Hola! :)
Már egy ideje realizálódott bennem, hogy sajnos ennek a blognak is lassan vége lesz, mégsem vagyok nagyon elkeseredve, mert ugye van az a mondás, hogy egy fejezet lezárul, de egy új elkezdődik. :)
És remélem, az az új "fejezet" elnyeri majd a tetszéseteket!
Puszillak Titeket,
Adriana
![]() |
Burn |
Genova
Barcelona
A napok lomha lassúsággal teltek el.
Minden reggel úgy kelt fel, hogy legszívesebben saját kezűleg fojtotta volna
meg magát egy kanál vízben, mégis úgy lépett ki az utcára, mintha semmi sem
történt volna. Szakadatlanul érkező fehér rózsáit vázába tette, s azok a
nappalit elárasztva kellemes rózsaillattal, tündököltek tovább. Azt viszont
gyűlölte, hogy számára szinte ismeretlen emberek, unokatestvérek,
keresztszülők, a család barátai hívogatták, amint megtudták anyja halálát.
Persze az egy héttel később rendezendő temetésre minden bizonnyal nem fognak
eljönni. Mert ilyen összetartó egy család…
Sietve lép ki az utcára, majd elsétálva az
egyetem nagy épületéig, vesz magának egy szendvicset, és megreggelizik. A
professzor már bent áll a tábla előtt, de figyelemre sem méltatja az érkező
nőt. Csöndesen leül Florentina mellé, aki szomorúan néz végig barátnőjén. Már
túlestek a mesedélutánon, a szörnyülködésen, a vigasztalásokon, ám az olasz
lány nem tudja megérteni, Genova miért nem öltözik feketébe. Ugyanazokat a
ruhákat veszi fel, mint amiket az anyja halála előtt is hordott, és azt mondja,
nem akarja, hogy sajnálják – meg különben is, a fekete sápasztja.
Délelőttjei az egyetemen telnek, hiszen a
hosszú előadások hallgatása elvonja a figyelmét minden bajáról. Délben
Florentinával, vagy Matíasszal ebédel, akitől nemsokára búcsúzkodnia kell, mert
a férfi Madridba megy tanulni, hogy összeköltözzenek Penelopéval. Az ausztrál
nővel is jól kijön. Sokszor beszélnek telefonon, írnak egymásnak smst, legutóbb
még Skype-olni is leültek. Pen meglátogatta Genovát, amikor a nő hazaért
Madridból, és rá kellett jönnie, hogy el kell kezdeni a temetést szervezni. Még
egy hete hátravan, de inkább Florentina csinál helyette mindent, mert ő ehhez
túl megterhelt. Neymar is egyre többször keresi telefonon, küldi a rózsákat,
bár minden ismerősének a lelkére kötötte, hogy a brazilnak egy szót se
áruljanak el az anyja haláláról. A férfi talán felbukkanna egyik nap, és akkor
a tökéletesen felépített fal, amely védi őt a sérüléstől, összeomolna
pillanatok alatt.
Szorgosan készül fel minden órájára, ez
pedig a tanulmányi eredményein is meglátszik. Az összes tanára félrehívta már
megdicsérni, amiért ennyire megváltozott. Utálta egyik lábáról a másik állva
azt hallgatni, mennyire örülnek a változásnak. Ő nem akart megváltozni. Csak el
akart menekülni a problémái elől, ennyi az egész.
Már napok óta nem mozdult ki a lakásából.
Kiállt ugyan néha az erkélyére, hogy magába szívja a napfényt és a friss
levegőt, de többre nem volt képes. Florentina sokszor hozott neki ennivalót, és
be is vásárolt néha, de három nappal később az olasz nő már úgy érezte,
mindenki hátán csak egy nagy teher. Matías is ahelyett, hogy a saját életét
szervezte volna, hozzá jött minduntalan, kérdezgette, beszélgetett vele, vagy
simán csak leült, és néhány órán át tévézett.
