becsapta őt. Genova kezei ökölbe szorulnak, ahogy visszagondol régi, naiv énjére. 
Mindig ugrott a férfi minden szavára, kiszolgálta, megnevettette, és cserébe ajándékokat kapott. Virágot, ékszereket, autót, lakást… És még csak meg sem fordult a fejében, hogy mindez egy illúzió. Egy sötétséget rejtő fantazmagória, ami átvette az irányítást a nő fölött. Ma már oly’ gyanútlannak tartja az akkori nőt, aki a testét lakta. Azok után, hogy az anyja kidobta otthonról a felnőtté válásának évfordulóján, és az után a sok szörnyű esemény után, amikor mindenki becsapta, átvágta a hiszékeny nőt, mégis megbízott egy ilyen férfiban.
Őszintén szólva egyszerűen elfogult volt azzal az emberrel, aki a találkozásuk után folyamatosan udvarolt neki. Hinni szeretett volna végre valamiben, ami valós volt. Nem úgy, mint az a sok telefon, amit annak a rideg, lelketlen nőnek intézett, akit az anyjának nevez, hogy végre felvegyék a vonal túlsó végén, és megtudhassa, minden rendben van. Sokszor próbálta az apját is keresni, de lehetetlennek találta. A férfi az anyja elmondása szerint gazdag volt, dúsgazdag, nős ember, aki pénzzel halmozta el az anyját, de lelépett, miután megtudta, hogy a nő terhes. Genova is egy egyszerű szerelemgyerek, mint ezen a világos sok más ember is.
Hinni akart ebben a férfiban, mert végre látta, egy karnyújtásnyira ott van egy hűséges, idősödő, kedves úriember, aki figyelmesen gondoskodott Genováról. A nő akarta, hogy ilyennek lássa a férfit. Elhitte neki, szemérmetesen, hogy a férfi „üzleti útra” megy egy hétre Amerikába, hogy néhány napra a szomszéd városokba utazik, hogy az óriásvállalata alá tartozó leányvállalatokat ellenőrizze. Sokszor nem aludt otthon, ilyenkor arra hivatkozott kedvesen csipkelődve a nővel, hogy sok a munkája, és inkább otthon csinálja, mert ha Genova mellette van, bizony még az ő cége is csődbe menne.
Ezek az ártatlan bókok, amiket sok nő minden nap hallott a párjától, elkendőzték az árulkodó bizonyítékokat, a sok kis jelet, amik mind kiáltozva akarták Genova tudtára adni, hogy a férfi hazudik. Hazudik, amikor megkérdezi tőle, miért van ismeretlen illatú parfüm a zakóján. Hazudik, amikor azt mondja, egy új parfümmel akarta meglepni a nőt. És ő be is hódol. Mentegetőzik, és bocsánatkérésekkel halmozza el a férfit, aki élvezi, hogy a fiatal nő elhiszi, ő csak jót akart.


