Hola!
Szörnyen sajnálom, de azt hiszem, nagyon elszúrtam valamit tegnap este...
Gondolom láttátok, hogy a 12. fejezet kimaradt a sorból. Fogalmam sincs, hogyan történhetett, talán mert siettem, mégis, elfelejtettem egyeztetni, melyik rész is következik. :(
Nagyon sajnálom, de levettem a blogról a 14. fejezetet, amit már többen is elolvastatok biztosan, helyette pedig feltöltöm most ezt. A 14. pedig jövőhéten érkezik! ;)
Még egyszer bocsánatot kérek Tőletek a kellemetlenségért!
De ha már itt vagyunk, szeretném megosztani veletek, hogy létrehoztam egy személyesebb hangvételű blogot, a Breathe-t, amit a blog nevére kattintva meg is nézhettek! :)
Szép napot Nektek!
Puszillak Titeket,
Adriana
 |
| Blame |
Neymar
Barcelona
Testének minden izmát megfeszítve
koncentrál arra, hogy nem csak az edzőknek, hanem saját magának is tökéletesen
teljesítve rója a köröket a monumentális edzőkomplexum egyik pályáján. Hallja
ugyan a levegőt szelő kiáltásokat és sípszókat, mégis próbál mindent kizárni a
gondolatai közül, s csapattársai mögött néhány méterre lemaradva fut.
Kifulladva lép be a fehér csempével
burkolt öltözőbe, majd világos fából készült padjához lép, s fém szekrényéből
kihúzza az edzés előtt sietősen betuszkolt sporttáskáját. Hallgatagon
öltözködik, majd lezuhanyozik, és vérszegény mosollyal nyugtázva Alves sokadik
buta viccét, magára kapkodja fekete térdnadrágját és szürke, rövid ujjú
pólóját, majd elköszön az öltözőben lévőktől, és maga mögött hagyva az
épületet, beül fekete sportkocsijába.
Hazafelé, amíg a lehető leggyorsabban hajt
végig a gyorsforgalmi úton, csak az olasz nő jár a fejében. Nem tudja
eldönteni, hogy az érintette ennyire mélyen, hogy ilyet tettek egy védtelen
nővel, vagy hogy ilyet tettek Genovával. Egy apró része úgy érzi, felelősséggel
tartozik a nőért, holott a szexen kívül nem sok minden kapcsolja hozzá. Talán
még arra a sok közösre rá lehetne mondani, hogy egymás mellett tartja őket.
Például sosem jöttek ki a környezetükben élőkkel, sosem barátkoztak gyorsan, és
inkább a bűnös, testi vágyaiknak éltek, mint az érzelmeiknek.
Újra megjelenik előtte a kép, ahogy a nő
védtelenül fekszik a nappali közepén, könnytől maszatos arcán csíkokban félig
megszáradva a szempilláiról leoldódott fekete festék. Lábát a fékre nyomja, s a
kormányt erősen balra rántva, megáll az út szélén. Mellette több autó is
hevesen dudálva száguld el. Idegesen szorítja a kormányt, ujjainak hegye
fehérré válik szinte. Elengedi a bőr finom anyagát, s erősen a kormányra csap.
– A kurva életbe! – sziszegi szemét erősen
lehunyva, majd még jó néhány mély lélegzet után újra a gázra tapos.
Jócskán a megengedett sebesség fölött
száguld végig a barcelonai utcákon, már szinte nem is féltve a méregdrága
luxusautót, úgy hajt végig a házát is magába foglaló, tehetős negyed keskenyen
kanyargó, meredek utcáin. Beáll a garázsába, majd hosszú percek elteltével megy
csak be a lakásába, s a félhomályba burkolódzó nappaliban, kezében egy
kristálypohárba töltött, nagy adag whiskyvel, utolsó, elkeseredett
próbálkozásképp smst ír olasz „lelki társának”.
Genova
Barcelona
Kilép az egyetem régies főkapuján, majd
sétálva elindul hazafelé. Kezében tartott telefonja az egyik pillanatban
megrezzen, jelezve, hogy a nőnek üzenete jött. Félve koppint a kis borítékot
formáló ikonra, majd sietve olvassa el a neki szánt, rövid sorokat. Kiszáradt
torokkal fogadja el a brazil focista vacsorameghívását, majd jól megjegyzi az
étterem nevét, ahova majd el kell mennie. Talán jobb is, hogy nem jön érte a férfi,
és nem is hozza majd haza, mert így elkerülheti azt, hogy fel kelljen magához
hívnia. Így sokkal egyszerűbb elkerülni a kínos szituációkat.
