2015. április 12., vasárnap

1. Fejezet ~ Barcelona

Sziasztok Drágáim! :)

Mint azt láthatjátok, nem bírtam ki, hogy ne töltsem fel az első fejezetetrendhagyó módon. ;) Csak azért tettem most ezt, mert gondoltam, hogy szívesen olvasnátok egy picit, még így, a hétvége legutolsó pillanataiban. A másik ok viszont az, hogy szerintem a Prológus sok megválaszolatlan kérdést vet fel, és erre majd csak a történet előrehaladtával, valamint az Epilógus felkerülésével lelhettek kielégítő válaszokra. :D
Jó olvasást a Sign of Life első fejezetéhez! :*
Puszillak Titeket,
Adriana♥

Back home
Genova
Sevilla

   A Nap lemenő sugarai narancsos fényeikkel még utoljára megvilágítják az andalúz nagyváros óriási vasútállomását. A kívülről indákkal benőtt épület gótikus fellegvára az építészetnek, s ezt senki sem röstelli megcsodálni, ahányszor csak elmegy előtte.
   Egy vékony, magas nő áll az északkeletre induló vonatok vágányainál, s tehetetlenül forgolódik, hogy valamilyen támaszpontot keresve, elindulhasson nem sokára Barcelonába induló vonatához. Hosszú, sötétbarna haját elsöpörve arcából, szürkéskék szemei kíváncsian kutatják az induló járatokat jelző táblák sokaságát. Megpillantja a saját járatát, így amíg elolvassa a vágány számát, telt ajkai szétnyílva koncentrálását jelzik. Hajába tűzött napszemüvegéért nyúlt, s sietősen felemelve nehéz bőröndjét, elindul egy hófehér vonat felé.
   Csak akkor nyugszik meg valamelyest, amikor leül végre egy kényelmes, fekete anyaggal borított ülésre, s bőröndjét kézitáskájával együtt betolja az ablak alá. Kecses, nap barnította, piros topánkába bújtatott lábait jóleső érzéssel nyújtóztatja ki, közben leporolja fehér színű nadrágját. Haját a háta mögé kényszeríti, s ellazítva a testét, a peronon hömpölygő tömeget fixírozza.
   Fikciók ezrei száguldanak a fejében, nem hagyva őt egy percre sem pihenni. Fél, mert tudja, Diego pillanatokon belül felbukkanhat a zsúfolt peronon, és akkor már késő. Még az is megfordul a fejében, hogy hanyatt-homlok hátrahagyva mindenét, visszarohan a férfihoz, aki bár becsapta és megalázta, elindította azon az úton, amin mindig is járni akart. Neki köszönheti, hogy bejutott a Sevilla Universidad ódon falai közé, s talán abban is benne volt a férfi keze – akaratán, tudatán kívül –, hogy Genova most egy éppen Barcelonába induló vonaton ül.
   A nő szemébe égető könnyek szöknek, ahogy beláthatatlan, ködös jövőjére gondol. A múltján már nem változtathat, de a jövőjét csak ő döntheti el, és ez a hatalom megrémiszti. Nem akar egy Diegóhoz hasonló férfi markába kerülni. Bár már szégyelli még magának is bevallani, hogy tulajdonképpen egy házi kurvája volt az üzletembernek, undorodik magától. Ha belenéz a tükörbe, csak a szerencsétlenséget és elveszettséget látja a szemében csillogni. Eddig még ismeretlen volt számára a harag lángolása, most mégis úgy érzi, bármit megtenne Diegóval, bármi áron. Aztán a férfi eltitkolt családjára gondol. Ahova a férfi úgy ment haza, hogy Genovánál töltött idejét üzleti megbeszélésekké, tárgyalásokká avanzsálta, s ugyanezt tette, amikor fiatal szeretője szemébe nézett.
   Hogy lehetek ilyen naiv? Egy egyszerű, de annál inkább fájdalmas gondolat fúrja be magát a nő elméjébe. Hitt egy negyvenes évei közepén járó férfinak, aki azt hazudta, nincs senkije, csak a pénze. Hitt neki, amikor nem látta az aranygyűrűt az ujján, s eszébe sem jutott belenézni a férfi vaskos, bőrtárcájába, amikor az éppen letusolt a fürdőben. Pedig a csúf igazságot felfedő karikagyűrű mindvégig ott lapult néhány nagy értékű bankjegy között, várva, hogy önző, hazug gazdája újra az ujjára húzza, amikor belép a valódi családjának házába, hogy magához ölelje kishitű feleségét és gyerekeit.
   A vonat egy éles rántással megindul, ezzel kiszakítva Genovát agyszüleményeinek ördögi köréből. Nehézkesen felsóhajt, majd nyugtatónak szánva, kifújja tüdejében rekedt levegőjét. Nyitott táskája felé téved kékes pillantása, ahol látja Diego tárcáját. Keserű mosoly költözik ajka szegletébe, ahogy ráébred, ő is egy csaló lett. Kezei izzadtan érintik a fekete bőrből készült méregdrága pénztárcát, s ahogy vékony, hosszú ujjait kinyitják azt, szembesül vele, mennyi pénz is van benne. Kihasználva azt, hogy a férfi megosztotta vele az anyagi hátterét, tudott többek között arról, is hogy a férfi bankszámláin mennyi pénz is lapul.
   Egy leplezhetetlen mosoly ül ki pirosas rúzzsal ékesített ajkaira, ahogy visszagondol a reggelére. Egyedül volt, amikor megtudta, hogy a férfi, akit tiszta szívből szeretett, évtizedek óta házas ember. Egyedül maradt minden értelemben, s ez ellen csak a menekülés tudott gyógyírt nyújtani. Elvette hát a férfi pulton hagyott tárcáját, s a legközelebbi bankfiókban lemerítette egy bankszámláját, a sajátjára utalva azt, majd a következő pénzintézet egyik dolgozója segítségével felvett egy kisebb vagyont takaró pénzösszeget, amit csak sietősen belegyűrt a férfi tárcájába, s meg sem állt Sevilla nemzetközi vasútállomásáig.
   Minden bizonnyal a férfi már keresi, miután megtalálta a karikagyűrűjét a pultra téve, s most is éppen valamelyik repteret járja Genova után. Az olasz nő ezen jót mulat magában, de hamarosan el kell komolyodnia, hiszen egy jegyellenőr lép be az üres fülkébe. Átnyújtja nemrég kiváltott jegyét, s a teljes nyugalom édeskés érzésével körülvonva magát, hátradől, hogy kipihenje az előző napok felgyorsult történéseit.