* * *



Take me to church



Neymar
Barcelona

Az éj leple alatt keresve menedéket, megbújva néhány fa között, egy padon ül, és a saját kertjében is úgy érzi, mintha bujkálnia kéne. Mutató- és középső ujja közé szorított cigarettáját szájához emeli, s mély slukkot szív a nikotinból. Felsóhajtva hagyja, hogy az elméjének oly’ jótékony füst átjárja a tüdejét, majd száját résnyire nyitva, kifújja a fehéres füstöt az éjszaka sötétjébe. A másik kezében szorongatott whiskys üveg nyaka köré fonva ujjait, felemeli a nehéz üveget, és nagyon kortyol a topázszínű alkoholból.
A mögötte húzódó házban felvillannak a lámpák, és fénnyel borítják be a focista hátát. Ül ott tovább, érdektelenül, miközben hallja, ahogy a távolban kilépnek a teraszra, és Jamila megállás nélkül őt szólongatja. 
– Itt vagyok. – motyogja maga elé, és az előtte tátongó sötétségbe mered. Még egyet kortyol az erős italból, és elnyomja teljesen elszívott cigijének csikkjét.
– Neymar! Hát itt vagy! – lépked felé a füvön Jamila, majd csípőre tett kézzel megáll a férfi előtt. – Te ittál? – Éles hangjának hatására Neymar egyik kezét a halántékára szorítja, és masszírozni kezdi. – Neymar! Figyelj már rám! Mondandóm van.
– Leszarom. – csúszik ki a focistából a részegek őszintesége. Ajkaihoz emeli a whiskys üveget, és nagyot kortyol belőle.
– Neymar! ­– kiált fel megint a brazil színésznő, és elrántja a férfitól az üveget. – Most mondtam el érthetően, hogy mondani akarok neked valamit.
– Én meg érhetően elmondtam, hogy leszarom. – hangsúlyoz a férfi egyre borúsabb tekintettel.
– Ki ez a Genova? – teszi fel az első kérdését Jamila türelmetlenül, és a vállánál fogva visszalöki a dülöngélő brazilt a padra. – Válaszolj!
– Egy város? – próbál viccelődni a másik, de ezzel csak még jobban felidegesíti a hirtelen-haragú Jamilát.
– Igen? – kiált fel az éles hangon, majd hisztérikusan felnevet. – Nem is tudtam, hogy városokkal folytatsz szerelmi viszonyt. Képzeld, én San Franciscónál töltöm a holnap estét!
Neymar csak bosszúsan felnéz az előtte álló nőre, aztán őszintén válaszol.
– Genova eszméletlen. – kezd bele teátrálisan túlzó jellemzésébe, majd mintha az olasz nőre gondolna, elréved a távolba, de egy pillanatra nem szem elől tévesztve Jamila féltékenységtől dühödt tekintetét. – Valami bulin találkoztunk, és ki se néznéd belőlem, de egy hétig vártam még rá, hogy utána megfektessem.
– És én? – csattan fel a vérig sértett nő. – Én már nem számítok? Vártam, hogy haza gyere, hogy együtt legyünk, ehelyett azt kell megtudnom, hogy egy kurvával dugsz, akit egy bulin szedtél fel.
– Miért, téged honnan szedtelek, szerinted? – néz merő gúnnyal a nőre a focista, aztán feláll, hogy egy utolsó mondat után otthagyja a nőt. – Annyi különbséggel, hogy Genova sokkal jobb.
Jamila keze meglendülve csattan a csatár arcán, majd a nő hátat fordítva besiet a házba, és összehajigálva minden ott szétpakolt cuccát, kivonszolja a bőröndjeit a ház elé. Neymar arcára festett mímelt, kedves mosollyal, de hangjából csöpögő gúnnyal áll még meg a bejárati ajtóban.

– Hívtam neked taxit! – jelenti be, telefonját felemelve, majd becsapja maga előtt az ajtót, még mielőtt a nő hozzávághatná az esti órákban lábtörlő mellé hajított napilapot. 

6 megjegyzés:

  1. Egyetlen Adrianám!

    Nem győzlek dicsérő szavakkal elhalmozni, szerintem nincs annyi kedves szó a világon, amivel ki tudnám fejezni mindazt az érzést, ami egy-egy fejezeted elolvasása után kavarog bennem. Ha a Signs Of Life egy szeszesital lenne, akkor én minden bizonnyal alkoholistává válnék, ha drog, narkóssá. Szinte úgy képzelem magam a szereplők helyébe, mintha én magam is átélném az érzelmeiket, főként imádom Genova gondolatait, amikben a múltjában kalandozik, illetve Neymar viselkedése is attól függetlenül, hogy egyre nyersebb, annál inkább közelebb áll hozzám.

    Epekedve várom a folytatást és határozottan örülök, hogy Neymar Jamilával szemben is Genova mellett állt ki, ez mindenképp olyan pont, ami fontos a történet szempontjából, legalábbis szerintem. :)

    Ölel,
    Skyler

    VálaszTörlés
  2. Drága Egyetlen Skylerem!

