Drágáim!
Itt lenne egy számomra mérhetetlenül fontos történet záró fejezete, egy epilógus, amibe szívemet-lelkemet beleadtam.
Bár ezelőtt sosem kértem, és nem is fogom többé, de most aki ezt a bejegyzést elolvassa, és soron követte a történetet, kérem, hogy írja le a véleményét! Nagyon szépen köszönöm!
Szeretlek Titeket,
Adriana
 |
| Young and beautiful |
Amint jeges szíve először dobbant meg,
megkezdődött a hajsza az életért. Küzdött ellene, küzdött a férfi ellen, ám
napról napra mélyebbre süllyedt annak végzetes hálójában. Hibának érezte, hogy
újra látni akarta, ám akaratereje, életösztönei arra buzdították, szálljon
szembe, mutassa meg, ő az erősebb.
Céltalanul küzdöttek érzéseik, s egymás
ellen is. Nem tudott már megállni, a szenvedély elborította agyát, és más már
nem is számított. Egyik éjszaka még kéjes sikolyokkal hullt a férfi karjaiba,
másnap hajnalban viszont szélvészként rombolt, tört-zúzott maga körül.
Azt mutatta a külvilág felé, hogy rideg,
kegyetlen, ám amikor azokba a hatalmas, mogyorószín szemekbe nézett, s
pillantásuk szenvedélyes táncosokként fonódott össze, láng lobban fel benne, s
teste ösztönösen választotta őt.
Küzdött ellene, az érzés ellen, de az, mint egy hurrikán, magába szippantotta,
s ha már akart volna, se tudott volna kiszabadulni a szenvedély, vágy kéjes
tengeréből.
És beleszeretett.
Gúzsba kötött, pillekönnyű szárnyai egy szempillantás alatt elszakították
zsarnok köteleiket, majd a fényben felemelkedve, szétnyíltak, s hófehér
ékességei hirdették, a férfié lett.
Az övé lett, örökre, s végre, oly’ sok idő
után szabadon szárnyalhatott, másik felével egy hosszú, végtelen életen keresztül.