* * *

Barcelona

   A vonat hangos sípszóval tudatja, a katalán főváros központi vasútállomására érkezett. Genova lassan nyitogatja világos szemeit, s fáradtan néz körbe üres kabinjában. Feláll, megigazítja piros színű, rövid ujjú blúzát, s orrára helyezve fekete napszemüvegét, kezébe veszi ólomsúlyú csomagjait.
Euforikus érzés keríti hatalmába, ahogy talpa a forró betont érinti, s megáll az emberforgatag kellős közepén. Fogalma sincs, merre menjen, hova tartson, csak azt tudja, mostantól már szabad. Vékony arcára az andalúz városban már szinte megszokottá vált sápadtság, s kedvetlenség helyett most egészséges pír ül, s ez nem csak kívül van így, hanem a lelkében is. Mintha ezer szikla gördült volna le a válláról most, hogy itt áll az úti célja előtt.
   Megsokszorozza lépteit, s sűrű bocsánatkéréseket mormolva tör át a több évszázados, faragott márványszobrokkal díszített várótermen. Kilépve az évezredes történelmi múltú utcákra, Genovában fellángol a művészeit iránti imádata, s ezt mi sem mutatja jobban, minthogy azonnal keresi kezdi az elé terülő látványba az összes olyan momentumot, amelyeket később még papírra vázolhat.
   – Ciao, Bellezza! – hall meg egy túlságosan is ismerősen csengő férfihangot.
   – Hola, Matías! – köszönti a magas, portugál férfit, aki kedves mosollyal húzza magához a törékeny nőt.
   Genova mélyet szippantva régi barátja megnyugtató illatából, arcát annak izmos vállába temeti, s még percekig állna így ott, ha Matías nem sürgetné.
   – Gyere, Gen, itt útban vagyunk! – utal a hatalmas, kifelé hömpölygő tömegre, s könnyedén kezébe véve az olasz nő bőröndjeit, elkezdi a közeli parkoló felé terelgetni Genovát.
   A nő végignéz legjobb barátján, s sejtelmes mosollyal nyugtázza; Matías semmit sem változott. Lesült kreol bőréhez tökéletesen illik a hófehér, rövid ujjú póló és a krémszínű térdnadrág, elmaradhatatlan fehér Converse tornacipője pedig most is ott ékeskedik a lábán.
   – Na, és mi újság Sevillában? – kezdeményez beszélgetést a férfi. Genova lelkéből egy pillanat törtrésze alatt tűnik el a vidámság és a megkönnyebbülés, helyette pedig a bűntudat és a becsapottság felemésztő fájdalma lesz úrrá rajta.
   – Sajnálom! – néz rá bűnbánóan Matías, amikor megállnak szürke autója mellett, s amíg a férfi berakja a tágas csomagtartóba a nő nehéz táskáit, Genova egy legyintéssel letudja a válaszadást, és sóhajtva ül be a narancsillatú autóba. Beköti magát, s amíg a portugál is beszáll, kényelmesen elhelyezkedik a fekete bőrülésben.
   Miután a nő előkereste telefonjára elmentett lakáscímét, amit szintén elhagyott szeretője hitelkártyájára terhelt, Matías figyelemelterelésképp inkább mesél a barcelonai egyetemről. Az új egyetem gondolatára Genova is jobb kedvre derül, s magában már el is kezdi tervezgetni, mit fog csinálni a szabadidejében.
   – Be fogom járni az egész várost, és mindent le fogok rajzolni, Mat! – tesz ígéretet magának hangosan, amin a volán mögött ülő férfi felnevetve mosolyog. A nő egy komolytalan pillantással hallgattatja el barátját, aki sötétbarna tekintetét még mindig a forgalmas útra szegezi. A lehúzott ablakon beáramló meleg levegő meglebbenti a nő hosszú haját, de a portugál férfi sötétbarna, szinte már feketébe nyúló, oldalra fésült, göndör haja is meglebben, ezzel a nő felé sodorva finom, férfias illatát.