A nő ezt hamar megunta. Szólt az összes
látogatónak, hogy ne jöjjenek, és a saját kezébe vette a temetést. Egy
magántemetőben vásárolt sírhelyet az anyjának, majd felhívott néhány virágárust,
akikkel összeállítottak különböző csokrokat. Mindent maga csinált, kivéve a
koporsó megrendelését, azt hagyta egyedül Matíasra.
Vasárnapra tűzték ki a temetést a Poblenou hatalmas kertjében álló templom
előtt. Minden készen állt. Nem hitte volna, de félt, hogy mi lesz nélküle a
nagy világban. Miután mindössze tizennyolc évesen hátrahagyta az anyját, több
nagyvárosban is élt. Modellkedéssel próbált megélni, egy-két helyen még egész
sok pénz ütötte a markát. Ilyentájt akadt össze Cheryllel, aki a szárnyai alá
fogadta, és amikor New Yorkban voltak fotózásai, az ügynökénél lakott. Szép
emlékek fűzték minden városhoz. A római Colosseumhoz, a párizsi
Eiffel-toronyhoz, a Los Angelesi Hírességek Sétányához, a New Yorki
Central-parkhoz, és még sok másik városhoz.
De eljött az az idő is, amikor már
kevésnek érezte a sok fotózást. Tanulni akart, és erre a legmegfelelőbb a
sevillai egyetem volt, ahogy egy évig látogatta az előadásokat.
A Barcelonába érkezésére még most is
idegesen gondol vissza, ahogy leül a háza melletti park puha, élénkzöld füvére.
Tisztán emlékszik arra, mennyire szorongott akkor, amikor felült a vonatra, és
egészen az állomásról való kigurulásig azt figyelte, nehogy Diego feltűnjön. A
középkorú férfi képének felidézésekor a hideg is kirázza, így inkább feláll,
megigazítja copfba kötött haját, majd nekifeszül, és elkezd kocogni.
Megnyugtatóan hat rá a friss levegő, ahogy
fedetlen vállát simogatja, ahogy arcán apró csókokkal köszönti újra. Minden
lépésénél mélyeket szippant a friss, virágporos, nyári levegőből. Üdítő számára
is a tudat, hogy ez a város sosem öregszik, sosem alszik, sosem válik a tél
foglyává. Itt örökké napsütés van, és az összes eső, ami leesik a háztetőkre,
utcákra, parkokra, csupán csak nyári zápor.
Megáll, leül egy közeli padra, és mélyeket
lélegzik. Kinyújtja maga előtt hosszú lábait, és felnéz.
Neymar
Barcelona
Leparkol a nagy ház előtt, majd kiszáll,
és napszemüvegét orrára helyezve, besétál a fakapun. Int a portásnak, majd
kezében a hófehér rózsával felliftezik a hatodik emeletre. Amikor kilép a
fehérre festett falú folyosóra, izgatottabb lesz. Mindig fél, nehogy
szembetalálkozzon az olasz nővel, de talán most jár itt utoljára. Jamilának
köszönhetően talán már el is veszítette az ő olasz szépségét. A nő bizonyára
azt hiszi, Jamila és ő nem bírják elereszteni egymást, ezért félreáll az útból
és nem keresi többé. De a focista ezt nem szeretné. A nő nem válaszol a
telefonhívásaira, az üzeneteire, a virágokra, semmire sem. Sosem sikerült még
elcsípnie az egyetem előtt szétszéledő diákok tengerében, és a lakásáról sem
látta elmenni, vagy megérkezni.
![]() |
In case |
Lerakja a szépen vágott rózsát a
lábtörlőre, és belenyúl bőrdzsekijének belső zsebébe. Kivesz onnan egy
borítékot, amibe vékony papírt rejtett, s lerakja a virág mellé. Elolvassa a
rajta díszelgő nő olasz nevét, majd feláll, és haza indul. Több virágot nem fog
hozni, többször nem keresi a nőt. Eddig azt hitte, ő az, aki után eszeveszetten
szaladnak a lányok, most mégis rájött, hogy a büszkeségét feladva próbálta
kiengesztelni azt az egyet, aki elbűvölte őt, ám még így is folytonos,
kimondatlan, de ridegen igaz visszautasítást kapott.