A délutánját többnyire tanulással tölti,
behozva a lemaradásait, majd beül egy nagy kádnyi forró vízbe, s az illóolajok
kellemes árjában egy kicsit kikapcsol.
A nyolcra megbeszélt találkozóhoz vészesen
közel, fél hétkor száll ki a már langyosra hűlt vízből, és megszárítva hosszú,
hullámos haját, kisminkeli magát. Hosszú perceken át próbál elfogadható
tusvonalat húzni magának a fekete szemfestékkel, majd szempillaspirállal
dúsítja hosszú pilláit, és egy élénk rózsaszín rúzzsal hangsúlyozza telt
ajkait. Belebújik előre kikészített, halványkék, nyári ruhájába, majd a lenge
anyagot a derekánál egy ezüstszínű, vékony övvel igazítja karcsú derekához.
Gondoskodik arról, hogy megfakult, piros körömlakkja helyett csak egy egyszerű,
átlátszó lakkot kenjen a körmeire, majd felvesz néhány ezüst kiegészítőt, s
belelépve fehér tűsarkújába, átfésüli lazán fedetlen vállára omló, hullámos
hajtincseit. Egy finom illatú parfümöt fúj a nyakára és a csuklójára, majd
taxit hív, s fehér borítéktáskáját kezébe véve, lemegy az utcára.
Az otthonos étterem hátsó teraszára
kilépve a férfit kezdi tekintetével keresni. A vörös téglával burkolt falak
között, fekete térkőn állnak a faasztalok, fekete székekkel körülvéve, s a
kerthelyiséget üvegházzá alakító üvegtető alatt hosszasan lámpasorok függnek,
ezzel megvilágítva az asztalokat. A falakról futónövények lógnak le, s a
stílusos berendezés is azt sugallja, egy elit étteremben jár. Az asztalok
mellett kevesen ülnek, s a nő érkezésére sem kapják fel a fejüket.
Egyenesen a hátsó asztalok egyikét
elfoglaló brazil férfi felé indul. Az készségesen áll fel, s húzza ki a
sajátjával szemben álló széket a nőnek, majd miután Genova leült a puha
párnával kényelmesebbé tett székre, a férfi is leül. A nő fehér borítéktáskáját
először lerakja az asztal sarkára, majd felnéz.
– Sajnálom, hogy nem kerestelek. – kér
tőle bocsánatot a férfi, ám érzéseit túl jól rejti semleges hangszín mögé.
– Sajnálom, hogy nem válaszoltam. – szólal
meg a nő is, ezzel eleget téve a bocsánatkérés viszonzásának, majd inkább az
étlapot kezdi átolvasni, addig a focista az itallapot tanulmányozza elmélyedve.
 |
| See you again |
A nő grillezett csirkemellet rendel
salátaágyon, bodzás limonádéval, míg a brazil egy tésztába ágyazott zöldséges,
húsos töltetű, spanyol ételre szavaz, és citromos ásványvizet rendel magának.
Néhány szót váltanak csak, amíg kihozzák nekik a vacsorájukat, majd szótlanul
kezdenek el enni, és hasonlóképpen ülnek az étel elfogyasztása után is. A nő
zavarában eltekintve a brazil mellett, a sötét téglafalra akasztott, régi
stílusú képeket vizsgálja meg, miközben limonádéját iszogatja, a férfi pedig
egyenesen és leplezetlenül őt bámulja.
– Miért bámulsz? – néz Neymar barnás
szemeibe a nő egyenesen, majd továbbra is merően figyelve várja a választ.
– Csak rajtad gondolkodtam. – válaszol a
férfi végtelen nyugodtságot mímelve, közben már érzi, hogy túl hamar tért a
vacsora tárgyára. – Vagyis rólunk.
– Miért gondolkodsz rólunk? – vonja fel a nő szépen ívelt, sötét szemöldökét, majd a
ruhája szegélyével kezd játszadozni, félve az érkező választól.
– Én tényleg nem tudom megérteni magunkat.
– kezd bele gondolatmenetének hangos kinyilvánításába a focista, mire a nő
magában egy aprót nevetve bólint. Ő sem nagyon érti már a kettejük bonyolult
kapcsolatát. – Olyan, minta nem is ismernélek, pedig sok mindenen mentünk
keresztül, és sok mindent tudtam meg rólad.
– Te ismered a múltam minden sötét részét,
mégis úgy beszélsz a sajátodról, minta folyamatosan takargatnod kéne valamit
előlem. – vág közbe a nő indulatosan, majd várja, hogy a csatár tovább
folytassa.