   – Nekem elhiheted, soha nem tudsz majd a végére érni. – mondja még mindig mosolyogva, ezzel kivillantva hófehér, egyenes fogsorát.
   Genova visszafordul az út felé, s egyet bólintva nyugtázza, valószínűleg ő sem tudja majd véghezvinni sebtében át sem gondolt fogadalmát.
   Bekacsolják a rádiót, s egy nyár slágert hallgatva telik el csöndben az útjuk. Amíg Matías mindenfelé mutogatva sorolja a város híres épületeit, utcáit, tereit, szökőkútjait, a nő szemével próbálja magába szívni minden szépségét a katalán fővárosnak.
   Egy hatemeletes, viktoriánus korban épült, nagy építmény előtt állnak meg, s hunyorogva emelik tekintetüket a krémszínű, sötétbarna ablakokkal felszerelt, nagy épületre. Matías elismerő pillantásokkal illeti mind a lakóépületet, mind Genovát. A nő izgatottsággal telve sürgeti a bőröndjét cipelő Matíast, s a vaskos, sötét fából készült, faragásokkal díszített bejárati ajtót is türelmetlenül tartja, hogy barátja minden holmiját behozza. Egy fehér falakkal és márványpadlóval burkolt előcsarnokban állnak, ahol tökéletes ízlésességgel keveredik az épület régi, ámde felújított formája a sok modern bútorra, üveg felületekkel.
   Egy hatalmas pulthoz lépnek, ahol a nő felmutatva személyi igazolványát, bemutatkozik a portásnak, majd azonnal felfelé veszik az irányt, a legfölső emeletre. Egy sötétbarna bejárati ajtó előtt állnak meg, ahol stílusosan már fel is van szerelve egy ezüstszínű, gravírozott táblácska, rajta a Genova Ferrer névvel. A nő izgatottságtól remegő kézzel helyezi fényes kulcsát a zárba, s forgatja el benne a kis tárgyat. Vékony ujjai rásimulva a gombkilincsre, elfordítják azt, s így az ajtó kinyílik. A nő lélegzetét visszafojtva löki be az ajtót, s belép egy széles folyosóra. Világos márványpadló, mely szinte visszatükrözi a belépők minden porcikáját, krémszínű falak, és a már sok helyen viszontlátott, sötétbarna faajtók.
   A modern lakás nem kis alapterületével elképeszti újdonsült lakóját, aki szóhoz sem jutva megy be a balra nyíló tágas, letisztult, fényárban úszó konyhába, s végigsimít a sötétbarna konyhapult tetejét ékesítő, világos gránitlapon. A folyosó végéről nyíló nappaliba megy, ami szintén világos, köszönhetően a nagy üvegablakoknak. A modern, világos bútorok alatt itt már sötétbarna fapadló húzódik, fehér szőnyegekkel koronázva.
   Amíg Genova benyit a folyosó jobb oldalán nyíló nagy, sötét csempével burkolt fürdőszobába, és az utána következő világos dolgozószobába, Matías elképedve figyeli Ciudadela zöld rengetegére nyíló kilátást.
   – El sem hiszem! – nyög fel elképedve. – Egy ilyen parkot látsz majd minden nap, a belváros kellős közepén?
   Genova csak mosolyog, s benyit a sötét színekben pompázó vendégszoba melletti, legnagyobb alvóhelyiségbe, a hálószobába. A krém és bézs színekben pompázó helyiségbe csak úgy ömlik a napfény, s innen is tökéletes kilátás nyílik egyik oldalról a Ciudadelára, másik irányból pedig egy barátságos sétálóutcára.