Genova
Barcelona
Homlokát megtörölve lép ki a liftből, majd
befordul a folyosó végén, és lemondóan sóhajt fel, amikor meglátja a fehér
rózsát a lábtörlőn. Lehajol, hogy felvegye, de egy levelet is talál mellette, a
nevével címezve. Lelkét jeges rémület öleli körül, amikor ráeszmél, az írás
szeretett focistájáé. Lemondana róla? Szemébe könnyek gyűlnek, ahogy ott
helyben feltépi a borítékot, és kirángatja a vékony papírt, melynek mindkét
oldalára írtak, egyenes sorokban, sötét tintával.
Kedves
Genova!
Hogy
őszinte legyek, sosem voltam jó az ilyen levelek megírásában. Már belátom, hogy
személyesen nem tudom kened elmondani, amit most itt le fogok írni.
Tudom,
hogy láttál minket Jamilával, és őszintén sajnálom. Az a nő soha nem ért semmit
sem, és nem csak nekem. Tudom, hogy kihasznált, amíg én azt hittem, szeretem,
és mivel ismersz, haragtartó vagyok és nem felejtek könnyen, már nem is lennék
rá képes, hogy visszafogadjam. Téged választottalak, és őt elengedtem. Elment,
és nem nyúltam utána. Sok évet lehúztam mellette, de véget akartam ennek vetni,
és egyedül melletted találtam meg újra a régi Neymart. Miután békében váltunk
el egymástól, sokkal jobban teljesítek az edzéseken, és ezt is neked
köszönhetem.
Melletted
mindent másképp kezdtem látni. Megijedtem minden alaklommal, amikor a szemeidbe
néztem, és az óceán jutott róluk eszembe. De eszembe juttattad minden
alkalommal a gyermeki énemet is, amikor csak egy koszos, leengedett labdám volt
már csak, és sokszor éjszakákba nyúlóan rugdostam az utcán. Lehet, hogy ezek
neked üres szavak, mert semmilyen emlék nem köt hozzájuk, de ez valamikor az
életem része volt, és Te voltál az, aki visszaadta a hitemet, mert amikor rád
néztem, láttam a múltamat, ami nem veszett el.
Te
tudatlanul támogattál engem, így nemrég felhívtam Apát. Nagyon örült nekem, és
egy óra múlva tudtam csak Anyával beszélni. Sírt a telefonba. Rafival is
beszéltem már párszor. Londonban van most is, ott jár egyetemre. Neked
köszönhetem, hogy megmutattad, milyen, amikor a szeretteim vesznek körül, és
milyen, amikor nem. Az alap lettél minden összehasonlításomban, és ez vezetett
rá arra, hogy tudassam a családommal, rám számíthatnak. Néhány hét múlva
eljönnek Barcelonába, és végre mindent megbeszélhetünk.
Tudom,
hogy melletted kellene még most is állnom, de túlságosan is ismerős volt az az
érzés, amit Jamila erőszakolt rám, ezért engedtem, még ha csak néhány
pillanatra is. Brazíliára emlékeztetett, de rájöttem, hogy nem a múltamból kell
erőt merítenem, nem azzal kell visszaidéznem a brazil partokat, a víz
hűvösségét, a levegő finom illatát, a madarak hangját. Melletted sok mindent
megtapasztaltam, voltam eszét vesztett fiatal, aki alig várta, hogy
visszamehessen abba a bárba, voltam szenvedélyes szerető, és nem egyszer este
szerelembe, Veled. Mert igen, melletted azt éreztem. Szerelmes voltam.
Köszönöm,
hogy megmutattad nekem, mi az élet, hogy más nézőpontból is láthatom a világot.
Köszönöm, hogy rájöhettem, ki is vagyok valójában, és legfőképpen köszönöm,
hogy végig mellettem álltál, és nem tágítottál mellőlem akkor sem, amikor
mindenkit ellöktem magam mellől.