A férfi hitetlen arckifejezéssel emeli
égnek a tekintetét, majd mintha fensőbbségesebb lenne a nőnél, gunyoros
mosollyal az ajkán folytatja. – Már azt is nagyon jól tudom, hogy sajnos nem
tudod végighallgatni az embereket, de ezt mintha meg sem említettem volna. –
kezeit védekezően emeli izmos mellkasa elé, nem is sejtve, ezzel mennyire
megbántotta a nőt, aki inkább haraggal próbálja leplezni csalódottságát.
– Tudod mit? – hajol előre Genova
indulatosan. – Ha már itt tartunk. Te talán tökéletes vagy? Neked tökéletes
gyerekkorod volt, semmi hiba sincsen az életedben. Vagyis várj! – áll fel, s
könnyeit elpalástolandó, mímelt elgondolkodással tekint a csillagokra tökéletes
rálátást nyújtó tető felé. – Van hiba az életedben, ez pedig történetesen én vagyok.
– Genova… – néz rá a férfi kérlelően,
bűntudattal teli tekintetével elárulva, hogy megbánta, amiket a nő fejéhez
vágott.
A nő felkapja a táskáját, s hátat
fordítva, fellépked a három lépcsőfokon, amely elválasztja az étterem belső
terétől, majd a kijárat helyett a mosdókat rejtő folyosó felé fordul. Kivágja a
női mosdó ajtaját, és ledobja a hosszú pultra a táskáját. Megtámaszkodik az
egyik csap fölött, majd hálát adva az égnek, hogy egyedül lehet egy kicsit,
felnéz meggyötört tükörképére. Beletúrva a hajába, próbál egy összeszedettebb
külsőt varázsolni magának, majd újra átfuttatva ajkain a rózsaszín Chanel rúzst, visszaindul az
asztalukhoz.
Kilép a teraszra, de jeges vízárként éri a
tudat, hogy a Neymarnak már hűlt helye. A hajába túr, és közelebb megy az
asztalhoz, ahol az üres tányérjaik mellett néhány bankót talál, és egy kis
poharat, amelyben erős barackillatú pálinka gyöngyözik. Ajkaihoz emeli a
kristálypoharat, majd egy kortyra lehajtja a torkát maró alkoholt. Arcára
keserűen gúnyos mosoly húzódik a gondolatra, hogy a férfi, aki eddig
valamelyest foglalkozott vele, ennyit tesz meg érte.
– Kisasszony, az úr néhány percre
távozott. – lép mellé egy fehér inges pincér, és óvatosan a nőre néz. – Hívjak
esetlen egy taxit?
– Megköszönném. – biccent a nő, majd
leküzdi az arcára kiülni készülő grimaszt az erős vodkától, és követi a
pincért. Mire kiér, az étterem előtt már egy sárga taxi várja. Beül, elhadarja
a címét, és hátradőlve kényelmes bőrülésében, mélyet sóhajtva szegezi
tekintetét Barcelona narancsos fényeinek áradatára.
Már végleg úgy érzi, nemcsak az volt rossz
döntés, hogy ennek az egésznek az elején belekeveredett egy kapcsolatba
Diegóval, s hogy Sevillából Barcelonába menekült, hanem egyáltalán az is, hogy
erre a világra született. Régebben azt gondolta, az élet valami nagy dologgal
készül neki, azért bünteti folyamatosan. Apa, s szinte anya nélkül nőtt fel, az
utca nevelte, s az összes tapasztalatát onnan szerezte. Megtapasztalta, milyen
a csalódás, s talán többször is, mint kellett volna, mégis azt gondolta, a
nagykönyvben valami jó is meg van írva. Látta ezt az apró jót Neymarban, amikor
a férfival elment a Kajmán-szigetekre, ám ez egy téves szüleménye volt
segítségért kiáltozó lelkén enyhíteni próbáló elméjének. Talán többet ártott,
mint segített. De nem csak a képzelt jó, hanem még Neymar is. A férfi közel
férkőzött a nőhöz, majd újra össze akarta törni.
Fáradtan lép be lakása ajtaján, majd
ledobja kezében tartott táskáját az előszobai asztalkára, és levetkőzve, beáll
a forró zuhany alá. Fél óra is eltelhet, mire kiszáll a gőzzel megtelt
kabinból, s a szúrósan hideg levegőben dideregve csavarja magára fehér
törölközőjét. Gyorsan átöltözik, majd egy fogmosás és arcmosás után kimerülve
engedi, hogy puha takarója alatt, a sötétség leple alá rejtőzve, a nyugalmat
biztosító tudatlanság elnyelje.