   Miután Matías elindult a munkahelyére, Genova egyedül marad önmarcangoló gondolataival. Semmit sem segít az, hogy a nappaliból nyíló két erkélyajtót is kitárta, és az sem, ahogy a lakást átjárja a meleg levegő, finom faillattal megszínezve. A nő – elterelve sötét gondolatait –, kiveszi bőröndjének aljába rejtett, számára legértékesebb festményeit, és kiakasztja a sok, semmitmondó, fekete-fehér kép mellé. A nappaliba kerül egy nagy cédrust ábrázoló kép, amelyen a nagy fa lombjai között átsüt a napfény, s a madridi Retirót ábrázoló kép is felkerül a falra, kompenzálva kicsit a barcelonai hangulatot. A fiatal nő még akkor festette ezt a számára oly’ kedves festményt, amikor Madridban járt, s elméjébe végérvényesen beleitta magát a monumentális park szépsége.
   Genova fáradságtól leragadó szemeinek hatására levetkőzik immár saját hálószobájában, s elterülve az óriási franciaágyon, pillanatok alatt álomba merül.

6 megjegyzés:

  1. Szia Drága Adriana!
    Először is úgy érzem helyénvalónak, ha megköszönöm mindazt a kedves szót, amivel a történetem illeted. Tényleg nagyon jól estek és ösztönző hatással vannak rám.
    Ahogy ígértem itt vagyok a prológus és az első fejezet elolvasása után, immár második nekifutással hála a telefonomnak, hogy írjak neked. Lenyűgöztél. Szinte ittan minden szavad, faltam a soraidat, mert egyszerűen úgy fogalmazol, mintha egy profi íróval lenne dolgom. A leírásaid szépen kidolgozottak, olyan érzésem volt az olvasás közben, mintha én is Barcelona utcáin sétáltam volna, ahogy az épületeket, az utcákat elém vetíted, tökéletes. Lehet hülye kérdés, de olyan érzést keltettél bennem, mintha már jártál volna Barcelonában, vagy tévedek? :)
    Egyébként a főszereplő személyiségét már most nagyon izgalmasnak találom, imádom ahogy bemutatod, illetve ahogy az érzésit kifejted. Már most izgulok, hogy mi lesz, ha a meglopott férfi megtalálja a lányt. Bár a focit nem túlságosan preferálom, mégis Neymarral eléggé szimpatizálok, tekintettel arra, hogy imádom a brazil embereket, kulturát és életem legnagyobb álma, hogy egyszer eljussak Rioba.

    Egy szó, mint száz le a kalappal előtted, hogy egy ilyen lebilincselő fejezetet sikerült írnod. Alig várom a következő fejezetet és sok sikert kívánok a bloghoz.

    Ölel,
    Skyler W.

    VálaszTörlés
  2. Ja és elnézést, hogy ilyen összecsapott megjegyzést sikerült írnom, de a tananyag eléggé leszívta az energiám.

    VálaszTörlés
  3. Drága Skyler!