Ezt
a ballépést már soha nem hozhatom helyre, de remélem, hogy megbocsájtasz nekem
egy nap, és addig is, belőled fogok energiát meríteni, amikor nehéz időszakokon
kell keresztül mennem. Kívánom, hogy találj magadnak egy férfit, akit legalább
annyira szeretsz, mint engem szerettél, és remélem, hogy én is fogok egy olyan
nőt magam mellé találni, aki legalább annyira fog velem törődni, és fog engem
szeretni, mint Te.
Örökké
csókol,
Neymar
Könnyeitől szinte nem is lát, úgy helyezi
vissza a gondosan összehajtogatott levelet a borítékba. Végigsimít az íráson,
majd zokogva feláll. Mellkasához szorítja a levelet, majd belép a lakásba. A
hálószobába megy, s lerogyik az ágy finom anyagú, levendulaillatú takarójára. A
levelet magához öleli, mintha ezzel újra a férfit tarthatná karjaiban, majd A
rózsát ajkaihoz emelve, finom csókot nyom az illatozó, puha szirmokra.
Ez volt az utolsó. Mellette állt, vele
szeretett volna lenni, de a nő ellökte magától. Azt hitte, nem fog neki
hiányozni az ő focistája. A mindig arrogáns, cinikus mosolyú, de valójában
megértő, érzelmes, gyengéd Tizenegyese.
Most már ő sem áll mellette. Nem tanult a hibáiból, és az utolsó fontos
személyt is elvesztette.
De a férfi, sírva ugyan, nagy fájdalmak
árán elengedte szeretett olaszát…
Kedves Adriana!
VálaszTörlésMiért? Ne! És miért? Miért? És ha még nem mondtam volna miért?
Imádtam! A level utolsó bekezdéséig azt hittem, hogy helyre jön minden: gyerekek, házasság stb.. de miért?
Miért kell hogy vége legyen? Elnézést a szétszórtságért!
Ölel: Juliet xoxo
Kedves Juliet!
TörlésTudom, tudom, talán kissé túlságosan is szeretem a drámákat szavakba önteni, szóval az írásaimmal kapcsolatban jobb felkészülni minden eshetőségre... ;)
Köszönöm, hogy írtál nekem! :)
Puszillak,
Adriana
Drága Egyetlen Adrianám ♥!
VálaszTörlésAmint időm engedte jöttem is olvasni a fantasztikus fejezeted, és mint eddig, most sem okoztál csalódást! Komolyan azt veszem észre, hogy minden fejezetnél egyre szebben fogalmazol, egyre jobban tudod szavakba önteni a karakterek érzéseit, és egyre jobban beleszeretek abba a világba, amit te lefestesz elém! Nem győzök betelni vele, csupán az a probléma, hogy mindez hamarosan véget ér, de bízom benne, hogy a következő történeted is hasonlóan káprázatos és élvezetes lesz, én mindenképp követni fogom!
Annyi kedvenc fejezetem volt már, ez is azoknak a táborát erősíti. Soha nem tartanak sokáig a boldog pillanatok, de ez a "regény" nem is azokról szól. Genova és Neymar kapcsolata nagyon különleges, és szerethető és nagyon nagyon reménykedem benne, hogy a következő rész tartogat még meglepetéseket és fordulatot vesz a kapcsolatuk! :)
Nem tudom happy end-re számítsak-e, de a remény hal meg utoljára! ;)
Ölelés, csók,
Skyler
Drága Egyetlenem! ♥
TörlésMindig mosolyt csal az arcomra a sok kedves sor, amit nekem írsz hétről hétre, még ebben az esős, komor időben is! Könnybe lábadt szemekkel, fülig érő mosollyal olvasom mindig a soraidat, és el sem hiszem, hogy tényleg így vélekedsz az írásomról.
Semmit sem kotyoghatok ki - a saját magamnak tett fogadalmam miatt -, de annyit elárulok, hogy amikor felkerül a prológus, a személyes oldalamon publikálom is a következő történetem fülszövegét, hogy kellően lázba hozzalak Titeket! ;)
Remélem, szépen telnek a nyarad utolsó hetei, és feltöltődve vágsz bele a mozgalmas őszbe! :)
Szeretlek, csókollak ♥
Adriana