    Te megszámlálhatatlan kedves szóval halmoznád el az irományomat, én pedig Téged! El sem tudom hinni, hogy lassan két hónapos ismeretség után ilyen dicsérő szavakkal illeted a történetemet.
    Örülök, hogy tetszett, amit olvastál, mert ilyen és hasonló esetekben sokszor néhány olvasó elhúzza a száját, mert egy választási lehetőség előtt a szereplők nem az ő gondolataik szerint választanak. Érdemes lesz még erre a fejezetre visszaemlékezni, mert sok dolognak itt lett elhintve a magja... :)

    Mérhetetlenül jól esik, hogy mellettem állsz és minden kedves szavaddal támogatsz!

    Puszillak,
    Adriana

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Sajnálom, hogy csak most írok ide. Előbb elolvastam, csak sulis programra kellett mennem.
    Imádtam! Talán nekem ez a rész lett a kedvencem. Engem teljesen megfogsz Genova gondolatvilágával, s Neymar arrogáns stílusával. Jamila remélem örökre eltűnik a képből!
    Várom a következőt!
    Ölel: Juliet xoxo
    Ui.: Kérlek a blogger nevemen szólíts. Ez a fiókom még az előtt meg volt, mielőtt, írni kezdtem volna, így maradt ez a név. Remélem nem baj. :)

    VálaszTörlés
  4. Kedves Juliet!

    Elnézést kérek, amiért nem Julietnek szólítottalak, valamiért a fiókod neve szembetűnőbb volt nekem. :) Többet nem fordul elő!
    Igen, ez a rész hozzám is közel áll érzelmileg. Féltem egy ideig, hogy rosszul írom le esetleg Genova gondolatait, esetleg nem jön át az olvasóknak az érzelem, de egyre jobban bízok magamban, hála Nektek, amiért biztosítotok róla minden rész után, hogy jól csinálom. :) Jamila eltűnik egyenlőre... Egyenlőre!... :D

    Puszillak,
    Adriana

    VálaszTörlés
  5. Drága Adriana!

    Mint minden nap ma is úgy voltam a fejezeteid olvasásával, hogy egy után megállok. Sajnos csúnyán elbuktam ezen a téren, ugyanis az összes számomra még olvasatlan részt befejeztem.:D

    Általában megszoktam unni az olyan történeteket, amik lassabb cselekményűek. Ez azonban a te blogod esetében nem így történt! Az hogy sok minden lassan bontakozik ki, csak még jobban felkorbácsolja a kíváncsiságomat. Jamila a nem túl pozitív jelleme ellenére teljesen belopta magát a szívembe. Talán ő az egyik kedvenc szereplőm is. Tökéletesen eltaláltad a személyiségét, én is hasonlóképpen képzeltem el. :)
    Jól érzem, hogy Neymar végre kezdi túltenni magát rajta?:D Nem tudom, hogy hagysz-e Genovának és a brazilnak egy kis rózsaszín ködöt vagy rövid időn belül további bonyodalmakra számíthatunk de abban biztos vagyok, hogy bármi legyen a folytatás az csodás lesz!

    Türelmetlenül várom a következő részt!

    Puszil,
    Zoé

    VálaszTörlés
  6. Drága Zoé!

    Köszönöm szépen, hogy időt szakítottál a blogomra, elolvastad és írtál is! Igen, a "megállok és majd később folytatom" stratégia nálam is mindig dugába dől, nem csak az olvasás terén, hanem az élet többi pontján is gyakorta megesik. :D
    Valahogy amikor elkezdtem írni a történetet, megfogalmazódott bennem az alapsztori és lassanként az apróbb cselekményszálak is, de miközben haladtam a fejezetek megírásával, rájöttem, hogy fontos az is, mit érez a szereplő, és körülbelül két rész erejéig kellett figyelmeztetnem magamat, hogy "írd le, mit érez", aztán már jött is magától. :)

    Még egyszer köszönöm, hogy vetted a fáradtságot, és írtál! Nagyon hálás vagyok! :)

    Csókol,
    Adriana

    VálaszTörlés