    Én is nagy hálával tartozom neked, hogy ilyen kedves szavakat írsz nekem. Nagyon jól esik, amiket írsz, mert kicsit féltem, amikor létrehoztam a blogot, ugyanis egy éve blogoltam egy kevés ideig, de az kudarcba fulladt, most pedig attól tartottam, nehogy megismétlődjön. Még egyszer köszönöm a biztató szavaidat, nagyon jól esnek. Örülök, hogy ennyire bele tudom élni magamat egy-egy történetbe, ilyenkor pedig néha tényleg úgy tűnik, mintha már jártam volna azokon a helyeken, pedig nem, sajnos. :) Viszont apukámnak volt szerencséje megszámlálhatatlanul sok helyen járni a világban, ő pedig előszeretettel mesél nekem, elmondja, ha valami hátránya van a kedvenc helyeimnek, de nem is tagadja, hogy Brazília és Spanyolország nekem a földi Mennyország.
    Ahogy látom, az is közös bennünk, hogy odavagyunk a brazilokért. :D Én, mondhatni úgy, a napfény szerelmese vagyok, és elbűvöl az az életstílus, az a világszemlélet, amivel a brazil emberek élnek. Mindenben a jót látják, és nem azt mondják, félig üres a pohár, hanem félig tele van. Ugyanezért vált Barcelona is az egyik kedvenc helyemmé. Meleg van, tengerparton fekszik, de hatalmas történelmi múltja van, és mindenhonnan árad a régi korok kultúrája, de mégsem érzem azt, hogy öreges lenne a katalán főváros. :) Rio pedig nekem a megtestesült Paradicsom. Egy hely, ahol mindig süt a nap, akkor ugrasz le a homokos tengerpartra, amikor akarsz, mindenki boldog körülötted, rád mosolyognak a vadidegen emberek az utcán, és egyszerű játékként fogják fel az életet. Ezért is tisztelem például Neymart végtelenül. Mert ő egy nyomornegyedben nőtt fel, több száz másik gyerekkel együtt, és most nézd meg, hol van. :) Világhírű focista, de ahogy én megismertettem, azt látom, hogy két lábon áll a földön, nem szállt el a sikertől. Szerintem a legtöbb focista ilyen. Lehurrogják őket, mert gazdagok és híresek, pedig valahonnan ők is indultak, nem ebbe születtek bele. :) Nekem az egy nagy álmom, hogy valamilyen módon segíthessek abban a hatalmas nyomorban élő gyerekeken, akiket a riói utcák nevelnek. :)
    Még egyszer köszönöm a kedves szavakat, tényleg annyira jól esnek, hogy jóformán szóhoz sem jutok még. Vagy a töri ment az agyamra. :D Látom, nem csak nekem kell minden vasárnapot végigtanulnom. :) Kitartást a sulihoz, és legyen szép heted! :*

    Puszillak,
    Adriana

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyébként ismerem én, milyen az, amikor az embernek őrülten sokat kell tanulnia, szóval megértelek! :)

      Törlés
  4. Kedves Adriana!

    A blogodat Skyler ajánlotta figyelmembe. Mielőtt említette volna is szemeztem vele, viszont ő volt az, aki megadta a kellő lökést a prológus illetve az első fejezet elolvasására. Ilyen későn (az én biológiai órám szerint legalábbis) már nem igazán vagyok a szavak embere, ezért rövidre fogom. Teljesen lenyűgöztél. Őszintén szólva a leírásaid azok, amik a legjobban tetszenek. Bevallom számomra nehezen megy a jellemzést, a te soraidat olvasva pedig olyan érzésem volt, hogy minden megerőltetés nélkül dolgoztad ki a leírásokat. Hála az igényes soraidnak nem esett nehezemre beleképzelni magam a fejezetbe. Igaz a leírás volt az, ami a legjobban lenyűgözött, viszont a történeted alapkoncepciója is felkeltette az érdeklődésemet. Amint lesz időm folytatom az olvasást a többi fejezettel!

    Nagy ölelés,
    Zoé

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zoé,

      Nagyon örülök mind azért, mert ellátogattál az oldalamra a drága Skyler ajánlására, mind pedig azért, mert elnyerte a tetszésedet a történet. :)
      Bár első írásaimnál féltem a jellemzésektől, leírásoktól, végül azt hiszem, egészen belejöttem a dologba. Nekem a párbeszédek leírása a mumusom, hogy őszinte legyek. :)

      Puszillak,
      Adriana

      Törlés